hirdetés

KEHI-feljelentésre számíthat az Omninvest

Jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt várhatóan büntetőfeljelentést tesz a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) az Omninvest Kft. ellen.

Két héten belül lezárul az előző kormány H1N1 elleni védekezéssel összefüggő döntéseinek végrehajtására vonatkozó vizsgálat, amely során feltárták, hogy a vakcina előállítására szerződött Omninvest jogtalanul használt fel 2 milliárd forint állami forrást - írja a Hivatal közleménye. Az Omninvest Kft. és az Omninvest Development Kft. még a vizsgálat lezárulta előtt felajánlotta, hogy mintegy 2 milliárd forint közpénzt visszafizet a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalnak.

Közleményében a KEHI ugyanarra hivatkozik, mint a vizsgálat elindításakor: az előírások szerint a kutatás-fejlesztéshez csak független piaci szereplő szolgáltatását lehetett volna igénybe venni, ezzel szemben az Omninvest Development Kft. ebből a célból saját anyavállalatát, az Omninvest Kft.-t bízta meg. A vizsgálat azt is feltárta, hogy az Omninvest Development Kft. a kapott állami támogatásból értékpapírokat vásárolt és olyan dolgozók bérét fizette ki, akik a védőoltás kifejlesztésének megvalósításában közvetlenül nem vettek részt.

A KEHI 2004 és 2010 közötti időszakra kiterjedő, összesen 7,7 milliárd forint állami pénz felhasználását ellenőrző vizsgálata számos hiányosságot állapított meg az előző kormány döntései, azok végrehajtása, a pályáztatási és közbeszerzési eljárások, a pénzügyi folyamatok lebonyolítása, az elszámoltatás és ellenőrzés területén - írták, hozzátéve: a KEHI, a novemberben záruló vizsgálatának megállapításait, két héten belül megküldi az érintetteknek.

Az Ominvest közleménye

"A 2006-os pályázati támogatás felhasználása során az Omninvest Development Kft. az akkor hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően járt el, amikor az anyavállalatával együttműködésben végezte el a kutatási tevékenységet."

A cég álláspontja szerint 2010. év elején vált ismertté, hogy az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága szerint a támogatási szerződésnek az anyavállalat megbízására vonatkozó része egy EK rendelet szabályába ütközik. "Ez az EK rendelet a 2006. évben a magyar jogrendbe még nem került átültetésre, ezáltal a szerződő felek előtt nem volt ismert." 

A közlemény úgy fogalmaz: "A támogatási összeg visszafizetése tárgyában az NKTH nélkül, önállóan nem áll módunkban nyilatkozni. Az Omninvest Kft. a legjobb tudása és szándéka szerint járt el a támogatás felhasználása során."

A cég felhívja a figyelmet, hogy "a kutatás eredményesen lezárult, amely a nemzetközi szakmai elismertségen túl a magyar pandémiás oltóanyag beszerzésekor több milliárd forintos megtakarítást eredményezett a magyar költségvetésnek."

Az Omninvest megjegyezi, hogy a támogatási összegek beérkezése és azok kifizetése között eltelt pár nap alatt az értékpapír számlán keletkezett kamat a pályázat teljes időtartama alatt nem érte el az ötszázezer forintot.

"A dolgozók bérkifizetéseire vonatkozó észrevételeinket a KEHI jegyzőkönyvének kézhezvételét követően tudjuk megtenni. A KEHI által készítendő vizsgálati jegyzőkönyv majdani megállapításaira a vizsgálati eljárás szabályai szerint kívánjuk megtenni észrevételeinket."

A nemzetgazdasági miniszter június végén indított vizsgálatot az Omninvest állami támogatásával kapcsolatban, "lehetséges ugyanis, hogy "a cég önmagát bízta meg a H1N1 influenza-járvány elleni oltóanyag kifejlesztésével" - közölte akkor a tárca, hozzátéve, hogy az Európai Bizottság Versenyjogi Főigazgatósága is vizsgálatot folytat az ügyben.

Ezt követően július végén Papcsák Ferenc, kormánybiztos jelentette be, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja az állam Omninvest Kft.-vel kötött szerződéseit is. Erre a cég annyit reagált, hogy "az Omninvest, ahogy eddig, úgy ezután is nyitottan áll minden vizsgálat elé".

Szerdán az MTV híradóban hangzott el miszerint: már a Vám- és Pénzügyőrség nyomozást folytat jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és adócsalás gyanúja miatt, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...