Kabinetfőnök harcra buzdít, a vákuum üvölt, az egészségügy körbejár...

Talán a legkevesebb szó éppen a járóbeteg szakellátásról esett a fórumon, a beszélgetés inkább a kórházak adóssága, a finanszírozás elégtelensége, a források hatékonyabb felhasználása, és az egyre égetőbb humánerőforrás-hiány körül folyt, így megint csak azok a kérdések kerültek terítékre, amelyeken húsz éve rágódik az ágazat, valaki a közönség soraiból meg is jegyezte: „unom”.

Nagyobb ütemben növekszik a kórházak adóssága, mint a korábbi időszakban – foglalta össze Velkey György, a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) elnöke, miután Sinkó Eszter egészségpolitikai elemző, a beszélgetés moderátora az újra felgyülemlő, immár 37,2 milliárd forintra rúgó kórházadósságról kérdezte a kerekasztal résztvevőit. Míg korábban a fekvőbeteg ellátók tartozása hárommilliárd forinttal gyarapodott havonta – folytatta az elnök –, a 60 milliárd forintos konszolidáció kifizetése óta 4–4,5 milliárd forinttal növekszik egy hónap alatt. Ónodi-Szűcs Zoltán, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója próbálta azzal menteni a helyzetet, hogy felvetette, az adósság tartalmazza az utófinanszírozású uniós pályázatok jelenleg mínuszként jelentkező költségeit, ám az MKSZ elnöke nem dobott mentőövet: a tételben ez az összeg nem szerepel.

Bizonygatni kell a valóságot

Ha a kórházak csak úgy juthatnak többletforráshoz, hogy adósságot mutatnak fel, akkor a menedzsmentek – alkalmazkodva ehhez – fel is fogják mutatni a hiányt, hiszen az a dolguk, hogy minél több pénzhez juttassák az intézményüket – világította meg a növekvő adósság egyik okát Molnár Attila, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) elnöke. Elmondta azt is, hogy a struktúra átalakításához pénz kell, csupán a hatékonyság növelésével nem lehet a szükséges összeget megtakarítani. A rendszerben változást elérni csak a szereplők pénzügyi ösztönzésével lehet, amihez többletforrás kell – értett egyet az ÁEEK főigazgatója az elnökkel, azonban Ónodi-Szűcs Zoltán azt is hozzátette: nem elég pénzt kérni, világos célkitűzések mentén azt is el kell mondani: mire fordítják a többletet. A kórházfenntartó vezetője egyébként a panelbeszélgetésben több ízben is hangsúlyozta: amikor véleményét elmondja, magánemberként szólal meg, és nem főigazgatóként, ám olykor nehéz volt követni, mikor melyik szerepében szólal meg éppen. Úgy vélte egyébként, végig kellene gondolni azt is, hogy a most rendelkezésre álló pénzből milyen struktúrát lehet fenntartani.

Mindent visz a politika

A szükségletek elosztása, a források felhasználása jelenleg nem az ellátottak, hanem a struktúra érdekei mentén történik. Jól példázza ezt, hogy a nagy beszállítói háttérrel rendelkező kórházaknak nagyobb a lobbiereje az adósságrendezésben, mint a sokkal kisebb beszállítói körrel rendelkező járóbeteg szakellátóknak. Ónodi szerint szakmai kérdésekben is a politika dönt, amikor például polgármesterek követelnek ágyakat olyan ellátásokhoz, amelyek szakmailag nem alátámaszthatóak. Abban mindenki egyetért, hogy fejnehéz az ellátórendszer, a politika művészete az lenne, hogyan tudják ezt úgy lebontani, hogy mind az ágazatban dolgozók, mind pedig a betegek jobban járjanak. Megjegyezte: „erre a képletre nem sokan tudják a választ, én magam sem”.

Minderre példaként Sinkó Eszter a tapolcai kórház esetét hozta fel, ahonnan 2010 és 2014 között kapacitásokat vontak el, majd ezek visszaállítása politikai okokból történt, ami azt bizonyítja, a politika saját lobbierejével olyan ellátásokat hoz be a rendszerbe, amelyek sem szakmailag, sem a finanszírozás szempontjából nem elfogadhatóak. Ónodi-Szűcs Zoltán szerint, ha az ágazati szereplők azt akarják, hogy ne a politikai szintéren dőljenek el az ügyeik, minden szakmai szervezet vezetőjének minden egyes ügyben meg kell nyilvánulnia.

