hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Lázár: Jelentős béremelésre lenne szükség az egészségügyben

Az egészségügyben és az oktatásban 2018-2020-ban jelentős béremelésre lenne szükség, ami nélkül nem lehet felzárkózni a fejlett nyugati országokhoz, hangsúlyozta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) Gazdasági Csúcstalálkozó című rendezvényén.

Megjegyezte "nem lesz érdemi változás az egészségügyben, ha nem tudjuk tovább emelni a béreket". Megerősítette azt a véleményét is, hogy az államigazgatásban még mindig sokan dolgoznak, ezért kedvezőnek tartaná, ha a létszámot csökkenteni lehetne.

Jelezte, a kormány nagyon jelentős digitális, illetve közlekedési infrastrukturális fejlesztéseket tervez. Az e-kormányzást ki kell terjeszteni, a digitalizáció  gyorsítását pedig "magán kezdi a kormány". Erre a kabinet 2018-2020 között mintegy 200 milliárd forintot költene a tervek szerint, tette hozzá. Lázár arról is szólt, hogy a kabinet a közúthálózat és a vasút nagyarányú korszerűsítését, fejlesztését határozta el,  "mert fontos az, hogy Európát, elsősorban a régiónkat ráhangoljuk Budapestre". A közutak, az úthálózat fejlesztésére, bővítésére 2500 milliárd forintot, a vasúthálózat korszerűsítésére, javítására további 1000 milliárd forintot költhet a kabinet a következő években.

Futó Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a technológiai fejlődés megállíthatatlanul és megjósolhatatlaul gyorsul tovább. Példaként említette az olajár alakulását, miután pár évvel ezelőtt a szakértők a 200 dollár körüli árat sem tartották kizártnak, a technológia fejlődés és az innováció miatt azonban az olajár a néhány évvel ezelőtti szinteket sem érte el. Említést tett az egyre erőteljesebb robotizációról is, és megjegyezte, az Oxford University kutatása szerint 25 éven belül, globálisan a jelenlegi munkahelyek közel felén már robotok dolgoznak. Az élethosszig tartó tanulás, az alkalmazkodóképesség szerepe pedig egyénileg is felértékelődik, amelynek szükséges, de nem elégséges eleme az informatika, az angol nyelv és a matematikai ismeretek gyermekkortól kezdődő, folyamatos fejlesztése.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink