Járványügyi aranycsapat

- Két napon át kísérhettem figyelemmel a munkáját, és azt tapasztaltam, szinte nem is igazgatóként, hanem „jóságos anyaként” tekintenek önre a munkatársai.
– Bonyolult környezetben élünk, nem elegendő a szakmai tudás, a politikai affinitás és a diplomáciai készség triásza – a negyedik elem az emberség. A munkatársak megbecsülése és felvértezése a feladatokra olyan követelmény, amely nélkül ma szinte lehetetlen eredményeket elérni. Mindig vigyáztam arra, hogy munkatársaimat ne csak segítsem és védjem, hanem kedvező munka- és életkörülményeket is teremtsek számukra. Nemcsak a közvetlen környezetem vesz körül szeretettel, hanem az uniós országokban és a más társintézményeknél dolgozó munkatársak is. A jó légkör nélkül nem is jöhetett volna létre ilyen rövid idő alatt a szervezetünk.

- Három éve az ECDC még nem létezett. Eddigi munkájuk értékelése viszont rendkívül kedvező.
– Magam sem számítottam ilyen sikerre három év után. 2005. március 1-jén vettem át megbízásomat, de az „igazgatói székbe” még sokáig nem ülhettem bele – az intézmény, az infrastruktúra sem létezett, munkatársaim sem voltak, csak a regulációt tartalmazó nagy paksaméta a hónom alatt az összes ellátandó feladattal. Azonnal elindítottam a munkatársak toborzását, és szerencsésnek mondhatom magam, mert rendkívüli szakemberek jelentkeztek. Így kezdettől fogva igazi „aranycsapattal” dolgozhattam, akiknek a közreműködésével gyorsan sikerült kiépíteni a kapcsolatokat – és ez a siker másik jelentős tényezője – az uniós tagországok egészségügyi minisztériumaival és népegészségügyi intézeteivel, valamint az EU más intézményeivel, például az Európai Parlamenttel és az Európai Bizottsággal. A hatékonyan működő központ felépítéséhez a kiváló munkatársakon túl kiszámítható környezet, világos mandátum, elkötelezettség és erős kezű irányítás kellett. Az eredményekre valamennyien büszkék vagyunk.

- A néhány kritikus megjegyzés egyike, hogy több adatot kellene összegyűjteniük néhány országban. Magyarországon szinte naponta szembesül az újságíró azzal a mondattal, hogy „pontos adatok nem állnak rendelkezésre”.
– Bizonyos területeken kielégítőek, másutt kevésbé azok a magyar egészségügyi statisztikák. A fertőző betegségekre vonatkozó adatok meglehetősen pontosak – a surveillance-rendszer keretében Magyarország korrekt információkat szolgáltat. Ez a többi európai uniós országra is érvényes: az infekciókról a legtöbb szükséges adat a rendelkezésre áll. Ám ezek minőségén és összehasonlíthatóságán feltétlenül javítani kell. E téren két éve kezdtük meg a munkát, és még eltart egy ideig, amíg a végére érünk. Napjainkra már megállapodtunk az esetdefiníciókban, ami az összevethetőség alapja, és amit azóta az Európai Bizottság törvénybe is foglalt. 2009 januárjától minden uniós országban kötelező eszerint dolgozni, jelenteni. Az is egyértelmű, hogy mi az a 49 betegség, amelyről jelentéseket várunk, továbbá pontosan meghatároztuk, milyen adatokra van szükségünk. Három-négy éven belül eljuthatunk oda, hogy az Európai Uniónak olyan adatszolgáltatási rendszere lesz a fertőző betegségekről, amely mintaként szolgálhat a többi régió számára. Folyamatos az adatok feldolgozása, így bizonyítékokon alapuló tudományos tanácsot tudunk adni az egészségpolitikai vezetőknek és szakértőknek.

