Itt az eredménye az orvoskamaráról szóló felmérésünknek

A MedicalOnline azokban a napokban fordult a pecsétszámmal rendelkező orvosokhoz, a véleményüket tudakolva, amikor a legnyilvánvalóbban látszott kamarájuk krízise. A küldöttgyűlés előtt igyekeztünk megtudni, vajon a válaszadók szerint az Éger István vezette elnökség űzi-e el a tevékenységét immár nyilvánosan kritizáló felügyelőbizottságot, avagy fordítva történik. Február 15-én, a köztestület országos küldött-közgyűlésén eldőlt, hogy Éger István és az elnökség marad, a felügyelőbizottság több tagja lemondott. S bár a kérdéssorra adott kereken négyszáz válasz nem nevezhető reprezentatívnak, a kamarai élet súlyos problémáira világít rá.

A kamaráról fel-felbukkanó vitákban gyakori vélemény, hogy az irányító testületeket eleve egy szűk réteg választja meg, s aztán azok később még inkább bezárkózva viszik az ügyeket;  a fizető tagoknak se rálátásuk, se befolyásuk a későbbiekben a történésekre.  Ezt az elterjedt érzést kontrollálva tettük fel a kérdést, hogy az orvosok egyáltalán tudják-e kik szavaznak az ő megbízottjukként, s ha mondjuk egy küldöttgyűlés alkalmával üzenni akarnak valamit a testület vezetőinek, tudják-e, hogyan lehet azt elküldeni?

A válaszok nagyon plasztikusan mutatták, mitől érzi számos doktor egy távoli klubnak a kamarát: a válaszolók több mint fele azt se tudja, ki az ő képviselője, kétharmaduk számára pedig ha elvben ismert is, a gyakorlatban elérhetetlen.

Ha a küldöttek nem is jelentenek valódi kapcsolatot, valamilyen kötelékkel szolgálhatna a kamarai újság. Rákérdeztünk erre is, de a többség (57%) az Orvosok Lapjával is elégedetlen, csak kb. minden hatodik válaszolónk (18%) volt a semlegesnél jobb véleménnyel róla.

A fentiek ismeretében nem csoda, hogy amikor mintegy összefoglalóan azt kérdeztük, Mennyire ért egyet azzal az állítással, hogy a Magyar Orvosi Kamarában működik a tagok és a szervezet közti gyors, hatékony információcsere?, lényegében elsöprő volt az elutasítás: 80% „inkább nem”, 8% „inkább igen”.

Igaz, a kamarai kasszának könnyű pénzt hoz a kötelező tagság, de nehéz úgy megbecsülést szerezni, ha a kiinduló helyzetet eleve utálja az orvosok túlnyomó része. Márpedig a kérdésünkre kapott válaszok tanúsága szerint az érintettek többsége elutasítja a kötelező tagságot. S ezzel még akkor is nehéz lenne megküzdeni, ha a kamara jól teljesítene, ugyanis a kor szerinti bontásból jól látszik, hogy a fiatalabb orvosgenerációk a még kategorikusabb elutasítást hozzák magukkal.

A kiinduló helyzeten nem sokat segít a köztestület napi tevékenységének általános megítélése. Két produkciós területre kérdeztünk rá: alapfeladataiban, illetve szolgáltatásait tekintve mit nyújt? Mennyire felel meg a tagjainak?

Az ítélet elég lehangoló: mindkét mezőben négyötödös volt az elégedetlenek, s egy tizednyi az elégedettek aránya. Ha kor szerinti bontást nézünk, akkor megint csak az látszik, hogy a fiatalabbak számára a kamara szinte értékelhetetlen: kilencven százalékuk érdemtelennek látja, s csak kb. minden huszadik tud róla jót mondani.

Annyira erős ez a kritika, hogy óvatosságból megnéztünk még egy metszet: lényegesen eltér-e a kamara munkájára kifejezetten figyelők (a legutolsó tisztújításon személyesen résztvevők) és az attól magukat inkább távoltartók véleménye. Látszott is különbség:  a messziről szemlélők kategorikusabban és negatívabban ítéltek. De ami ezen túl látszott, az se vidám: azoknál, akik úgy emlékeznek, hogy voksaikkal személyesen is részt vettek a mai kamarai testületek felállításában, szintén abszolút többsége van az elégedetleneknek.

* választók: azok az aktív tagok, akik részt vettek a kamara legutóbbi,  2011-es tisztújításában

A legkönnyebben talán a szolgáltatásokkal teheti hasznossá magát tagjai számára egy kamara. Ha nem is ez a legfontosabb a céljai között, de ha jól csinálják, ez mindenkit elér, s mindenki értheti, örülhet neki. Így ezek iránt is érdeklődtünk, de már azzal a kérdéssel okoztunk egy kis zavart, hogy „Mennyire ismeri az Orvosi Kamara által nyújtott szolgáltatásokat?” – 33% „inkább nem”, 30% „inkább igen”, 37% maga sem tudta...

