hirdetés

Varga Mihály benyújtotta a 2022-es költségvetés tervezetét

A járvány miatt a 2022-es költségvetés tervezetének leghangsúlyosabb eleme a gazdaság újraindítása, mindemellett megőrzi a kormány eddigi értékeit, így a családok védelmének, a gyermeket nevelők támogatásának az idősek megbecsülésének is kiemelt szerep jut benne, mondta Varga Mihály pénzügyminiszter annak alkalmából, hogy a 2022-es költségvetési törvényjavaslatot átnyújtotta Latorcai Jánosnak, az Országgyűlés alelnökének Budapesten, a parlamentben, kedden.

Kiemelte: a 2022-es költségvetési törvényjavaslatban a kormány dinamikus, 5,2 százalékos gazdasági növekedéssel számol, GDP-arányosan 5,9 százalékos hiánycél és 79,3 százalékos államadósság mellett.

A javaslat hat célnak felel meg, ezek: a gazdaság újraindítása, a családok támogatása, a 13. havi nyugdíj visszaépítése, a 25 év alatti fiatalok adómentessége, a munkáltatói adóterhek további csökkentése és a munkahelyteremtéshez, illetve a beruházások támogatásához szükséges források biztosítása, mondta a pénzügyminiszter.

A részleteket ismertetve Varga Mihály elmondta, hogy a tervezetben a gazdaság újraindítására 7308 milliárd forint áll rendelkezésre. Az újraindítási akcióterv a modern magyar történelem legnagyobb gazdasági programja. A legfőbb területek 2022-ben a korábbi évekhez hasonlóan több forrással gazdálkodhatnak; családi támogatásokra - például fiatalok szja-mentességére, otthonteremtésre - 2778 milliárd forint áll rendelkezésre a jövő évi költségvetés-tervezetben, ami az ideinél 483 milliárd forinttal magasabb

Jövőre is áfa- és illetékmentességgel segíti a kormány az új otthonba költöző családokat, ami 170 milliárd forint megtakarítást jelenthet az érintetteknek. Nyugdíjkifizetésre 255 milliárd forinttal többet költ 2022-ben a kormány az ideihez képest; rendelkezésre áll az összeg - 160 milliárd forint - a 13. havi nyugdíj visszaépítésére is - húzta alá Varga Mihály. Azt is hozzátette, hogy a nyugdíjak az infláció várható ütemét fogják követni (a költségvetésben 3 százalékos infláció szerepel). Magasabb növekedés esetén - folytatta - nyugdíjprémiumra is számíthatnak az idősek, amire 68,5 milliárd forintot irányzott elő a kormány.

Egészségügyre 2884 milliárd forintot, az ideinél 769 milliárddal többet fordít a kormány jövőre, amelyből folytatódhatnak az intézménymegújító és egészségjavító programok - jelezte Varga Mihály. Kiemelte, hogy a járvány frontvonalában küzdő egészségügyi dolgozók béremelésére 460 milliárd forint jut, amivel a kormány a többletmunkájukat kívánja elismerni.

Különböző adó- és járulékcsökkentésekkel a családoknál és a vállalkozásoknál jövőre - a 25 év alattiak kedvezményét is figyelembe véve - 423 milliárd forinttal több pénz marad - tájékoztatott Varga Mihály. A munkaadók, munkavállalók és a kormány 2016-os megállapodásának eredményeképpen folytatódik jövőre a szociális hozzájárulási adó csökkentése újabb 2 százalékponttal.

Varga Mihály megköszönte a Költségvetési Tanács munkáját, és azzal folytatta, hogy a testület szerint a törvényjavaslat megfelel az alaptörvény által előírt feltételeknek, az államadósság mutató csökken - az idei év végére várt 79,9 százalékról 2022 végére 79,3 százalékra. A hiánycél kitűzésével a kormány egyensúlyra törekedett, figyelt a költségvetés stabilitására, miközben a támogatások emelésével és az adók csökkentésével kezeli a válságot, magyarázta a miniszter.

A kockázatok kezelésére a 2022-es költségvetésben jelentős, 233 milliárd forint értékű tartalékot különítettek el az előre nem látható kiadásokra - hangsúlyozta a tárcavezető.

Az Európai Uniótól az idén indult, új, hétéves pénzügyi ciklusban minden korábbinál több forrásra számíthat az ország - idézte fel Varga Mihály, aki arra is kitért, hogy 2022-ben 3001 milliárd forintra számít a kormány.

A pénzügyminiszter összegzésképpen úgy fogalmazott, hogy a gazdaság újraindításával a kormány célja az, hogy 2030-ra Magyarország azon sikeres országok közé tartozzon, ahol jó élni, lakni és dolgozni. Varga Mihály újságírói kérdésre elmondta, hogy a kormány jövőre átlagban 8 százalékos bérnövekedéssel számol. A minimálbérről és a garantált bérminimumról szólva megjegyezte: azok összegét az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a munkaadói és munkavállalói megállapodás határozhatja meg.

A törvényjavaslat menetrendje várhatóan a korábbi évekhez hasonló lesz, 30 órás időkeretben először az általános vitát tartják meg. A bizottsági tárgyalásokat, a költségvetési bizottság összefoglaló javaslatát és a részletes vitát követően várhatóan legkésőbb július 14-én elfogadhatóvá válik a törvény.

Varga Mihály pénzügyminiszter (b) és Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke kezet fog, miután Varga Mihály átadta a 2022. évi költségvetési törvényjavaslatot a Parlamentben 2021. május 4-én (MTI/Illyés Tibor)
Varga Mihály pénzügyminiszter (b) és Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke kezet fog, miután Varga Mihály átadta a 2022. évi költségvetési törvényjavaslatot a Parlamentben 2021. május 4-én (MTI/Illyés Tibor)

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...