hirdetés

Járványkórház lesz a Budai Egészségközpont

A BEK Királyhágó úti kórháza járványkórházzá alakul, a járványügyi ellátásba az operatív törzs által meghatározott rend szerint kapcsolódik be.

A járványhelyzet súlyosbodásával a Budai Egészségközpont Kft. (BEK) a múlt hét folyamán fokozatosan szűkítette, majd vasárnap estére teljes egészében felfüggesztette magánrendeléseit, valamint az általa működtetett Országos Gerincgyógyászati Központ nem akut betegellátását. Az akut gerincsebészeti ellátás eddigi feltételei az intézetben továbbra is adottak.

A BEK tulajdonosai, a Bonafarm Rt. és a Medikomp Kft. döntése értelmében a kórházvezetés vasárnap este kapcsolatba lépett Pintér Sándor belügyminiszterrel, és fekvőbeteg kapacitását az operatív törzs rendelkezésére bocsájtotta. A miniszter a kórháznak a járványügyi folyamatokba való integrálásával Müller Cecilia országos tisztifőorvost bízta meg.

Az EMMI illetékes vezetői tudomásul vették az intézet bejelentkezését. Ma délelőtt az ÁNTSZ illetékes képviselőjével a kórházi felkészülést áttekintették, s valamennyi helyi intézkedésünk és felkészültségünk részletei, így a központi adatbázis számára is ismertté váltak. A következő napokban a BEK Királyhágó úti kórháza járványkórházzá alakul, a szükséges belső technikai átalakítások elvégzésével és az ápolószemélyzet gyorsított ütemű továbbképzésével.

A járványügyi ellátásba a Központi Operatív Törzs által meghatározott rend szerint kapcsolódnak be. A kórház felkészülése és a járvány ideje alatti működtetése az OTP Bank pénzügyi támogatásával valósul meg, húsz tartós lélegeztetésre alkalmas altatógép azonnali beszerzésével, valamint az ellátás egyéb feltételeinek támogatásával.

(forrás: Budai Egészségközpont Kft.)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...