hirdetés
2024. május. 06., hétfő - Ivett, Frida.

Kedvük még van, pénzük nincs a magánbiztosítók felvásárlására

Szlovákiában késik az egybiztosítós egészségbiztosítási rendszerre történő átállás, derült ki a projekt teljesítésével foglalkozó jelentésből, amelyet szerdán hagyott jóvá a szlovák kormány.

Az egy egészségbiztosítós modell szlovákiai bevezetésének tervét tavaly októberben hagyta jóvá Robert Fico kabinetje. A terv szerint Szlovákiában jövőre megszűnne az 1993-ban bevezetett több-biztosítós egészségügyi rendszer, és egy - állami kézben lévő - egészségbiztosító lenne.

A transzformációs jogszabálynak az eredeti tervek szerint már májusra el kellett volna készülnie. Akkor a tárcaközi egyeztetési folyamatban lévő jogszabály késedelmét azzal magyarázta a pénzügyi tárca, hogy a transzformációs projektet úgy akarják elkészíteni, hogy jogi szempontból teljesen támadhatatlan  legyen. Ezt az igyekezetet az is indokolta, hogy az átalakítási folyamatban érintett egyik magán egészségbiztosító már februárban döntőbíróságon támadta meg a kormány transzformációs terveit.

A törvény előkészítője, az egészségügyi tárca tájékoztatása szerint időközben már elkészült, csupán azért nem fogadták még el,  mert továbbra is kérdéses, hogy miként teremti majd elő a kormány a magán egészségbiztosítók részvényeinek felvásárlásához szükséges anyagi eszközöket. A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség információi szerint a transzformációs jogszabály már nem az eredeti 2014-es időpontban, hanem egy évvel később számol az egy egészségbiztosítós modell bevezetésével.

Mivel a törvény részletei nem ismertek, nemcsak az kérdéses, hogy miből valósul meg az átállás, hanem az is, hogy annak melyik verzióját valósítják meg.

Szlovákiában a legutóbbi adatok szerint az állami tulajdonú Általános Egészségbiztosító rendelkezik a legtöbb ügyféllel. A piac fennmaradó közel egyharmadát két magánbiztosító, a Dovera és az Union tartja kézben. Az egy egészségbiztosítós modell bevezetésétől a kormányzat az egészségbiztosítási rendszerbe befolyó források hatékonyabb felhasználását várja.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more A kiegyensúlyozott gyermek

    Sally Goddard Blythe Kiegyensúlyozott gyermek című új könyvében praktikus tanácsokkal látja el a szülőket, pedagógusokat és egészségügyi...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...