hirdetés

Ezer emberre alig több mint 6 ápoló jut itthon

A szaktárca az ATV Híradójával azt közölte, hogy 2022-ben egy ápoló átlagosan két és félszeresét keresi az emelés előtti fizetésének.

Az ápolók létszáma legalább kétszerese Magyarországon az orvosok létszámának – fejtette ki Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke. Az ideális viszont az lenne, ha az ápolók száma négyszerese lenne az orvosok számának.

Ha megnézzük a világstatisztikákat, azokban az országokban, ahol jól képzett, felkészített ápolók teljesítenek szolgálatot, és a számuk nagyobb arányú, ott sokkal jobb egészségügyi mutatókat tudnak az országok bizonyítani, hiszen sokkal jobb a prevenciós tevékenysége az országnak, sokkal jobb a betegellátás, a gondozás, a rehabilitáció területe – magyarázta az ATV Híradójának.

Több ezer ápoló az új egészségügyi szolgálati jogviszony, az oltási kötelezettség és a nyugdíj miatt hagyta el a pályát, de a havi 60 óra túlóra és az alacsony bérek sem segítik a helyzetet. Ráadásul a szakma kiöregedett.

„Ami a legközvetlenebb veszélyt jelenti a magyar egészségügyben az a szakdolgozók és a nővérek elvándorlása” – 2020-ben mondta ezt a miniszterelnök. Végül 2022-ben a 30 százalékos béremelésből 21 százalékos emelés lett. Most egy 4-6 éves jogviszonnyal rendelkező ápoló bruttó 510 ezer, nettó 340 ezer forintot keres.

Legnagyobb probléma még mindig a humán erőforrás hiány, és ha ez még tovább súlyosbodik, akkor azt gondolom, hogy az egy olyan krízishelyzet, hogy a kormánynak nagyon komolyan meg kell gondolnia, hogy az orvosi fizetésemelésekhez képest hasonló fizetésemelést hajt végre az ápolóknál – véli Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász.

A szaktárca az ATV megkeresésére azt írta: 2022-ben egy ápoló átlagosan két és félszeresét keresi a béremelés előtti bérének.

(forrás: ATV)

Könyveink

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more A maffia pszichéje - Klinikai esetleírások és az igazságüggyel együttműködők történetei

    A Cosa Nostra a fundamentalizmus világához tartozik: legyen az...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...