Feudális viszonyok és generációs feszültségek a kórházakban

Több munkacsoportot is létrehoztak az Egészségügyi Minisztériumban a szakdolgozókat érintő problémák kezelésére – számolt be Pap-Szekeres Anita országos főápoló, az Ápolási és Szakdolgozói Főosztály vezetője a tárca és a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet (GOKVI) közös konferenciáján, szerdán. Az egyik munkacsoport kifejezetten a szakdolgozói fluktuációval foglalkozik, emellett a szakképzés átalakításával foglalkozó munkacsoport is felállt a tárcánál.

A verbális agresszióval szembeni jogi fellépést is erősítené a minisztérium – derült ki a főápoló szavaiból, aki elmondta, hogy a szakdolgozók mindennapjaiban egyre nagyobb problémát jelent a betegektől és hozzátartozóiktól elszenvedett szóbeli bántalmazás. Miközben a Büntető Törvénykönyv vonatkozó paragrafusa szabályozza a közfeladatot ellátó személy elleni erőszakot, a pusztán becsmérlő, megalázó megnyilvánulások nem tartoznak kifejezetten a rendelkezés hatálya alá, ezért szükség lenne a szabályozás kiterjesztésére. A tárcánál készülő jogszabály-módosítási csomag kapcsán lehetőség nyílt javaslatok megfogalmazására, és ennek nyomán az Igazságügyi Minisztérium megkeresését tervezik annak érdekében, hogy az egészségügyi dolgozókat érő verbális agresszió egyes formáival szemben büntetőjogi eszközökkel is fel lehessen lépni, ne kizárólag magánvádas eljárás keretében kelljen a sértetteknek érvényt szerezniük jogaiknak – ismertette a terveket Pap-Szekeres Anita.

Az egészségügyi humánerőforrás-krízis nem oldható meg pusztán béremeléssel – vélte a főosztályvezető. A munkahelyi légkör, a vezetői kommunikáció, a generációs konfliktusok és a munkatársak mentális állapota egyaránt meghatározzák, hogy valaki hosszú távon a pályán marad-e.

A minisztérium a problémák megoldásába az ápolási vezetőket is be kívánja vonni – jelezte végül. Mint fogalmazott, nem az a cél, hogy a tárca utasításokat adjon, amelyeket az intézmények végrehajtanak, hanem hogy a vezetők tapasztalatai és javaslatai is megjelenjenek a döntések előkészítésében.

Földesurak és jobbágyok

A hatalmi viszonyok meghatározó szerepet játszanak a munkahelyi konfliktusok kialakulásában – összegezte előadásában Kuna Ágnes, az ELTE docense, akinek kutatásai azt igazolták, hogy rendkívül mélyen gyökereznek a konfliktusok a szervezeti kultúrában. Bár a nemzetközi egészségügyi kommunikációs vizsgálat azt mutatta, hogy Amerikában és Svájcban is jelentős arányban fordultak elő hatalmi konfliktusok, a hazai adatokban különösen a pozícióból fakadó és a kényszerítő hatalom érvényesülése volt jellemző.

A magyar egészségügy feudális alapokon működok – mutattak rá a kutatás során felvett interjúk, amelyekben maguk az egészségügyi dolgozók hasonlították földesurakhoz és jobbágyokhoz a főorvosok és rezidensek viszonyát. A hierarchiában sokszor nem a szakértelem, hanem az életkor, a beosztás vagy az intézményben eltöltött idő határozza meg, hogy kinek mekkora szava lehet. Ez az alá-fölérendeltség nemcsak az orvosok és ápolók között, hanem az orvostársadalmon belül is erőteljesen jelen van.

Önmagában a hierarchia és a pontosan meghatározott felelősségi rendszer nem akadálya az együttműködésnek – vélte Kuna Ágnes, aki szerint a problémát a merev, kimondatlan szabályok, a pozícióval való visszaélés és az a munkahelyi kultúra jelenti, amelyben a dolgozók nem merik szóvá tenni a konfliktusokat.

A hatalommal való visszaélés nem feltétlenül nyílt agresszióban jelenik meg – hívta fel a figyelmet az ELTE docense. – A lehetőségek egyenlőtlen elosztása, egyes munkatársak következetes mellőzése vagy a másik szakmai kompetenciájának leértékelése ugyanúgy rombolhatja az együttműködést – tette hozzá, és elmondta azt is, a kutatási eredményekre építve a szakemberek olyan konfliktuskezelő tréninget is kidolgoztak, amely valós kórházi helyzetek feldolgozásával segíti a kölcsönös tiszteleten alapuló kommunikáció kialakítását.

A hierarchikus egészségügyi működést önmagában nem tartotta problémának Andréka Péter, szerinte annak előnye, hogy világossá teszi az egyéni felelősséget, és nem feltétlenül akadályozza a nyílt kommunikációt. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy az orvosoknak el kell fogadniuk, hogy az ápolás önálló szakma, amelynek képviselői saját szakterületük szakértői, és ennek megfelelő tisztelettel kell viszonyulniuk hozzájuk. 

