hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

Év végéig bezár a szülészeti osztály Balassagyarmaton

A szakrendelői ellátás és a terhesgondozás biztosított, az egynapos beavatkozások is zavartalanul folynak, írja a Népszava.

Ismételten fennakadások keletkeztek a szülészet-nőgyógyászati osztályunkon a betegellátásban; elhúzódó betegség miatt az akut ellátások tekintetében december 31-ig a szülészeti-nőgyógyászati fekvőbeteg ellátásunk szünetel, ezen időszakban betegeinket a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház látja el, Salgótarjánban – idézte a Balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház - Rendelőintézet főigazgatójának, Tóth Juditnak az intézmény honlapján olvasható közleményét a Népszava.

Azt, hogy pontosan milyen betegség, kinek a betegsége okozza a leállást, a közlemény nem tartalmazza, de ugyanez a helyzet fennállt már augusztus végén is, amikor szintén a salgótarjáni intézménybe irányították az érintett betegeket, akkor „hirtelen jött betegség” volt az indok. Ahogy akkor, úgy most is megnyugtatják azokat, akik nem szülni akarnak, illetve nem akut betegek:

„Nógrád vármegyei szülészeti-nőgyógyászati ellátás folyamatossága továbbra is akadálytalan. A szakrendelői ellátást, a terhesgondozást intézményünk továbbra is biztosítja, az egynapos beavatkozások zavartalanul folynak. A fekvőbeteg ellátásban halasztható beavatkozások esetén a szakrendeléseken kapnak tájékoztatást a betegfelvétel és ellátás időpontjáról.”

A főigazgató, hasonlóan a korábbiakhoz, most is felhívta a figyelmet arra, hogy „a tervezhető betegellátások területén a várakozási idő megnövekedhet, amelyből fakadó esetleges kellemetlenségekért elnézésüket kérjük.”

(forrás: Népszava)

Könyveink