Felmondott a Honvédkórház Hudák Istvánnak

– A bangladesi ikrek műtéténél szerepelt már a neve a médiában, ön választotta szét a gyerekek agyi érrendszerét.  (...) Az ő agyi ereiket is a koponya kinyitása nélkül, a combon ejtett vágáson keresztül választotta szét? 

– Igen. Szép műtét volt. Az első nagy beavatkozáshoz, az érműtéthez Andrással csak ketten utaztunk Bangladesbe és a kinti – rendkívül profi – aneszteziológiával dolgoztunk. Sok orvos nem hitte el, hogy ezt meg lehet csinálni, de én biztos voltam a munkám sikerében. 

– És ezek után elveszíti a magyarországi szerződését? Hogyan lehet ez?

– Próbáltam keresni az okát, miért küldtek el minden figyelmeztetés nélkül. Egyszer csak kaptam egy levelet, hogy megszüntetik a szerződésemet. 

– Ön kiállhatatlan ember, főorvos úr? Ordibál a betegekkel? A kollégákkal? 

– Isten ments. Tökéletes a kapcsolatom az idegsebészeten dolgozó orvosokkal, nővérkékkel, megbecsülik a munkámat. 

– Beszólt a parancsnokának? Ez mégiscsak egy katonai intézmény. 

– Dehogy. Kitüntetett.

– Műhiba?

– Kiemelkedően jó szövődményi rátával dolgozunk. 

– Akkor mire jutott? Valamiért csak elküldik. 

– Ha nyílt a küzdelem, akkor látod az ellenfeled, felismered. Ha ködben harcolsz, nem tudod, kivel állsz szemben. Csak jött a levél, hogy megszüntetik a szerződést, pedig a parancsnok korábban személyesen tüntetett ki; Cornelius-díjat kaptam és a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetését adományozták nekem. 

Hudák István idegsebész szakorvos, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja Idegsebészeti Osztályának főorvosa 2020. augusztus 18-án átveszi a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést Rétvári Bence parlamenti államtitkártól.

– Akkor mire gondol, mi történt?

– Talán éppen ezért küldenek el. 

– Féltékenységből? 

– Érkezett egy másik orvos a Honvédkórházba, az én szerződésemet pedig megszüntették. Van egy ismert módszer, rotációnak hívják. 

– Orvosi módszer? 

– Nem, hatalomtechnikai, azt jelzi: nincs pótolhatatlan ember. Ismerem, Pécsett is ez történt, új vezető jött az idegsebészetre, nekem pedig húsz év után el kellett onnan jönnöm. 

– De itt Csókay András a főnöke, aki nagyra értékeli az ön teljesítményét. 

– Csókay az idegsebészet vezetője, nem az egész kórházé. Nagyon jó barátom, szinte szakmai szimbiózisban élünk, olyan betegeket operálunk együtt, akik érgazdag agydaganatban szenvedtek.

– Érzelmileg megérintették a történtek?

– Igen, kellemetlen, de nem történt tragédia. Igyekszem a jó oldalát nézni, a világon mindenütt élnek beteg emberek, akik segítségre várnak. Teljesen mindegy, hogy magyar vagy német, holland, dán beteget operálok.

– Tényleg mindegy? 

– Szeretem Magyarországot, nagyon szeretem, de egy orvosnak nem szabad idegesen bemennie a műtőbe, ha sikeresen akar operálni. Ebben a szakmában a hét minden napján dolgozni kell, de én csak hetente egyszer operálhattam. 

– Nem kapott több műtéti időt? 

– Nem, pedig már régen jeleztük az államtitkárnak, hogy Budapesten öt sztrókközpontra lenne szükség, de a Honvéd erre nem kapott finanszírozást. Nem azért, mert nincs eszköz, vagy szakértő…

– Vagy beteg. 

– Nem, egyszerűen nem jutott finanszírozás, de most végre sikerült ezt elérni, erre elküldenek. Nagyon sajnálom, egyszerűen nem értem. Banglades nagyon szegény ország, de ott nem fordulhatna elő az, ami nálunk. Magyarországon egy 400 millió forintba kerülő DSA, az a nagyon drága érfestéses eljáráson alapuló készülék, amivel belelátunk műtét közben a beteg fejébe, évek óta raktárban van, nem működik, mert nem találják a helyét. Pedig három év alatt 1200 beteget lehetne megoperálni vele, és a kórházban van fodrász meg cipőbolt…Szerencsére most végre rendeződik a helyzet.

– Esetleg az ön állása is? Lehet még fordulat? 

– Megmondom őszintén, elveszítettem a kedvem. Öt évig dolgoztunk együtt a Honvédkórházban, és még csak nem is személyesen, hanem egy postán feladott levélben küldtek el. Nem akarok harcolni a ködben. Rengeteg küzdelem áll mögöttünk, mert a módszerünkkel gyerekeket, néhány napos csecsemőket is meg lehet operálni, de a Honvédkórházban nem engedélyezik, hogy gyerekeket műthessünk. Majd egy fantasztikus fővárosi gyerekkórházban operáltunk, és azt is letiltották. Nagyapa vagyok magam is, most várjuk a hetedik unokánkat, a szívem szakad meg, amikor olvasom a családok leveleit, és nem tudok segíteni. Nagy szakmai kihívás volt a bangladesi misszió, de azért eszembe jutott közben, hogy talán először itthon kellene rendet rakni. Nagyon szeretnék segíteni, de a bürokráciát nem lehet áttörni.

– Hogyan tovább? 

– Valószínűleg külföldre megyek, de mindent megteszek, hogy valahogy folytathassam a magyarországi praxisomat. Sok a betegem, a beszélgetésünk előtti napon is majdnem éjfélig operáltam.

– Segítséget hozhat, hogy a Honvédkórház átkerült a Belügyminisztérium felügyelete alá? Pintér Sándor gyakorlatias ember, az új egészségügyi államtitkár pedig határozott szakmai elképzelésekkel érkezett. 

– Nehéz megmondanom, mert én orvos vagyok, jó eredménnyel tudok operálni, de hogy milyen döntés születik ott fent, nem tudom. A rendszer bonyolult, és sok a föld alatti áramlat. 

– Még a vénáknál is bonyolultabb? 

– Sokkal. Rengeteget utaztam mindig, de szerettem hazatérni, mert más úgy rácsodálkozni Japánban a gyönyörű kertekre, vagy Kobéban megkóstolni a híres marhasteaket, ha tudod, hogy utána hazamész, várnak otthon. Sok külföldi lehetőséget kaptam, de van egy családom, egy házam, hazám. Nem szeretném elhagyni.

A teljes interjút a Válasz Online közli.