És előkerült a foci

Az összes visegrádi országban volt már megmozdulás az egészségügy érdekében, ami a lobbi egyik módszere – jegyezte meg Lehoczky Péter, a Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke. A politika csak az erőből ért – jegyezte meg Sinkó Eszter is, és Velkey György is úgy vélte, a lakosság figyelmét kell felhívni az ellátórendszer lehetetlen helyzetére, és így nyomást gyakorolni a döntéshozókra. Ha a hangos kiabálásnak nem is, az észérveknek helyt adunk – igyekezett a nem túl forró hangulatot gyorsan lehűteni Nagy Szilárd, az Egészségügyért Felelős Államtitkárság kabinetfőnöke, aki kevésbe hisz abban, hogy a lakosságra bízzák azokat a döntéseket, amelyeket az egészségpolitikának kell meghoznia. Ugyanakkor arra bíztatta az ágazat szereplőit, hogy lobbizzanak saját érdekükben, és észrevételeiket ne csak az államtitkársághoz, hanem a parlamenti frakciókhoz, a miniszterelnökséghez és a miniszterelnökhöz is juttassák el, ugyanis mint mondta: az államtitkárság focipályáját a kormány rajzolja meg. Azt azonban ő is megfogalmazta, a kormány számára is neuralgikus pont az egészségügy, hiszen míg honvédelmi minisztert és sportállamtitkárt egy, illetve két nap alatt találtak, az egészségügy vezetésére négy hete nem tudnak kijelölni senkit. Egyelőre még az is kérdés, hogy az új államtitkár vajon vállalja, hogy lerajzolja a saját pályáját, vagy elfogadja a kormányét, mint ahogyan az is, hogy van-e elég felhatalmazása az államtitkárnak például arra, hogy a 60 milliárdos konszolidációs csomaghoz struktúraátalakítási terveket is csatoljon, amely a deficit újratermelődését megakadályozza. Összefoglalóan ismét azt kérte: „juttassátok el javaslataitokat a döntéshozókhoz, és megtartva a szabályos formákat, harcoljatok”.

Ki mondja meg merre tovább?

Az ÁEEK elődjének, a sokak által kisgömböcnek hívott szervezetnek volt lehetősége arra, hogy ellátásszervezési kérdésekben véleményt nyilvánítson, ez a szerep ma nem adott – magyarázkodott a közönség soraiból kérdezőknek Ónodi-Szűcs Zoltán, aki éppen ezért a központ vezetőjeként betegutakról, ágyszámokról nyilatkozni nem tudott. „Zombor Gábor is jégen táncolt, amikor döntéseket hozott” – erősítette meg a kabinetfőnököt Ónodi, aki úgy gondolta, többek között az OEP és az ÁEEK hatáskörének szétválasztásáról sem az államtitkár döntött, hanem valamiféle külső nyomás hatására alakult át ily módon az intézményi háttér. Ráerősített a kórházfenntartó vezetőjének szavaira Sinkó Eszter is, aki megjegyezte: az OEP az elmúlt egy évben nem élt a hozzá delegált ellátásszervezési funkciójával. A rendszerből hiányzik a döntéshozó – nem csak azért, mert most éppen nincs államtitkár – ezért nincsenek irányok, a szakmapolitikai kérdésekkel senki nem foglalkozik, így az utóbbi időben „üvöltő vákuum” alakult ki ezen a szinten.

A finanszírozási, módszertani és ellátásszervezési kérdések megválaszolatlanul maradtak, hiszen az OEP – ahogy tavaly – idén sem képviseltette magát a fórumon, bár annak főigazgatóját, Sélleiné Márki Máriát felkérték a részvételre – számolt be Lehoczky Péter, a Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke, hozzátéve, a főigazgató asszony a meghívásra küldött válaszában azt is jelezte: munkatársait sem kívánja delegálni az egészségpolitikai panelbe.