Az egyes szolgáltatások hasznosságának megítéléséből talán egyetlen dolgot lehet biztosan leszűrni: a fővárosi székházban berendezett fitneszterem nem az évszázad ötlete volt... A többi szolgáltatás viszonylag magas elutasítottsága viszont van annyira meglepő, hogy annak okát talán érdemes lenne külön-külön is megvizsgálni.

Messze túlmutat a kamara működésén az a látszólag apró kérdés: hogy helyes-e, ha a kamara a lapjában külföldi álláslehetőségekről szóló hirdetéseket közöl, miközben itthon a rendszer működését fenyegeti az orvoshiány? Sarkítva: mit kell inkább szolgálnia a köztestületnek: a hazai rendszer védelmét vagy a tagjai személyes boldogulását?

Alig volt kérdés, ami ennél jobban megosztotta volna a válaszolókat: 35%-uk a nemre hajlott, 46% az igenre, a többiek középen bizonytalankodtak. Az igazán látványos eredményt azonban az mutatta, amikor a korosztályos bontást is elvégeztük. Az idősebbeknél még szinte teljes a vélemény-egyensúly, a fiatalok azonban már markánsan másként ítélnek: náluk abszolút többsége van a szabadpiaci megközelítésnek, 55%-uk a kamara lapjában is akarja látni a külföldi lehetőségeket.

Kerestük, hogy a kamara milyen területen tudott magának megbecsülést szerezni, ezért külön-külön is rákérdeztünk az egészségpolitika alakításában, az orvosi tekintély védelmében, az orvosok közötti érdekegyeztetésben valamint a tagjainak érdekvédelmében elért eredményekre. A négy megközelítés lényegében egy eredményt adott, a válaszolók mintegy négyötöde ugyanúgy negatívan értékelte a testület produkcióját.

Ennél rosszabb számokat csak akkor láttunk, ha korcsoportonként néztük az eredményt. Az tűnt ki, hogy amíg az idősebb orvosok véleménye is több súlyos kritikánál, addig a legfiatalabbak szinte semmi számukra értelmezhetőt, vonzót nem találnak a kamara produkciójában: tízből kilenc negatívnak értékeli azt, s csak minden huszadik érezte, hogy őt, illetve szakmáját védte a köztestület.

Felmérésünk még a február 15-ei küldöttgyűlés előtt kezdődött, amelyen napirenden volt a tagdíj újabb meghatározása is. Ehhez kapcsolódóan kérdeztük, hogy „Megfizetne-e magasabb tagdíjat a jelenlegi szolgáltatásokért?”. Ismerve immár a szolgáltatások és a kamarai működés megítélését, nem volt igazán meglepő az eredmény: 92% válaszolt „inkább nem”-mel, s csak 4% „inkább igen”-nel. S persze az sem volt meglepő, hogy a küldöttgyűlés február 16-ával 1700-ról 2300-ra emelte a tagdíjat...

A február 15-ei rendkívüli küldöttgyűlést igazán az tette forróvá, hogy ekkor próbálták meg döntésre vinni az elnökség és a kamarai felügyelőbizottság között hónapok óta folyó csatát. A felügyelőbizottság a vizsgálatában feltárt szabálytalanságokra hivatkozva kezdeményezte az elnökség visszahívását, utóbbi pedig a felügyelőbizottságot akarta visszahívni, megfejelve azzal, hogy etikai eljárást kezdeményez a vizsgálat eredményeit nyíltan tárgyaló felügyelőbizottsági elnök ellen.

Természetesen mindhárom szándék fogadtatására rákérdeztünk. A három kérdésre adott válasz abban csengett össze, hogy a döntő többség a felügyelőbizottság álláspontját támogatta, illetve az elnökségét nem. Itt is megnéztük, hogy mi a helyzet az „aktív kamarai tagokra”, azaz, azokra szűkítve, akik a mostani kamarai vezetőket voksaikkal a posztjaikra ültették. Ha kisebb arányban is, de közöttük sem volt többségi támogatása az elnökség szándékainak. 

* választók: azok az aktív tagok, akik részt vettek a kamara legutóbbi,  2011-es tisztújításában

Megnéztük továbbá, hogy amikor végül is Éger elnök és csapata kerekedett felül, az változtatott-e az eredményeken. Nos, nem történt fordulat: a küldöttgyűlés előtt és után rögzített vélemények alapján 15-én egyik tábor sem tudta lényegesen növelni igaza elismertségét. Inkább csak a bizonytalanok száma nőtt a véleménymondók között – valószínűleg éppen úgy, mint magában a kamarában.