- Elegen vannak ahhoz, hogy ezt a teljesítményt tovább fokozzák?
– Már megvan a „kritikus tömegünk” ahhoz, hogy a feladatainkat ellássuk és folyamatosan egyeztessük a prioritásokat a tagállamokkal, mert a leginkább azt szeretnénk elkerülni, hogy párhuzamos tevékenységeket végezzünk. Így mindig csak azokat az országokon túlmutató tevékenységeket vállaljuk el, amelyekkel hozzáadott értéket tudunk létrehozni ahhoz képest, amit a tagállamok maguk is el tudnak végezni.

- Kiterjesztik a tevékenységüket a nem fertőző betegségekre is?
– Biztos vagyok benne, hogy a tevékenységi körünk valamiképpen bővülni fog. Amikor az ECDC létrejött, az alapító okirat kidolgozóinak körében kétféle irányzat élt. Az egyik szerint mindig csak fertőző betegségekkel foglalkozunk, a másik alapján viszont széles körű népegészségügyi megbízásunk lesz, miután a fertőzésekkel kapcsolatos tevékenységet rutinszerűvé tettük. Ma úgy értékelem, 2010-re befejezhetjük a 2005-ben megkezdett munkát, beleértve a struktúraépítést, és kellő mélységben tudjuk majd kezelni az infekciók valamennyi aspektusát. Ezt követően tudom elképzelni a mandátum bővítését – a döntés az Európai Bizottság (EB) kezében van. Az EB széleskörű népegészségügyi programjának egyik sarkalatos pontja a lakosság egészségi állapotának folyamatos monitorozása. Az adatok gyűjtése megfelelő, de a feldolgozásuk kapcsán felmerülnek további feladatok, s elképzelhető, hogy az EB e téren számít ránk.

- A rákregiszterek összehangolójaként is szóba jött az ECDC neve.
– Az Európai Unió a szlovén elnökség alatt elfogadta az EU Rák Programját. Az adatbázisok felépítése és egységesítése alapvető cél, és ez a terület valóban szóba jöhet, amennyiben az EB így dönt. Fontosságát jól szemlélteti a méhnyakrák példája. Amikor a magyar parlament 2002-ben elfogadta a népegészségügyi programot – magam államtitkárként dolgoztam –, beindítottuk az emlőrák- és a méhnyakrákszűrést. A mellrákszűrésben jó eredményeket értünk el viszonylag rövid idő alatt, a cervixrák esetében azonban nem voltak összekapcsolva az adatbázisok – és tudtommal ma sincsenek –, így nehezen lehetett megállapítani, hogy a nők hány százaléka vett részt a szűréseken. Miközben a nők többsége magánklinikákon végezteti el a szűrést, nekünk csak az állami egészségügyi intézményekben elvégzettekről volt adatunk. Akkortájt évente körülbelül 500 asszony halt meg Magyarországon cervixrák miatt, és ez az adat azóta sem javult, holott egyetlen embert sem lenne szabad emiatt elveszítenünk. Okvetlenül prioritást kell kapnia tehát ennek a kérdéskörnek, együtt kell kezelni a cervixrák elleni lakossági szűrést és a humán papillomavírus elleni vakcinációt egy egységes rendszerbe foglalva – a szakszerű tervezés és szervezés ezen a téren szó szerint életbevágó. Kidolgoztuk és elküldtük minden uniós országnak, így Magyarországnak is azt az ajánlásunkat, hogy az országok kiknek biztosítsanak támogatással vagy anélkül HPV-oltást.

- Képesek befolyásolni a politikai döntéshozatalt?
– Mindenképpen. Irányító testületünkben az ország egészségpolitikai szakállamtitkára, tanácsadó testületünkben az országos tiszti főorvos munkatársai képviseltetik magukat, magam pedig rendszeres kapcsolatban állok a mindenkori miniszterrel és az Egészségügyi Bizottság elnökével. Rajtuk keresztül feltétlenül tudom és akarom is befolyásolni a hazai döntéseket. Ha tehetem és meghívnak, részt veszek a parlamentben rendezett egészségügyi vitanapokon. Elmondom a véleményem, legfőképpen azt, hogy rendkívül fontos a kormányzati felelősség fenntartása a népegészségügyi programok végigvitelében. Természetesen az egyéni felelősség is döntő, például a dohányzásról való leszokásban, de a kedvező környezet, háttér megteremtése igenis kormányzati felelősség. Tehát a kettő megfelelő egyensúlya tud eredményt hozni. A jelenlegi krízishelyzetben biztosan a rövid távú döntések dominálnak, de az egészségbe való befektetés hosszú távon akkor is nélkülözhetetlen az ország érdekében, hiszen az egészséges munkaerő a működő gazdaság és az ország teljesítőképességének az alapja.

