Elmaradt a döntések szakmai legitimációja

Az előző ciklusban még fontos szerepet játszottak az egészségügyi kormányzat politikájában a szakmai kollégiumok, mára azonban meglehetősen ambivalens helyzet alakult ki a szakminiszter és tanácsadó testületei között. A lapunk által megkérdezett kollégiumi elnökök, tagok inkább bizakodóak a jövőt illetően, de hiányolják a személyes egyeztetéseket, a visszajelzést. Többen azt állítják, hogy a reformdöntések szakmai legitimációját lehetne megteremteni akkor, ha az intézkedéseket a kollégiumok jóváhagyásával hoznák meg, ennek hiányában azonban nem csoda, hogy a társadalmi támogatottság hiánya mellett a szakma sem fogadja kitörő örömmel az átalakítást.

Konzultáció = legitimáció?

– Az egyeztetés mindennapi munkánk része, és örülök annak, hogy a kollégiumokkal – minden szakmapolitikai vita ellenére – nagyon jó a munkakapcsolatunk – mondta lapunk kérdésére Horváth Ágnes. E kapcsolat szerinte nem pusztán adminisztratív. Minden szakmai kollégiumnak van a tárcánál referense, aki részt vesz a kollégium értekezletein, tájékoztatást ad a minisztériumban folyó munkákról, a véleményezésre megküldött anyagok részleteiről, valamint meghallgatja, és a miniszter felé közvetíti a kollégium által felvetett kérdéseket, kéréseket, észrevételeket. A tárcavezető közölte: rendszeresen kikéri a kollégiumok véleményét, s erre a közelmúltból példaként hozta fel a csecsemőhalandósággal vagy az infarktusos halálozással kapcsolatos gyors reakciót.
A kollégiumok szerint ugyanakkor nem olyan „rózsás” a helyzet, miként azt a tárca vezetője látni szeretné. Az elmúlt időszakban nem hívták össze a tanácsadó szervezetek elnökeit, így nem működik az elnökök tanácsa sem. Pedig e testület korábban jó lehetőséget biztosított az egyeztetésre a minisztériummal, az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (OEP), illetve a szakmák között is – mondta prof. dr. Schaff Zsuzsa. A Patológiai Szakmai Kollégium elnöke a jelenlegi állapotokat úgy jellemezte: e-mailben időnként – legutóbb júniusban – kér tőlük anyagot a tárca. Ezt követően azonban semmilyen visszajelzést nem kapnak, miközben ő kiemelten fontosnak tartaná, hogy egy-egy témában – például most a biztosítási reformról szóló döntés esetén – rendszeresen, legalább negyedévente kifejthessék az álláspontjukat. Ezek a fórumok teremtenének lehetőséget arra, hogy a kollégiumi elnökök is találkozzanak, s a különböző szakmák képviselői véleményt cseréljenek – fogalmazott. Ennek ugyan a minisztérium részéről nincs akadálya, de a szervezésben részt kellene vállalnia a tárcának, s lehetőséget kellene teremtenie az egyeztetésre a felső vezetéssel is, hiszen így lehetne elkerülni, hogy a sajtóban vitatkozzanak. Az áldatlan állapotokat jellemezve Schaff Zsuzsa példaként hozta fel, hogy időnként a lapokból értesülnek arról, hogy kijelölt kapcsolattartójuk személye megváltozott.
A kórházreform döntéseinek előkészítése során nem vette figyelembe a szaktárca a sebészeti szakmai kollégium véleményét; beadványaikra nem is reagáltak – mondta lapunknak a szervezet elnöke. Prof. dr. Jakab Ferenc szerint ennek a következménye, hogy tavasszal a kollégium több tagja is kilépett.

