hirdetés

Emelt biztonsági fokozatú pszichiátriai részleg épül

Emelt biztonsági fokozatú pszichiátriai részleg épül az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézetben (OMIII), mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.

Kásler Miklós a korlátozottan nyilvános sajtótájékoztatón elmondta, az intézet XIII. kerületi Lehel úti telephelyén hárommilliárd forint támogatással egy 30+2 ágyas, a legmagasabb biztonsági követelményeknek megfelelő részleg épül a súlyosan agresszív ön- és közveszélyes pszichiátriai betegek ellátására. A forrás biztosítja a tervezést, kivitelezést, a berendezést, az eszközöket és minden olyan egyéb megoldás kialakítását, amelyek az itt ápoltak legmagasabb szintű biztonságos ellátásához szükségesek.

A miniszter kitért arra, hogy az OMIII egy évvel ezelőtt jött létre az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet és a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet összevonásával. Ez a két intézmény volt a központja a hazai pszichiátriának, neurológiának, addiktológiának és idegsebészetnek azóta, hogy az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (OPNI) megszüntették. Az új részleg kapcsán kiemelte: eddig sem jogszabályi, sem intézményi háttere nem volt a súlyosan agresszív pszichiátriai betegek megfelelő elhelyezésének.

Erőss Lóránd, az OMIII főigazgatója hozzátette: a területileg illetékes pszichiátriai osztályok nincsenek felkészülve az ilyen állapotú betegek ellátására. Magas biztonságú pszichiátriai ellátásra csak az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben van lehetőség, azonban ide – büntetés-végrehajtási intézmény lévén  kizárólag bírósági határozattal kerülhetnek bűncselekményt elkövető pszichiátriai betegek. A szakember kitért arra, hogy az új részleg megfelel majd az európai standardoknak, a kialakítandó környezet a szökést kizárva biztosítja a személyes szabadságot és az önálló életteret.

Az épület kialakításánál biztonsági üvegeket és nyílászárókat szerelnek fel, a részleg rongálás- és szökésbiztos lesz testi épséget nem veszélyeztető bútorzattal, és a terek könnyen átláthatóak lesznek. Az épületben az egyágyas betegszobák mellett látogató- és családi szoba, étkező, sportolásra alkalmas helyiség is lesz, az udvaron pedig további testmozgásra nyílik lehetősége a betegeknek. Erőss Lóránd hozzátette: a betegeket felkészült pszichiátriai szakápolók látják majd el, akik jó kommunikációs és konfliktuskezelési rutinnal rendelkeznek.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...