hirdetés

Mindenkinek másképp nehéz

Szorosabbra fűzné az együttműködést a környező országokkal Szócska Miklós, aki pénteken Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Horvátország, Ausztria és Szlovénia egészségügyi vezetőivel találkozott.

Szócska Miklós államtitkár – mint arról az MTI tudósított –  konstruktívnak nevezte a budapesti tanácskozást, amelyen áttekintették a közös fejlesztési területeket, a határon átnyúló ellátások jogszabályi rendszerét, továbbá azt, miként lehet fenntartani az ágazat hatékonyságát.

Brigite Cokl szlovén egészségügyi államtitkár elmondta, hogy országa GDP-je jelentősen csökkent a gazdasági válság miatt, és az elmúlt négy évben 350 millió euróval (105 milliárd forint) kevesebb jutott az egészségügyre. Mint elmondta, Szlovéniában jövőre bevezetik az elektronikus várólistát.

Clemens Martin Auer, az osztrák egészségügyi minisztérium helyettes államtitkára azt mondta, országa évről évre többet, jelenleg a GDP 7 százalékát költi egészségügyi közkiadásokra. Elmondta azt is, hogy a főbb kórházak állami kézben vannak, néhány intézmény pedig valamely vallási felekezeté. Szerinte mindegy, hogy az egyes intézmény milyen tulajdonban van, a menedzsmentnek kell jól gazdálkodni ahhoz, hogy a kórházak ne termeljenek adósságot. Beszámolt arról is, hogy szerinte nem létezik olyan egészségügyi rendszer, ahol nincsenek várólisták, azonban ezeknek nyilvánosnak, transzparensnek kell lenniük. Akkor van baj, ha az ambuláns ellátásoknál alakulnak ki várólisták, vélte. Kérdésre válaszolva elmondta, Ausztriában ismeretlen a hálapénz, nincs is kultúrája.

Ferdinand Polak, a cseh egészségügyi miniszter helyettese arról számolt be, hogy országa a GDP 7-8 százalékát költi közfinanszírozott egészségügyre. Úgy vélte, elsősorban hatékonyan kell működtetni a rendszert, és ebbe a pénzügyi hatékonyság is beletartozik.

Marcin Rynkowski, Lengyelország egészségügyi minisztériumának főosztályvezetője arról számolt be, hogy 4-4,5 százalékot költenek egészségügyi közkiadásokra a lengyel nemzeti össztermékből. Úgy vélte, az egészségügyben nem az a fontos, hogy mennyit kapunk, hanem hogy ezt a pénzt mennyire lehet hatékonyan felhasználni. Marcin Rynkowski beszámolt arról, hogy Lengyelországban is bevezették az elektronikus várólistákat, a kórházi adósságról pedig elmondta, az egészségügyi intézmények gazdasági társaságként működnek, és így alacsonyabb az eladósodottságuk mértéke. A hálapénzt illetően a lengyel szakember úgy fogalmazott, hogy kampányolni kell ellene.

Mario Miklosi szlovák egészségügyi minisztérium főosztályvezetője szerint a hosszú várólista mindenhol probléma Európában. Szlovákiában vagy a pénzre vagy a kapacitásra kell várni egyes ellátásoknál. A hálapénz kérdését Szlovákiában is meg kell oldani, ezt a problémát "nem lehet a szőnyeg alá söpörni".

Az egyes országok képviselői hangsúlyozták, az országok eltérő egészségügyi rendszerrel rendelkeznek, így nem lehet minden kérdésben párhuzamot vonni, és az egyes problémákra adott válaszok is különbözőek lehetnek.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...