Az ápolásszakma egyik legnagyobb stresszfaktora maguk az orvosok, akik sokszor nincsenek tisztában az ápolók munkájának összetettségével, fizikai és mentális terheivel. Ezért nekünk saját szemléletünkön is változtatnunk kell ahhoz, hogy a szakdolgozók nagyobb biztonságban és jobban érezzék magukat a munkahelyükön – szögezte le a GOKVI főigazgatója.

Amikor a fiatal kolléga nem segítség, hanem konkurencia

A fiatalok már az első munkanapjaikon elutasítással találkoznak, tapasztaltabb kollégáik teherként tekintenek rájuk, nem kapnak megfelelő segítséget, vagy egyedül maradnak nehéz ápolási feladatokkal – foglalta össze a tárcánál gyűjtött visszajelzéseket Pap-Szekeres Anita, aki ezért aggasztónak nevezte a pályakezdő szakdolgozók helyzetét. Kiderült az is, hogy a konfliktusok hátterében esetenként anyagi érdekek állnak, mivel az idősebb kollégák attól tarthatnak, hogy az új kollégák érkezésével kevesebb túlóra vagy ügyelet jut nekik.

A vezetők felelőssége, hogy ezeket a sokszor rejtve maradó problémákat feltárják, és olyan munkahelyi kultúrát alakítsanak ki, amelyben a dolgozók következményektől való félelem nélkül beszélhetnek a nehézségeikről – szögezte le a főosztályvezető, hozzátéve, hogy az új generációk megtartásához a korábbiaknál nagyobb figyelmet kell fordítani a visszajelzésre, az elismerésre és a fiatalok beilleszkedésének támogatására is.

A fiatal szakdolgozók hátráltatása, kiközösítése és az idősebb munkatársakkal kialakuló konfliktusok nem magyar sajátosság – hívta fel a figyelmet Deák Gábor, a GOKVI kommunikációs vezetője. A nemzetközi szakirodalomban is ismert jelenség, amikor a tapasztaltabb dolgozók akadályozzák az újonnan érkezők beilleszkedését, akár szakmai féltékenységből, akár az ügyeletek és túlórák elosztásához kapcsolódó anyagi érdekek miatt. Mint mondta, érdemes lenne megvizsgálni, milyen külföldi jó gyakorlatok segíthetnék ezeknek a helyzeteknek a kezelését.

Nem jobbak, nem rosszabbak, mások

A konferencia interaktív részeiben az ápolási vezetők saját tapasztalataikat is megosztották, és hamar kiderült, hogy korántsem mindenki látja egyformán a szakdolgozói utánpótlás nehézségeit.

Egy hozzászóló a korábbi, szigorúbb felvételi és képzési követelményekhez képest a jelenlegi szakdolgozók felkészültségét kifogásolta, míg más éppen a pályakezdő, diplomás ápolók magas szintű tudását és elkötelezettségét hangsúlyozta. Utóbbi szerint a fiatalok számára az is meghatározó, hogy milyen körülmények között dolgozhatnak. Nekik már nem mindegy, hogy korszerű eszközökkel, megfelelő informatikai háttérrel, vagy éppen túlzsúfolt, elavult kórtermekben kell-e helytállniuk.

A generációs konfliktusok másik oldalára világított rá Tamás Csilla, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet ápolásiigazgató-helyettese. Tapasztalatai szerint előfordul, hogy a diplomával érkező fiatalok lenézik a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező, de több évtizedes gyakorlattal bíró kollégáikat. Úgy vélte, a szakmai tudás átadását az is nehezítheti, ha a pályakezdők nem kellő figyelemmel és alázattal fordulnak az őket betanító tapasztalt szakdolgozókhoz. Elismerte ugyanakkor, hogy az idősebb generációnak is változnia kell, és türelmesebben kell viszonyulnia a fiatalokhoz.

A fiatalok nem feltétlenül jobbak vagy rosszabbak elődeiknél, csak más körülmények között szocializálódtak, másként kommunikálnak, és erősebben igénylik a rendszeres visszajelzést – óvott az általánosító generációs ítéletektől egy másik hozzászóló, aki úgy vélte, a tapasztaltabb munkatársak feladata ezért nem pusztán a szakmai ismeretek átadása, hanem a beilleszkedés támogatása. Ehhez azonban a túlterheltséggel és kiégéssel küzdő idősebb dolgozóknak maguknak is segítségre lehet szükségük.

Az ápolási igazgatók szerepe jelentősen átalakult az utóbbi években – derült ki a konferencián. Ma már nemcsak a betegellátás megszervezése és a szakmai munka irányítása a feladatuk, hanem helyt kell állniuk HR-szakemberként, mediátorként és kommunikációs vezetőként egyaránt. Miközben viselik a szakdolgozók megtartásának felelősségét, naponta olyan konfliktusok kezelését várják tőlük, amelyek gyökerei sokszor jóval túlmutatnak egy-egy osztály vagy intézmény működésén. A kérdés az, megkapják-e a szükséges eszközöket és támogatást a rájuk háruló, egyre összetettebb feladatokhoz.