hirdetés

I. Országos Egészségügyi Karriernap és Állásbörze

A Semmelweis Egyetem ad otthont március 23-án a felsőoktatásban, egészségügyi képzésben tanuló hallgatóknak szervezett I. Országos Egészségügyi Karriernap és Állásbörzének. A végzősök és végzéshez közel állók nemcsak széles kiállítói kínálattal találkozhatnak, de az összes nagyobb egészségügyi szakra speciálisan szabott előadásokban, beszélgetésekben is bővelkedik a program.

A tavalyi pozitív visszajelzésekre alapozva idén a Semmelweis Egyetem megnyitja eddig csak saját hallgatói számára elérhető rendezvényét, és megszervezi az első Országos Egészségügyi Karriernapot. A minden főbb magyar egészségügyi képzőhely számára nyitott eseményen a felsőoktatásban tanuló hallgatók tájékozódhatnak a jelenleg elérhető álláslehetőségekről, kérdezhetnek a kitelepülő intézmények képviselőitől, valamint előadásokat és szakmai beszélgetéseket hallgathatnak meg fiatal, friss tapasztalatokkal rendelkező szakemberektől.

A személyre szabott programok keretében az összes nagyobb egészségügyi szak számára olyan program készül, ahol a résztvevők az adott szakágban dolgozó, volt hallgatóktól kérdezhetnek. A sikeres, fiatal pályakezdők friss, hiteles tapasztalattal rendelkeznek, és jó rálátással bírnak a közvetlenül egyetem utáni évek kihívásaira, azok megoldásaira. Rajtuk keresztül az egyetemisták pontosan olyan információkat kapnak, amelyek az ő végzettségüket, az ő jövőjüket érintik. A karoknak, szakoknak külön-külön szervezett előadások, beszélgetések hamarosan részletesen elérhetők lesznek a rendezvény honlapján.

Az állásbörzére több mint 40 intézmény jelezte részvételi szándékát, országszerte számos kórház, állami- és magánintézmény keresi itt leendő munkatársait. A Nagyvárad téri Elméleti Tömb aulájában felépített standoknál az ő képviselőikkel beszélgethetnek a hallgatók. Tekintettel az évről évre fokozódó egészségügyi munkaerőhiányra, egyre nagyobb a verseny a jó és hosszú távon megtartható munkaerőért – ezért egyre több intézmény kínál kiegészítő juttatást és támogatást a munkaerőpiacra kilépő végzetteknek. Ezen ajánlatokról, valamint az adott intézménynél elérhető állásokról tájékozódhatnak az ide látogatók, illetve feltehetik általános kérdéseiket egy kórházi vagy éppen szakrendelői, patikai, országos háttérszervezeti stb. munkaviszony kapcsán, megismerhetnek olyan lehetőségeket, melyekre eddig talán nem is gondoltak majdani elhelyezkedésüket tervezve. A kitelepülő intézmények listáját hamarosan szintén közzéteszik, így a hallgatók célzottan kereshetnek köztük akár szakterület, akár földrajzi elhelyezkedés szerint.

Az I. Országos Egészségügyi Karriernap és Állásbörze ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet ezen a linken lehet megtenni. A rendezvény főszervezője a Semmelweis Egyetem Alumni Igazgatósága.

További információk:

https://www.facebook.com/events/561165157729836/

http://alumni.semmelweis.hu/karriernap/

(forrás: Semmelweis Egyetem)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...