hirdetés

Kapkodnak a praxisokért?

Viszik, mint cukrot a praxisletelepedési és a praxisjogvásárlási lehetőségeket – közölte a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) a VG-vel.

A költségvetésben tavaly és 2020-ban is 1 milliárd 250 millió forint állt rendelkezésre az alaporvosi ellátás javítására, ám az egészségbiztosítónak mind a két évben meg kellett emelnie a keretet, írja a lap.

2021-ben a NEAK adatai szerint 60 nyertest hirdettek a háziorvosi praxisjog vásárlásának támogatására kiírt pályázaton. A legfelkapottabb térségek között volt Baranya, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Zala megye, ahol öt-öt, Budapesten tíz, Pest megyében pedig nyolc praxisjogvásárlási szerződést kötöttek meg. A fogorvosok közül 29 olyan körzetben hirdettek nyertest a letelepedési pályázat keretében, amelyben már legalább 12 hónapja volt a praxis betöltetlen – ehhez azonban a NEAK hozzátette, hogy egy Pest, egy Heves és egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei orvossal a nyertes pályázat ellenére mégsem kötötték meg a támogatási szerződést. Így többek között az alapellátó fogorvosok közül Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyében három-három, Pest megyében kettő, Bács-Kiskun megyében négy esetben hirdettek győztest a letelepedési pályázatoknál.

Magyarországon 2022. január elsején a nyilvánosan elérhető adatok szerint 577 alapellátó háziorvosi praxis volt tartósan betöltetlen, üres fogorvosi körzetből pedig 250. Ezért a NEAK 2022. január elsejétől újra megnyitotta a tendereket, és meghirdette a pályázati felhívásokat. A pályázat célja az, hogy a vissza nem térítendő támogatás segítse a praxisjoggal nem rendelkező háziorvosokat a praxisjog megvásárlásában, egyben háziorvosi életpályájuk elindításában vagy újraindításában.

(forrás: Világgazdaság)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...