 Az elnök úgy látja, a minisztérium egyre többször kéri ki a véleményüket, bár egyelőre ők sem tudják, csak bíznak abban, hogy álláspontjuk megjelenik majd a döntésekben.
– Részünkről nagyon fontos lenne, hogy a biztosítási reform során a finanszírozási protokollok elkészítésébe bevonjanak minket – fogalmazta meg Jakab Ferenc a kollégium reményeit.
Az ellátórendszer átalakítása – főként Budapesten és környékén – alapjában érintette a gyermekgyógyászatot. A Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium azonban hiába készített egy a közép-magyarországi régióra vonatkozó javaslatot, amely szerintük elősegítette volna, hogy a szakterület jobban működjön, azt a szaktárca nem vette figyelembe – mondta a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója, a grémium tagja. Dr. Harmat György emlékeztetett rá, hogy a központi régióban a gyermekellátásban felére csökkent az aktív ágyak száma, s bár ezt a születések egyre mérséklődő száma miatt el tudják fogadni, ilyen mértékű átrendezésre a szakma nincs felkészülve. Gondot okozott az is, hogy miközben jelentősen csökkent a teljesítményvolumen-korlát, ebből semmit nem kaptak vissza azok az intézmények, amelyeknek a feladatokat a jövőben is el kell látniuk.
Harmat György a személyes kapcsolattartás jellemzésére felidézte, hogy ők a terület átalakítását megelőzően ugyan tárgyaltak Molnár Lajos korábbi egészségügyi miniszterrel, de véleményük alig jelent meg a döntésekben. A kollégium más arányokat alkalmazott volna az ágyszámcsökkentésnél: a tárca az általuk javasoltnál több aktív ágyat vett el az intézményektől, miközben túl sok rehabilitációs ágyat kaptak, amelyeket nem tudnak kihasználni. A főigazgató ezt tartja a legrosszabb döntésnek, mivel a Svábhegyi gyermekkórház bezárása, a Budai Gyermekkórház átalakítása miatt megfelelő helyük sincs a tüdő-, illetve idegrendszeri problémákkal küzdő betegek rehabilitációjára.
Harmat György mindezek ellenére nem látja értelmét az összkollégiumi egyeztetéseknek. Szerinte a minisztériumnak az egyes testületek képviselőivel kellene leülni és egyeztetni a szakterületet érintő kérdéseket, így lehetne kidolgozni a hosszú távú fejlesztések stratégiáját. A főigazgató szerint a szakmai kollégiumok is el tudják fogadni, hogy a döntésekben politikai szempontok is szerepet kapnak, s nyitottak a kompromisszumokra. Ha azonban álláspontjukat nem veszik figyelembe, csak kikérik a véleményüket, az nagyon dehonesztáló a kollégiumokra nézve – vélekedett.
Kiszámíthatatlan, melyik miniszter mennyire számít a testületekre, hányszor fordul hozzájuk szakmai tanácsért vagy hányszor nem – hívta fel a figyelmet a kollégiumi tagság viszontagságaira a területen 25 éves tapasztalattal rendelkező dr. Balogh Sándor. Az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója, a Háziorvostani Szakmai Kollégium tagja emlékeztetett arra, hogy a testületek feladata is más és más volt a korábbi időszakokban: először a miniszter tanácsadó szervezetei voltak, majd választott testületek lettek, míg ma mindkettő jellemzi őket. Szerinte okos döntéshozó él a kollégiumok nyújtotta lehetőségekkel, hiszen kvázi szakmai felhatalmazást kaphat; a tervezett intézkedéseket a kollégiumok „legitimálhatják”. Ezzel együtt szerinte a döntés a tárcáé, illetve a kormányé – azzal a szakmának is tisztában kell lennie, hogy az egyes döntések meghozatalához politikai támogatás is kell. Az elmúlt ciklust jellemezve Balogh Sándor úgy vélte, hogy a reform kidolgozása során a kormányzat jóval kevesebbszer vonta be a kollégiumokat a döntések előkészítésébe, mint lehetett volna. Ez magyarázható ugyan azzal, hogy sokszor napok alatt dőltek el kérdések, az operatív munkában jártasabb országos intézetek kaptak szót, mégis elveszett a lehetőség – tette hozzá.
A reformra szükség van, de szakmai támogatás nélkül nem lehet végrehajtani, s az részben a kollégiumoktól lenne várható – mondta a Medical Tribune kérdésére dr. Rácz Jenő,// az előző ciklus egészségügyi minisztere. A veszprémi kórház jelenlegi főigazgatója egyetért Balogh Sándorral abban, hogy sokkal könnyebb dolga van az ágazati döntéshozóknak, ha a tanácsadó testületek alátámasztják az intézkedéseket. A szakértő testület feladata az, hogy megválaszolja a feltett kérdéseket, s csak hab a tortán, ha az beépül a végleges döntésekbe – fogalmazott. Ha viszont a szakma ellenében születnek a döntések, akkor Rácz Jenő szerint a felelősség egyedül a minisztériumot vagy a kormányt terheli, ennek ódiumát pedig nem biztos, hogy fel szabad vállalni. A főigazgató bízik abban, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfőnek a parlament őszi ülésszaka elején elmondott beszéde az egészségügyi szakmai szervezetekre vonatkozott, amikor arról szólt, hogy a reformokhoz támogatást kell találni.