- A magyar mortalitási mutatók nem javulnak – hogyan lehetne elérni, hogy az emberek ebben a környezetben se veszítsenek el életéveket és értéknek tartsák az egészséget?
– Nemrég zárult le két európai országban egy-egy többhetes médiakampány, amely az antibiotikumok helyes alkalmazásával foglalkozott. Fő üzenete az volt, hogy megfázáskor, influenza esetén ne nyúljunk rögtön az ilyen gyógyszerekhez, még ha nagyon betegnek érezzük is magunkat. A kampány hatására mindkét országban jelentősen javultak a felhasználási mutatók. Azt hiszem, a jól megfogalmazott üzenetek átgondolt célba juttatásával sok mindent elérhetünk, különösen, ha mellette ott vannak a pontosan kidolgozott és betartatott törvények.

- Hogyan alakul az ECDC finanszírozása a világválság idején?
– Minden évben tízmillió euróval többet kapunk, mint az azt megelőző évben, így 2010-re érjük el a 60 millió eurós költségvetést. Munkatársaink száma ezzel 3-400 főre bővülhet. A pénzügyi krízis inkább a feladatainkat befolyásolja majd, hiszen az egyes országok népegészségügyi intézményeinek munkáját valószínűleg jobban kell majd támogatnunk forrásaik szűkülése miatt. Nem fogunk sok és hosszadalmas értekezletet tartani stockholmi központunkban, inkább jobban kihasználjuk a modern technikát. Nagyon sok közbeszerzési pályázatot írunk ki, költségvetésünk jelentős részét így használjuk fel. Természetesen a magyar intézmények is pályázhatnak ilyen módon uniós pénzekre, mint ahogy meg is teszik: több oktatási programunkat például a Debreceni Népegészségügyi Iskola végzi, de az ÁNTSZ intézményei is pályáznak különböző feladatokra.

- Az ECDC rugalmasabb, mint a hasonló egyesült államokbeli szervezet. A forma és a stratégia kidolgozása is az ön nevéhez fűződik?
– Igen, egy személyben vagyok a jogi képviselője és az arculata az ECDC-nek. Azért nem az amerikai szisztémát választottam, mert az uniós tagországokban rendkívül jó intézményrendszer működik kiváló szakembergárdával, és teljesen felesleges lenne, hogy az ECDC felépítse a saját új intézményeit, laboratóriumait. Ehelyett a meglévő intézményeket kellett egységes hálózattá szerveznünk. Az amerikai CDC-nek 9000 munkatársa van, nekünk meg a fejlesztés végére is csak 3-400 lesz, ezért sokkal rugalmasabb a döntéshozatalunk, veszélyhelyzetben pedig azonnal tudunk reagálni.

Dr. Varga Zoltán

Névjegy
Jakab Zsuzsanna 1951. május 17-én született. 1974-ben végezte el az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának nyelvészeti szakát. 1977 és 1979 között Budapesten vallástörténeti, 1999-ben Göteborgban népegészségügyi tanulmányokat végzett. 1975 és 1991 között a Szociális és Népjóléti Minisztérium munkatársa volt, 1991 decembere és 2002 szeptembere között pedig a WHO európai regionális irodájának főmunkatársa, majd igazgatója. Az ECDC (www.ecdc.europa.eu) igazgatói posztjának betöltése előtt a Szociális és Családügyi Minisztérium államtitkáraként dolgozott Budapesten.