hirdetés
2025. augusztus. 18., hétfő - Ilona.
hirdetés

Egyre több orvos 50 feletti

Az orvosok elöregedése, a középgeneráció hiánya akár már a közeli jövőben betegellátási problémákhoz vezethet – állapítja meg az egészségügy látleletének is tekinthető kormányzati dokumentum alapján a Magyar Idők.

A dokumentum a többi közt arra is felhívja a figyelmet, hogy bár az orvosok összesített létszáma az uniós átlagnak megfelelő, földrajzi eloszlásuk nem egyenletes, koncentrációjuk különösen az orvosegyetemi városok – Budapest, Szeged, Debrecen és Pécs – vonzáskörzetében magas. Ugyanakkor Nógrád megyében a legmagasabb a 65 év feletti orvosok aránya, ami már a közeljövőben munkaerőgondokat vetíthet előre.

Nógrád munkaerőhelyzetét ronthatja, hogy a 65 év feletti klinikai dolgozók aránya a megyében 20 százalék. Tolna, Nógrád és Veszprém megyékben az 50 év feletti fogorvosok túlsúlya a jellemző. Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Tolna megyében általánosan magas a korosabb doktorok aránya, sőt Budapesten is az 50 év feletti gyógyítók vannak túlsúlyban (arányuk 52,6 százalék), ami rosszabb arány az országos átlagnál (47 százalék). Ugyancsak a fővárosban aggasztóbb az egészségügyi szakdolgozók korfája.

– Az idős gyógyítókat sem nélkülözheti azonban az egészségügy, egy nyugdíjkort elérő kórházi orvos még legalább tíz évig rendkívül hasznos munkát tud végezni például egy kisebb megterhelést jelentő szakrendelőben – mondja a Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke. Pásztélyi Zsolt nem titkolja, hogy az ő munkájuk nélkül a szakrendelők gyakorlatilag működésképtelenek lennének. Azzal kapcsolatban azonban, hogy a nyugdíjas-szövetkezetek keretében vajon több orvos, nővér vállalna-e a jövőben nyugdíj mellett munkát, az elnök nemmel válaszolt. Tapasztalata szerint ugyanis, aki nyugdíj mellett is dolgozni szeretne, kisvállalkozóként tér vissza, és az ugyancsak kedvező adózású katát választja.

 

(forrás: Magyar Idők)

Könyveink

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...