hirdetés

Jelentősen emelkedik jövőre az egészségügy költségvetése

A költségvetés tervezete szerint 2022-ben 2884 milliárd forint jut az egészségügyre, 769 milliárd forinttal több, mint idén, írja a Magyar Nemzet.

A 2022-es büdzsé tartalmazza a béremelés fedezetét is. A megkezdett bérrendezésnek köszönhetően az orvosi fizetések két év alatt átlagosan két és félszeresére nőnek. Az egészségügyi szakdolgozók fizetése is emelkedik, 2022-re egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni annak, mint amennyit 2016 előtt kapott kézhez. A 2021-ben indult egészségügyi béremelési programokra jövőre csaknem 460 milliárd forintot fordít az állam.

A koronavírus rámutatott, hogy fel kell készülni a világjárványok kirobbanására. Ezért azokat a nagy betegszám ellátására alkalmas intézményeket – ahol pandémia idején is ellátják a legsúlyosabb állapotú betegeket, illetve kezelik a fertőzésgyanús, egyéb sürgősségi beavatkozást igénylő eseteket – tovább erősítik. Ennek érdekében fejlesztik a centrumkórházakat és az infektológiai ellátóhelyeket, valamint ki kell alakítani speciális igényeknek megfelelő járványkórházakat. Az ország minden területét érintik a korszerűsítések, amelyekbe éppúgy beletartoznak az eszközbeszerzések, mint az új mentőállomások építése, illetve a meglévők felújítása.

A Pénzügyminisztérium az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásai alapján már korábban meghatározta azokat az egészségügyi termékköröket, amelyek rendelkezésre állása stratégiai fontosságú. A tárca 2020 augusztusában hirdette meg a támogatási program első körét 50 milliárd forintos kerettel. Egy hét alatt több mint negyven cég nyújtott be támogatási igényt mintegy hatvanmil­liárd forint összegben, bő hetvenmilliárd forint összértékű projekt megvalósítására.

A legtöbb pályázat maszk-, fertőtlenítő-, illetve alapanyaggyártásra szóló fejlesztési tervet tartalmazott. Emellett többek között pályáztak röntgen- és lélegeztetőgépek, valamint gyógyszerek gyártására is – olvasható a konvergenciaprogramban, írja a Magyar Nemzet.

(forrás: Magyar Nemzet)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Ritka betegségek, különleges kórformák a szimultán terhességtől a foltos lázig

    Szerzők jelenlegi és előző könyvei ritkán előforduló vagy különleges...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...