hirdetés

Elfogyunk... – üzenik a házi gyermekorvosok

A Házi Gyermekorvosok Egyesülete állásfoglalásban reagált arra az immár széles körben ismert információra, hogy az egészségügy most tervezett béremelése az alapellátás dolgozóit nem érinti.

„Nem vitatjuk a kórházakban, szakrendelőkben dolgozó orvosok, nővérek, műtősök és más alkalmazottak béremelésének aktualitását, nem a nekik szánt keret újraosztását kérjük” – fogalmaz a dr. Huszár András elnök által jegyzett dokumentum. „Azt fájlaljuk, hogy a háziorvosok, házi gyermekorvosok, fogorvosok és munkatársaik finanszírozási helyzete nem került napirendre. Nem értjük, hogy képviselőink miért nem kaptak meghívást a tárgyalásokra, amikor az alapellátás pénzügyi lehetőségei régóta képtelenek lépést tartani a közüzemi díjak emelkedéséből, a működtetéshez nélkülözhetetlen eszközök drágulásából, a forgalmi adó növekedéséből, vagy az inflációból adódó kihívásokkal.

A praxisok többsége még a közalkalmazotti bértáblának megfelelő fizetéseket sem tudja kigazdálkodni dolgozói számára, nem hogy eleget tegyen az „elvárt béremelés” kívánalmának. A gyermekgyógyászat hiányszakma, a háziorvosokat tárt karokkal várják külföldön. A ma 60 éves átlagéletkort közelítő alapellátó orvosok 10 éven belül kieshetnek a munkából. Nem kérdezzük, hogy mire lesz elég a nyugdíjuk, de felhívjuk a döntéshozók figyelmét arra, hogy ha tovább halogatják azokat a lépéseket, melyek az egészségügyi pályát vonzóvá tennék, pályamegtartó erejét növelnék, rövid időn belül veszélybe kerül a lakosság szakszerű egészségügyi alapellátása.

Tisztában vagyunk az ország gazdasági helyzetével, mégis határozott álláspontunk, hogy prioritásként kell kezelni az ágazat mielőbbi, különbségtétel nélküli, reális igényeknek megfelelő finanszírozását.” – zárul az állásfoglalás.

(forrás: Házi Gyermekorvosok Egyesülete)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more A lélek rejtett ösvényein. A pszichoanalízis aktualitása a klinikumon innen és túl

    Eljárt-e az idő a pszichoanalízis felett? A szerző határozott válasza...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...