Januárra teljes lett a bizonytalanság

A múlt év utolsó napjainak egyikén megjelent kormányhatározat romokba döntötte azokat a korábbi ágazati reményeket, miszerint az egészségügyben – tekintettel az állandósult munkaerőkrízisre – nem alkalmazzák a kényszernyugdíjazás intézményét. „A közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről” szóló tavaly, december 29-én kelt kormányhatározatban azonban szó sincs kivételről. A rendelkezés értelmében a költségvetési szervek mindazon alkalmazottaitól meg kell válni, akik elérték a rájuk irányadó nyugdíjkorhatárt, s rendelkeznek a teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel. Ez a fővárosi Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórház esetében többek között például a tüdőgondozó működtetését lehetetleníti el, itt ugyanis a négy doktorból három túl van a nyugdíjkorhatáron. De bajba kerülhet a sürgősségi ellátás is, hiszen a mellkas-sebészek már közelebb járnak a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez, utánpótlás pedig nincs. Nem jobb a helyzet Miskolcon sem, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban például a radiológia és a patológia állhat le.

A határozatban tehát messze nem arról van szó, amit korábban még maga a miniszterelnök is sejtetett. Orbán Viktor az idősügyi tanács decemberi ülésén ugyan őszintén megmondta, hogy a hiányszakmákban egyedi engedéllyel dolgozhatnak majd tovább a nyugdíjasok, ám nyilatkozatának fókuszában a jövedelem állt, ezzel mintegy azt sugallva, azokkal nem lesz gond, akik lemondva időskori járadékukról, megelégszenek munkahelyi fizetésükkel. Azzal a bejelentésével pedig, miszerint olyan szintre kell az érintettek fizetését emelni, amely pótolja kieső nyugdíjukat, még inkább a jövedelemre helyezte válaszában a hangsúlyt.

Pestiesen szólva – ügyes. A megszületett határozat ugyanis nem döntési helyzetről, hanem konkrét döntésről szól. Ráadásul a 22-es csapdáját idézve.

A határozat szerint például az érintett kérheti további alkalmazását, ám miközben zajlik az európainak éppen nem nevezhető bírálati eljárás – a kérvényt 8-8 naponként továbbítják a szakállamtitkársághoz, onnan a kancelláriaminiszteri szerepet betöltő Lázár Jánoshoz, majd a kormányhoz – „/…/ a megszüntetett jogviszonyú közalkalmazottak /…/ álláshelyeinek betöltésére közalkalmazotti /…/ jogviszony nem létesíthető, és a feladat ellátására megbízási vagy vállalkozási szerződés nem köthető”. Ez lényegében az egészségügyben – első lépésként – 10 ezer, a jelenleg még vállalkozási formában működő, ám a kormány döntése alapján ismét a közszféra részévé váló intézményekkel együtt már 15 ezer álláshely gyakorlati megszüntetését jelenti.

Akkor miért is a hosszas kérvényezési procedúra?

A medicalonline úgy értesült, hogy a GYEMSZI bekéri a kórházaktól, hogy hány embert és kiket akar megtartani, információink szerint egy csomagban akarják a kormány felé benyújtani az állami intézmények igényét.

Az általunk megkérdezett kórházvezetőknek azonban egyelőre fogalmuk sincs arról, hogy az elbocsátás után megmaradnak-e az érintett státuszok, vagy sem. Mi lesz a minimumfeltételekben meghatározott, kötelezően előírt szaklétszámokkal? – tették fel többen is a kérdést az utóbbi opció esetére.

Azt sem tudni pontosan, hogy mikortól lépne életbe a kényszernyugdíjazás intézménye. A megjelent dokumentumból csupán az derül ki, hogy a szakminisztereknek január 31-ig kell meghozniuk a kormányhatározatra épülő utasításaikat. Vagyis legkésőbb ekkor derülhet ki a továbbszolgálás kérvényezésének módja, vagy az például, hogy a konkrét helyzetet legjobban ismerő helyi munkahelyi vezetőknek – kórházigazgatóknak – a postás szerepén túl más feladatot is szánnak-e az üggyel kapcsolatban vagy sem. Döntés ugyanis minden egyes személy esetében az ország összes kórházának valamennyi osztályát, az ottani munkaerőviszonyokat nyilván kimerítően ismerő kormány kezében lesz. Amennyiben viszont – csak-csak ismerve a tényleges helyzetet – csukott szemmel minden kérvényt ellenjegyeznek, akkor minek a továbbítási cirkusz?

Az időpont amúgy is kényes kérdés. A kényszernyugdíjazottaknak is jár például felmentési idő. Nem is kevés, hiszen olyan szakemberekről és alkalmazottakról van szó, akik évtizedek óta dolgoznak az egészségügyben. A felmentési idő hossza a munkában eltöltött évekhez igazodik, egytől akár hat hónapig terjedhet. Ráadásul ennek az időnek a felét kötelezően valóban felmentésben, vagyis munka nélkül kell tölteni, átlagbéren. Vagyis státusz még lesz, de az orvos átlagbéren otthon felmentési idejét tölti, ennek letelte után viszont már státusz sem lesz. Ki fog éjszaka ügyelni az osztályokon, ki dolgozik majd a laborokban? Ez most az egészségügy százforintos kérdése.