hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

Nem zár be, de kisebb kapacitással működik a neurológia

Hétfő reggel nővérhiány miatt nem fogadott betegeket a Dél-pesti Kórház neurológiai osztálya, az ágyak 100 százaléka foglalt, közli a Klubrádió.

Ápolónőhiányra hivatkozva a helyszínen közölték egy hallgató édesapjával, hogy az előzetes egyeztetés dacára nem tudnak ágyat biztosítani számára. Bezárásról egyértelműen nincs szó, azonban az osztály csak félüzemben tud működni. Az ágyak 100 százaléka foglalt.

Egy, a Klubrádiónak nyilatkozó külsős újságíró elmondta, ellátásra szoruló rollátornak nevezett kerekes járókerettel mozgó édesapját vitte volna be az intézménybe, azonban az osztályon a helyszínen tájékoztatták, nincs szabad ágy. Megemlítette, körülbelül egy hónappal korábban is volt hasonló helyzet, akkor azonban telefonon értesítették a beteget, hogy kapacitáshiány miatt nem tudják fogadni.

(forrás: Klubrádió)

Könyveink