Bevonnák magukat a reformba

Azt Horváth Ágnes egészségügyi miniszter is elismeri, hogy az egészségpolitikai célok vagy döntések időnként ellentétesek bizonyos szakmai érdekekkel. Kiemelte ugyanakkor, hogy ezekben az esetekben keresi, és az esetek többségében meg is találja azt a megoldást, ami a szakmának még elfogadható, és az egészségpolitikai célkitűzésekkel is összhangba hozható. A miniszter szerint a kollégiumok általában nagyon aktívak. Megkeresésükre jelentős részük határidőre válaszol. Vannak azonban passzívabb szakterületek is, amelyek inkább az őket érintő témákban aktivizálhatók – mondta. Ennél sarkosabb különbséget lát az egyes kollégiumok munkapotenciáját illetően Balogh Sándor. Az Alapellátási Intézet főigazgatója diplomatikusan úgy fogalmazott: függetlenül attól, hogy a tárca él-e a kollégiumok nyújtotta szaktudással, a testületek munkája nem azonos színvonalú: vannak kollégiumok, amelyek inkább operatív tevékenységet folytatnak, míg mások inkább az elméleti oldalt erősítik. A sebészeti grémium vezetője úgy értékelt: a kollégiumoknak időnként kezdeményező szerepet kell vállalniuk, ha a szakmai érdekeket érvényesíteni akarják. Jakab Ferenc többször tárgyalt már az OEP-pel, a miniszter kabinetfőnökével, főosztályvezetőkkel. Ő is úgy látja: ha a tárca a döntéshozatal során jobban támaszkodott volna a kollégiumokra, akkor ma jóval kevesebb problémával kellene szembenéznie. A magyar sebészek lojálisak a vezetéssel és a társadalommal, egyetértenek a reform szükségességével, de szeretnének részesei lenni a döntéseknek – összegezte álláspontját a professzor. Jakab Ferenc egyébként tapasztalt kedvező változásokat is. Példaként említette, hogy a közelmúltban a tárca és az Egészségbiztosítási Felügyelet közzétette a daganatos emlőműtéteket végző intézmények listáját, amelyből kiderült, hogy 103 kórházból mindössze 41 teljesíti a sebészeti kollégium ajánlását, és végez egy évben legalább 70 műtétet.
Más kollégiumokban is látnak bizakodásra okot adó jeleket. Balogh Sándor például „kivételesen” pozitívnak tartja, hogy az év elején felkérte őket Molnár Lajos volt miniszter, hogy dolgozzák ki az alapellátás reformjának koncepcióját. A koncepciót nemrégiben elkészítették és elküldték Horváth Ágnesnek és Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek. Egyelőre nem tudni, lesz-e visszacsatolás, s hogy a kollégium álláspontját „befogadják-e” a döntéshozók, azt azonban kiemelte, hogy az alapellátásban eddig nem hoztak rossz döntéseket. Rossznak mondott nyilatkozatok azonban – másutt legalábbis – előfordulnak.
A patológusszakmát például a nyilvánosság középpontjába állította az a politikai vita, amely abból pattant ki, hogy Horváth Ágnes miniszter egy felmérésére hivatkozva azt állította: a betegek negyedét félrekezelik a hazai kórházakban – ennyi esetben tér el a patológiai, illetve a klinikai diagnózis egymástól. A konkrét esetről nem kérték ki a kollégium véleményét. Schaff Zsuzsa az ügyre utalva azt mondja, akkor tudnák teljesíteni a miniszter kívánalmait, miszerint a halálesetek 40 százalékában történjen meg az utólagos vizsgálat, ha a boncolást – a szülésekhez hasonlóan – kivennék a volumenkorlát hatálya alól. Az erről szóló egyeztetéseket ugyanakkor sikeresnek látja, lévén a boncolások számát korlátozó küszöb eltörlésére már szóbeli ígéretet kaptak a minisztériumtól. Saját intézményében, a Semmelweis Egyetem II. Számú Patológiai Intézetében már most elérték az egy évben elvégezhető boncolások számát, miközben a patológiában egyáltalán nem mondható el, hogy – piaci szabályokra vonatkoztatva a példát – „maguk generálnák a keresletet”.
A patológiai kollégium elnöke fontosnak tartaná, hogy a biztosítási reformról szóló döntésekbe is bevonnák őket, attól tartanak ugyanis, hogy az új finanszírozók mellett megjelennek majd olyan magánszolgáltatók, amelyek kétes minőségben, de olcsóbban végzik a szolgáltatást – valódi kontroll nélkül. Javaslatukra azonban – ez egyebek mellett azt tartalmazza, hogy a biopsziás és sebészi minták feldolgozása legyen fix áras – még nem kaptak választ a tárcától és az Egészségbiztosítási Felügyelettől.
A gyermekgyógyászati szakma is a helyzet rendezésére vár, noha Harmat György nem nyilatkozott túl derűlátón. A Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója kiemelte: bár a kormányprogram része az előző ciklusban bemutatott, a gyermekegészségügy helyzetének jobbítását szolgáló „Közös kincsünk a gyermek” program, a tervezett intézkedésekből semmit sem látni. A Heim Pál kórház manuális tömbjének létrehozását – amivel a főváros gyermekellátását központosítani lehetne – eredetileg a Nemzeti Fejlesztési Terv révén, uniós forrásokból akarták megvalósítani, de ez a terv is elhalt – sorolta tovább aggályait a főigazgató. Folyamatosan várjuk az egyeztetéseket, hiszen nem érdekünk, hogy szembemenjünk a kormányzattal – fogalmazott.

