hirdetés
2025. március. 05., szerda - Adorján, Adrián.
hirdetés

Fogyatékosság, mellrákszűrés, meddőség és ügyelet a T. Ház előtt

Egészséget érintő kérdések is szerepeltek a kérdések és az azonnali kérdések között hétfőn a parlamentben.

MSZP: hogyan változott a mellrákszűrések aránya?

Gurmai Zita (MSZP) felhívta a figyelmet, hogy 1985 óta október a mellrák elleni küzdelem hónapja. A politikus arról érdeklődött, hogy hogyan változott a mellrákszűrések aránya és sikerült-e csökkenteni azon nők arányát, akiknek több, mint három év telik el a vizsgálatai között?

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára kiemelte, hogy itt nem statisztikákról, hanem feleségekről, édesanyákról, jóbarátokról beszélnek. Fontos, hogy van egy ilyen hónap, fontos a figyelemfelhívás, tette hozzá. Az államtitkár emlékeztetett, hogy a 45-65 év közötti nők számára ingyenes a mammográfiai vizsgálat. A szakma kétéves szűrési időpontokat ajánl, emlékeztetett az államtitkár, aki kérte, hogy a lehetőséggel minél többen éljenek.

Momentum: miért zártak be Tolna vármegyei orvosi ügyeleteket?

Fekete-Győr András (Momentum) azt mondta, hogy Tolna vármegyéből hozott panaszokat a "radikálisan csökkentett" ügyeleti rendszer miatt. Milyen számítások alapján zárják be Simontornyán a teljes, Tamásiban pedig az éjszakai ügyeletet? – kérdezte a képviselő. Arra is kíváncsi volt, hogy hány panasz után állítanának vissza a hat bezárt ügyeletből legalább kettőt?

Rétvári Bence államtitkár rámutatott, hogy úgy tervezték meg az ellátási kapacitásokat, hogy az elegendő legyen az ott lakók számára. Október 1. és október 5. között 170 ellátási esemény történt, ez azt jelenti, hogy egy orvosnak, egy telephelyen, egy óra alatt átlagosan 0,57 beteget, éjszakai ügyeletben pedig 0,2 beteget kellett ellátnia – emelte ki.

Mi Hazánk: a meddőségi ellátásnak nemzetstratégiai jelentősége van

Szabadi István (Mi Hazánk) arról beszélt, hogy Magyarországon 150-200 ezerre tehető a meddőségi problémákkal küzdő párok száma, de a meddőségi kezelések jelenleg évente 3-4000 gyerek születését segítik elő. A meddőségi ellátásnak nemzetstratégiai jelentősége van – szögezte le a képviselő, aki arról érdeklődött, hogy a meddőségi gyógyszereket miért nem biztosítják ingyenesen a beültetéstől számított 12 hétig, és 35 év alatt miért csak egy embriót ültetnek be?

Rétvári Bence belügyi államtitkár azt felelte, hogy a magyar családtámogatási rendszert a világ egyik legcsaládbarátabb rendszereként tartják számon. Nincs még egy olyan ország Európában, amelyik a GDP 4,5 százalékát költené családtámogatásokra. Az adatokat sorolva kiemelte, hogy 2017-ig egy leendő édesanya öt ciklust vehetett igénybe közfinaszírozottan. Jelenleg az első gyermek megszületéséhez az állam öt ciklust vállal és a későbbi gyermekeknél további négyet-négyet. Azt is hangsúlyozta, hogy százszázalékos támogatottságot adtak a gyógyszeres kezelésekre, megszűnt a meddőségi intézetek teljesítmény- és volumenkorlátja, valamint ingyenessé váltak a diagnosztikai ellátások.

DK: hiába a fogyatékossággal élőket támogató jogszabályok, ha a kormány nem tartja be azokat
    
Varga Zoltán (DK) arról beszélt, noha a fogyatékossággal élők támogatott lakhatásához fűződő jogát számos törvény kimondja, a kormány nem tartja be ezeket a jogszabályokat. Emiatt indított pert 2017-ben néhány érintett család a TASZ támogatásával. A bíróság jogerősen az ő javukra ítélt, a kormány azonban a Kúriához fordult, amely – engedelmeskedve a kormánynak – megállapította, hogy a kormány ugyan valóban jogsértést követett el, de mégsem kényszeríthető ki törvényes kötelezettségének teljesítése.

Kitért arra is: a DK június elején határozati javaslatot nyújtott be, amely hatékony és korrekt intézkedésekre szólította volna fel a kormányt a támogatott lakhatás megvalósítása érdekében. A népjóléti bizottságban azonban a kormánypárti többség nemcsak a javaslat tárgysorozatba vételét utasította el, de "cinikusan és gyáván" szót sem adott az érintetteknek. Minek hoznak a kormányra nézve kötelező érvényű törvényeket, ha úgysem hajtják végre azokat? – tette fel a kérdést Varga Zoltán.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára válaszában emlékeztetett: a támogatott lakhatás lehetőségét tíz évvel ezelőtt vezette be a jelenlegi kormány, a baloldali képviselők pedig nem szavazták meg azt a parlamentben. Amikor a parlament elfogadta az új törvényt, akkor miért nem volt fontosabb a rászoruló emberek segítése a pillanatnyi politikai érdeknél? – tette fel a kérdést. Hozzátette: jelenleg 4416 fogyatékkal élő, pszichiátriai beteg vagy szenvedélybeteg él támogatott lakhatási formában, és a kormány arra törekszik, hogy még több embernek biztosítsa ezt a lehetőséget.

Varga Zoltán viszonválaszában úgy értékelt: a jelenlegi rendszerben mindig a gyengék járnak rosszul, mert a kormány tagjai tudják, hogy mindig dönthetnek a "milliárdos haverok" és a jómódú felső középosztály javára, hiszen az elesettek úgysem fognak reklamálni, és nem is fogják megvédeni magukat.

Viszonválaszában Rétvári Bence megemlítette, a baloldali kormányok a szociális ellátásban levők után járó alap normatívát 30 ezer forinttal, a kiemelt normatívát 100 ezer forinttal csökkentették. Ehhez képest a Fidesz-KDNP kormányzása alatt megháromszorozta a szociális költségvetést.

(forrás: MTI)

cimkék

Könyveink

  • learn more Hospice szakápolástan

    Az otthoni hospice ellátás egyre jobban terjed hazánkban. Jelen kötet segítséget nyújt a haldokló betegek otthoni ellátásában, ápolásában a...

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Új tápanyagtáblázat

    A könyv a bevezetés és a táplálkozási alapfogalmak tisztázása után 12 fejezetben foglalja össze témája tudnivalóit. A bemutatás a...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...