hirdetés

Jön a karácsony előtti bérjuttatás

Egyszeri bérjuttatásként két-, három- vagy négyheti alapbérüknek megfelelő összeget kaphatnak az egészségügyben dolgozók karácsony előtt, az erről szóló előterjesztés a Magyar Idők információi szerint már elkészült.

Ezzel, valamint az ágazati bérmegállapodás alapján a jövő novemberben esedékes újabb fizetésemelés júliusra tervezett előrehozatalával kompenzálná a kormány az egészségügyieket azért, mert az idén januárban meglépett, illetve a jövő januárban esedékes általános minimálbér-, illetve garantált bérminimum-emelés sajnálatos módon elsorvasztotta a 2016-os ágazati bérmegállapodással elért eredmények egy részét.

A tavalyi bérmegállapodást a sztrájktárgyalás során a szakszervezetek oldaláról vezető MSZ EDDSZ elnöke, Cser Ágnes a Magyar Idők megkeresésére úgy nyilatkozott: örülnek, hogy a kormány részéről immár konkrét ajánlatokat kaptak. Ugyanakkor ragaszkodnak a teljes kompenzációhoz, és ennek érdekében többek között ahhoz, hogy minden egészségügyben dolgozó még karácsony előtt egy teljes havi bért kapjon, valamint hogy a jövő novemberre előirányzott szakdolgozói béremelést januárra hozzák előre.

Követelik továbbá, hogy az orvosok és a velük azonos besorolásban lévő diplomások január elsejétől 8 százalékos béremelést kapjanak, növeljék az egészségügyi intézmények gazdasági-műszaki dolgozóinak fizetését, a védőnők pedig kapjanak garanciát arra, hogy megkapják azt a 33 ezer forintot, amennyivel az idén november elsejétől megemelték a praxisok finanszírozását. Cser Ágnes hozzátette: bíznak benne, hogy – miként arra ígéretet kaptak – hamarosan Balog Zoltán és Lázár János miniszterekkel is tárgyalhatnak követeléseikről.

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Clinical Pathology of Rheumatoid Arthritis - A rheumatoid arthritis klinikopatológiája

    A monográfiában Bély Miklós patológus és Apáthy Ágnes...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...