hirdetés
2025. szeptember. 08., hétfő - Mária, Adrienn.
hirdetés

Ha jobb lesz a menza, jobb lesz a bizonyítvány is

Az év közepére valamennyi főzőkonyha csatlakozhat a mintamenza programhoz - nyilatkozta Pesti Imre budapesti kormánymegbízott szerdán az MTI-nek.

A 2009-ben Békés megyéből indult mintamenza programhoz idén januárban csatlakozott Budapest. A kormánymegbízott tájékoztatása szerint az országban két és félmillióan részesülnek a közétkeztetésben, a fővárosban minden harmadik ember érintett. Budapest a kezdeményezés "gazdájául szegődött", és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Társasággal együttműködve dolgoznak a kiterjesztésén - mondta Pesti Imre kormánymegbízott, aki a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa is.

Elmondta, hogy a budapesti közétkeztetésben részt vevő cégek önként csatlakoztak, náluk a kormányhivatal részvételével vizsgálják, milyen alapanyagokat használnak és honnan szerzik be, milyen konyhatechnikával dolgoznak és milyen étrendet állítanak össze. Az előzetes - kiinduló állapotot rögzítő - eredmények szerint az érintettek nem kapják meg a szükséges kalóriamennyiséget és fehérjét, az óvodásoknak több tejre lenne szükségük, az ételek pedig sózás nélkül is sok sót tartalmaznak.

Mint mondta, a modern élelmezésnek igazodnia kell az érintettek korához, szellemi és fizikai terheléséhez. Járvány idején az egészséges, vitamindús étkezés is segítheti a megelőzést - mutatott rá. A fővárosi kormányhivatal vezetője jelezte: növelni kell a rostok, vitaminok, nyomelemek arányát, míg a magas inzulintermelést kiváltó ételek, porlevesek, tepertőkrém, zsíros kenyér kerülendő.

Szavai szerint a menzákon jelenleg kevés a halétel és a gyümölcs, a koszt egyhangú és gyakran ismétlődik. Úgy vélte: eltűntek a különbségek a nyári és téli ételek között, holott a szezonalitásnak nagy jelentősége lenne. 

A kormánymegbízott egy külföldi felmérésre hivatkozva megjegyezte: a minőségi közétkeztetésnek más közvetlen haszna is van, például 3-8 százalékkal javul a tanulmányi eredmény, erősödik az immunrendszer, s ezzel együtt csökken a hiányzások száma, továbbá csökkennek a magatartásbeli problémák.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...