hirdetés

Egészségügyre 100 milliárddal többet fordít a kormány 2023-ban

A jövő évi költségvetés "világos célja" a rezsicsökkentés és a honvédelem megerősítése; a kormány olyan törvénytervezetet készített, amely megvédi az eddigi eredményeket, gondoskodik a magyar családok biztonságáról és növekedési pályán tartja a gazdaságot, mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón Budapesten kedden. A pénzügyminiszter a parlamentben ezt követően átadta a 2023. évi költségvetési törvényjavaslatot Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének.

Varga Mihály kiemelte: a törvényjavaslatban 4,1 százalékos gazdasági növekedés, 3,5 százalékos hiánycél, a jövő év végére 73,8 százalékig csökkenő államadósság ráta és 5,2 százalékos infláció szerepel. A kormány számolt a háború, a szankciók hatásával, a magas energiaárakkal, az inflációval, az európai gazdaság lassulásával, a világgazdasági környezet bizonytalanságával – jegyezte meg, utalva arra, hogy soha nem volt még olyan kiszámíthatatlan a környezet a költségvetés készítésekor, mint most.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a törvénytervezet szerkezetében két új alap jelent meg: a rezsivédelmi alap 670 milliárd forintos, a honvédelmi alap 842 milliárd forintos kerettel. Az első alap lehetővé teszi, hogy ne az emberek fizessék meg a háború költségeit az új világgazdasági környezetben  mondta. A honvédelmi alap biztosítja, hogy hamarabb, már 2023 végére elérje a kormány a NATO felé tett vállalását a honvédelmi kiadások növelésére  tette hozzá. A két új alap finanszírozására az elmúlt időszakban extraprofitot elért ágazatokból beszedett adók szolgálnak.

Szinte minden terület több forrásból gazdagodhat 2023-ban az idei évhez képest: nyugellátásra 730 milliárd forinttal, oktatásra 200 milliárddal, egészségügyre 100 milliárddal többet fordít a kormány  ismertette. A családok támogatására arányaiban a legtöbbet költ az Európai Unión belül az ország; a terület kerete jövőre meghaladja a 3200 milliárd forintot, ami az ideinél 450 milliárd forinttal magasabb  fűzte hozzá.

Varga Mihály végül megköszönte a Költségvetési Tanács munkáját; a törvényjavaslat a testület szerint  idézte a KT kiadott véleményét - megalapozott és megfelel az alaptörvény előírásainak.

Kövér László tájékoztatott arról, hogy a költségvetési törvényjavaslat  zárószavazását a tervek szerint július 15-18-án tartják; az általános vita június 21-től indul.

Kérdésre válaszolva a pénzügyminiszter elmondta, hogy a rezsivédelmet azért korlátozzák a családokra, mert "ez egy családbarát kormány". Az intézkedéseik eredményei már látszanak, a termelékenységi arányszám elmozdult 1,5-1,6 százalék körüli szintre a korábbi 1,3-ról - hangsúlyozta utalva arra, hogy ezzel a szinttel még nem elégedettek.

Az önkormányzatoktól a kormány elvárja, hogy felelős gazdálkodással járuljanak hozzá a terhek arányos elosztásához  húzta alá.

Varga Mihály szerint az extraprofit miatt kiszabott adót nem fogja tudni mindenki áthárítani, hiszen "Magyarországon verseny van". Példaként elmondta, hogy  az a több mint 50 bank, amely az országban tevékenykedik, megpróbálhatja gazdálkodását feszesebbé tenni; a jegybanki ajánlások is ösztönzik erre a pénzintézeteket.

Arra is kitért, hogy idén 400 milliárd forinttal magasabb lesz a kamatszolgálat költsége, jövőre pedig dupla ekkora tehernövekedéssel kell számolnia az országnak ezen a téren.

A pénzügyminiszter bízik abban, hogy az Európai Unióval hamarosan lezárulnak a tárgyalások és sikerül megállapodni a helyreállítási alap forrásainak ügyében.

A kata témájában egyeztetnek ezen a héten, a cél az, hogy bezárják a visszaélésekre lehetőséget szolgáltató kiskapukat, ami "a költségvetés és a vállalkozások érdeke is"  mondta végül szintén kérdésre válaszolva Varga Mihály.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...