hirdetés

Kifáradni látszik a tárca tárgyalási taktikája

Miközben az egészségügyi államtitkárság adatokat gyűjt, bértárgyaló-partnerei egyre türelmetlenebbek, s egyre nyilvánvalóbb, hogy nincs elegendő pénz a megállapodáshoz – derül ki a Világgazdaság írásából.

A lap emlékeztet, hogy az egészségügyi bértárgyalások legutóbbi fordulóját azért kérte elhalasztani a tárca, mert még gyűjti az adatokat arról, pontosan mennyi orvos mekkora fizetésért is dolgozik ma az országban.

Az egészségügyi bérharcot vezető Magyar Rezidens Szövetség elnöke,  Papp Magor szerint valóban fontos tudni, hol, mennyiért és milyen szerződéssel dolgoznak ma az egészségügyben, hiszen általános béremelést nem lehet adni egy olyan ágazatban, ahol nemcsak közalkalmazotti státusban, hanem sokféle szerződéses jogviszonyban foglalkoztatják a dolgozókat. Ugyanakkor felháborítónak tartja, hogy miközben százmilliárdokat fizet ki a költségvetés az egészségügy és ezen belül a dolgozók bérének finanszírozására, eddig senkit sem érdekelt, átláthatóan költik-e el ezt a pénzt az intézmények.

A Magyar Orvosi Kamara Területi Szervezeteinek Tanácsa (TESZT) szerint viszont sántít a tárca indoklása, szerintük egyre egyértelműbb, hogy nincs érdemi forrás jelentős béremelésre.

A tárgyaláson ugyan csak „megfigyelői státusban” van jelen, ám annál hangosabban hallatja a hangját a Falusi Körzeti Orvosok Országos Szövetsége (FAKOOSZ). Most sem kertelnek: véleményünk szerint ahogyan a dolgok most haladnak, nem lehet majd érdemi megállapodásról beszélni – írja a Világgazdaság.

hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more A lélek rejtett ösvényein. A pszichoanalízis aktualitása a klinikumon innen és túl

    Eljárt-e az idő a pszichoanalízis felett? A szerző határozott válasza...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...