Száz újabb protokoll megjelenés előtt

A kollégiumok feladata, hogy a szakmai eljárásrendet megalkossák. Schaff Zsuzsa szerint azonban hiába készítik el a protokollokat, ha azok betartását senki sem ellenőrzi, erre a feladatra ugyanis az ÁNTSZ keretein belül működő szakfelügyeleti rendszer nem alkalmas. Nem működik, hogy főorvosok mellékállásban, havi 10–20 ezer forintért látják el az ellenőrző szerepet – mondja. Ez a feladat teljes munkaidőt és ennek megfelelő bérezést kíván. Az igazgató úgy látja, komolyabban kellene az irányelvek kialakításával foglalkozni, saját területükön azonban több nehézséggel is szembe kell nézniük, hiszen ha túl szigorú szabályokat alakítanak ki, akkor azokat a legtöbb patológiai intézetben nem tudják betartani.
A szakmai irányelvek szélesebb körű alkalmazása és kidolgozása Rácz Jenő miniszteri terveinek kulcseleme volt. Az akkori program szerint az elérendő cél az volt, hogy a betegségek mintegy 75 százalékát egységes szakmai irányelvek szerint gyógyítsák. A tárcavezető ténykedése alatt a szakmai kollégiumok is intenzívebb munkát végeztek, s ennek három alapvető pillére volt. Meg kellett határozni a szakmai irányokat – ezek voltak a népegészségügyi, a szív- és érrendszeri betegségek elleni, a rákellenes, illetve a gyermek-egészségügyi program – ezekhez kellett kialakítani az eljárási szabályokat, amelyek betartásának ellenőrzését is meg kellett teremteni – mutatott rá Rácz Jenő. A volt tárcavezető szerint a kollégiumok aktív munkát végeztek, bár a protokollok minőségében volt eltérés. A kontrollt az Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ volt hivatott megteremteni. Rácz Jenő a ciklusváltás óta nem emlékszik arra, hogy újabb protokollokat publikáltak volna, ami szintén arra utal, hogy a jelenlegi vezetés nem használja ki a kollégiumokban rejlő lehetőségeket (((ennek utána kéne nézni, mintha lett volna…))).
A munka zajlik, csak megfontoltabban, mint korábban – így összegezhető a jelenlegi szakminiszter véleménye a protokollalkotás folyamatáról. Horváth Ágnes szerint ugyan az elmúlt években valóban folyamatosan készültek a protokollok, de a tapasztalatok alapján ma már arra törekednek, hogy egyre jobb minőségű, bizonyítékokon alapuló szakmai irányelveket adjanak ki, s ennek egyik alapfeltétele az érintett szakmák konszenzusa. Emiatt az elkészített irányelvekről, protokollokról szóló javaslatok hosszabb egyeztetési folyamaton mennek keresztül; más szakmák javaslatait is beépítik, így elhúzódik a közzététel is. A miniszter szerint jelenleg csaknem 100 szakmai protokoll és irányelv van a megjelentetés előtti utolsó egyeztetési fázisban.
Hogy feloldhatóak-e a szakmai együttműködésben mutatkozó problémák, az kérdés egyelőre. Horváth Ágnes mindenesetre ígéri: az egészségügyi reform során, a szerkezetátalakítást követően a szakterületek speciális problémái, feladatai is sorra kerülhetnek, ami azzal jár, hogy az adott szakterület szakmai kollégiumának és szakfelügyelő főorvosának a munkájára, részvételére még erőteljesebben igényt tartanak majd.

Losonczi Gergely