Ficzere: 4-5 milliárd forinttal emelkedik havonta az adósságállomány
Folytati kell a szakdolgozói béremelést, és rendezni a műszaki-gazdasági területen dolgozók jövedelmét – mondta a Növekedés.hu-nak Ficzere Andrea.
Mit vár Magyar Kórházszövetség az új kormánytól? A következő ciklusban milyen területeken kell megerősíteni a magyar egészségügyet?
Nagyon örültünk az orvosi béremelésnek és a paraszolvencia kivezetésének, ugyanakkor számos olyan lépés vár még ránk, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy a rendszer zökkenőmentesen működjön. Egyik legfontosabb feladatunk a szakdolgozói béremelés folytatása, valamint a műszaki-gazdasági területen dolgozók jövedelmének rendezése.
Évek óta reméljük, hogy a finanszírozás az ellátás valós költségeire épül majd, és figyelembe veszi az ellátás minőségét, eredményét, valamint az intézmény progresszivitási szintjét. Nem kell minden ellátási formát (főleg a műtétes szakmák esetében) minden intézményben elérhetővé tenni. Kizárólag ott kell azokat végezni, ahol minden szükséges feltétel rendelkezésre áll - meghatározott éves beavatkozásszám, kellő számú és képzettségű szakember, megfelelő eszköz, infrastruktúra, finanszírozás.
Változtatni kell az intézményi kultúrán, a kommunikáción, és különösen nagy figyelmet kell fordítani a dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülésére, folyamatos továbbképzésére, mentális támogatására.
Szintén várat magára az intézmények működésével kapcsolatos hiteles információszolgáltatás. Ellenőrizhető és számonkérhető intézményi üzemeltetés kizárólag akkor várható, ha a menedzsmenti döntések strukturált módon és céllal gyűjtött adatokra támaszkodnak.
Szükség van ugyanakkor a betegek számára összegyűjtött valid információkra is, amelyeket jól érthető módon és megbízható felületeken kell közzétenni, segítve ezzel a lakosságot az egészségügyi problémáikkal kapcsolatos döntéseik meghozatalában.
Az év elején azt mondta, hogy az egészségügyi ellátórendszer, illetve a kórházak szempontjából a szakemberhiány a legnagyobb probléma. Ez a fejlett országok mindegyikére igaz, hiszen a társadalmak elöregedésével nő az igény az ellátások iránt. Ráadásul ez egy rendkívül munkaerőigényes terület, ahol egyelőre csak minimálisan lehet gépekkel kiváltani az emberi munkaerőt. Lát-e kitörési lehetőséget? Vannak-e olyan nemzetközi példák, amelyeket át lehetne venni?
Változtatni kell az ellátás fókuszán, a kórházközpontú megközelítés helyett a prevencióra és az utókezelésre szükséges fektetni a hangsúlyt. Aktív kórházi ágyakon kizárólag azokat a betegeket kell kezelni, akiknek az állapota ezt megkívánja. Az utógondozást - ha lehetséges - a betegek otthonában, vagy az erre a területre szakosodott rehabilitációs, ápolási, esetleg krónikus ellátást nyújtó intézményekben kell végezni.
Ebben a folyamatban komoly segítséget nyújtanak az informatikai megoldások. Így a telemedicina különböző formái (távdiagnosztika, távfelügyelet, applikációk, betegportálok, okoseszközök stb.), a mesterséges intelligencia kínálta lehetőségek, amelyek alapvetően a gyors és pontos diagnózisfelállításban kapnak nagy szerepet, de a kórtermekben működő, az ápolószemélyzetet valamennyire helyettesítő robotok is a mindennapok részeit képezik már számos országban.
Az egészségügyben még mindig érvényben van a felmondási tilalom, amit a pandémia miatt vezetett be a rendvédelemhez hasonlóan a kormány. A MOK elnöke márciusban ennek feloldását szorgalmazta, ugyanakkor sokan attól tartanak, hogy ez esetben tömegével mondanának fel a kórházakban a dolgozók. Reális ez a félelem? Ha igen, adminisztratív eszközökkel meddig lehet, illetve érdemes tenni ez ellen, vagy van más megoldás is?
Ha ezt a kérdést pár hónappal ezelőtt tette volna fel, azt válaszoltam volna, hogy a covid fáradtság, a feldolgozatlan lelki traumák, valamint az anyagi és erkölcsi megbecsülés hiánya valóban tömeges felmondást eredményezhet. Mára változott a kép. Túl vagyunk a pandémia nehezén, a kollégák valamennyire kipihenték magukat, javult az anyagi megbecsülés (főleg az orvosok esetében), illetve a lakosság is észlelte, mennyire fontos ellátó-, és védelmi rendszer az egészségügy. Így a betegek és a hozzátartozók is másképpen viszonyulnak az ágazati dolgozókhoz. Bár nyilvánvalóan lesznek kilépők, tömeges felmondásra nem számítok.
Nem hiszek a mesterséges fékben, amely csak ideig-óráig működik. Az a feladatunk, hogy olyan körülményeket teremtsünk a kollégáink számára, amelyek organikusan tudnak egyre több fiatalt bevonzani a rendszerbe, és csökkenteni tudják a más szektorba, esetleg külföldre távozók számát.
A bérek rendezésével véget ért a magyar orvosoknál az önkizsákmányolás kora, a doktorok már nem akarnak egyszerre több helyen is dolgozni. Így azonban a betegeknek az eddiginél is nehezebb lesz időponthoz jutniuk – erről Velkey György, a Kórházszövetség alelnöke beszéltaz őszi Medicina konferencián. Hogyan lehet ezt a dilemmát feloldani? Van-e gyógyír a várólistákra?
Nem hiszem, hogy azonnal végleges véleményt kellene formálnunk, hiszen idő kell ahhoz, hogy a rendszer megnyugodjon, és kiderüljön, milyen hosszútávú következménye lesz az orvosi béremelésnek. Szerintem nagymértékben személyiségfüggő, hogy ki hogyan viselkedik egy olyan helyzetben, amikor önmaga döntheti el, mennyit dolgozik a kórházi közösségért és a betegekért, illetve mennyi feladatot vállal egyéni szempontok alapján a magánellátásban, vagy esetleg tölti a megérdemelt pihenő idejét.
Az emberek alapvető személyiségjegyei nem változnak meg egy béremelés kapcsán. Ugyanígy intézménye és osztálya válogatja, hogyan változik az ellátott betegszám. Van, ahol a béremelés, valamint – a sokak által prognosztizált - következményes motivációvesztés ellenére is tömve vannak az osztályok, és az intézmény lehetőségeivel arányos számú beavatkozás történik.
Emellett szárnyal például a várólistaprogram, függetlenül attól, hogy mennyi a bér, és van-e paraszolvencia. Máshol teljes blokkot látunk. Az intézményvezetőknek meg kell tanulni újabb eszközökkel motiválni a munkatársakat.
Az viszont egyáltalán nem baj, hogy megszűnik azoknak a betegeknek az indokolatlanul gyors, esetleg teljesen fölösleges kórházi ellátása, akik otthonukban is jól kezelhetők, és akiket csak a szürke motivációs tényezők juttattak fekvőbeteg intézménybe.