hirdetés
2025. december. 04., csütörtök - Borbála, Barbara.
hirdetés

Javítják az infarktus-jóslást

Tizenegy vezető szív-ct-centrum összefogásával indul program még e hónapban, hogy valódi hazai adatok alapján pontosítsák a betegek infarktuskockázat-becslését – tudósít az MNO.

A Lendület Kardiovaszkuláris Képalkotó Kutatócsoport vezetésével megvalósult OPeRA (Országos Plaque Regiszter és Adatbázis) program vezetője, dr. Maurovich-Horvat Pál beszélt arról a lapnak, hogy hogyan lehet előre jelezni az infarktus bekövetkezésének kockázatát?

A jelenleg alkalmazott rizikóbecslő rendszereket nyugat-európai vagy amerikai betegek adatain keresztül, több tízezres minták alapján dolgozták ki. Ennek következtében a páciensek körülbelül egyharmadánál a kockázatbecslés pontatlan, tehát vannak, akiknek szükségük lenne kezelésre, mégsem részesülnek benne, másoknak pedig túlbecsülik a szív- és érrendszeri rizikójukat, és „túlkezelik” a betegeket.

Ezért felmerült az igény egy jóval személyre szabottabb szív- és érrendszeri kockázatbecslő rendszer megalkotására, ezért hozták létre a programot. Így – kombinálva a klinikai és a képi paramétereket – minden eddiginél pontosabb adatokat kaphatnak a kutatók.

„Az összes beteg, akit ezekben az intézményekben vizsgálunk, bekerül majd egy közös adatbázisba. Ez körülbelül évi öt-hatezer embert jelent, az egészségügyi állapotukat a továbbiakban folyamatosan nyomon követjük, az adatokat pedig összekötjük a korábbi szív-ct-képeikkel és laboreredményeikkel” – magyarázta a programvezető az mno.hu-n.

(forrás: MNO)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...