hirdetés

Egészségügyi reform: csak belebukni lehet?

Úgy tűnik, hogy a Fidesz ebben a négy évben sem fut neki nagyobb egészségügyi reformoknak, fogalmaz összeállításában a Telex.

Molnár Csaba a jelen mellett a jövőt is kutató tanulmányban a kilátásokról is beszélt. A 2010 óta regnáló Fidesz-kormányoknak ugyanis mindig is erős felhatalmazásuk volt, de mégsem volt igazán kiemelt az egészségügy megreformálása (ahogy az oktatásé sem).

Ezt bizonyítja az egészségügyi kiadások alacsony, ráadásul csökkenő aránya a magyar GDP-ből, de erre utal az is, hogy a kormányzati struktúrában miként kezelik az ágazatot (mint tudjuk, mostantól eléggé unikális megoldásként a belügyminiszter alá tartozik a szakterület).

A politikai szavazatgyűjtés opportunista világában amúgy is az a mondás járja, hogy az egészségügyi és az oktatási változtatásokba csak belebukni lehet. A terület összetett, a változások (például prevenció, képzés) pozitív hatásai pedig lassan érnek be, de sok az ellenérdekelt fél, és ha valaki kritikus (például egy orvos), elég sok választót elérhet az elégedetlenségével. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor maga is úgy fogalmazott egy éve:

„Semmilyen egészségügyi átszervezés vagy reform nem lesz. Harminc éve követem az egészségügyi reformokat testközelből, és eddig azt láttam, hogy az egészségügyi reformokkal az emberek általában csak rosszabbul jártak.”

Ettől függetlenül természetesen fejlesztések azért történtek, elsősorban uniós forrásokból, vagy eseti „tűzoltó” problémakezeléssel, mint amilyen az orvosi bérek megemelése volt Covid-járvány idején.

Az egészségügyi szakértők szerint annak azért van jelentősége, hogy a következő politikai ciklusban miként tekint a politika az ágazatra. Sinkó Eszter, az SE dékánhelyettese (Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar) úgy véli, hogy erősebb lenne az egészségügy érdekképviselete, ha például a kormányüléseken lenne közvetlen reprezentánsa is az ágazatnak, akár önállóan, akár a szociális feladatokkal együtt.

Kovácsy Zsombor egészségügyi jogász szerint rossz egészségügyet lehet önálló tárca alatt is csinálni, ahogy egy nagyobb szervezetben is lehet jól dolgozni, de azzal ő is egyetért, hogy annak van (legalábbis szimbolikus) jelentősége, hogy van-e önálló szaktárca.

A szakemberek szerint sok minden segítette a magánoldal fejlődését, és a Telex cikke innentől alapvetően azt vizsgálja, hogy miként lehetne még jobban előrelépni:

  • A magyar lakosságnak több lett a pénze, hiszen intenzív volt itthon a béremelkedés.
  • Van egyfajta kényszer is, hiszen az emberek a Covid idején még nehezebben jutottak hozzá az állami egészségügy kapacitásaihoz – mondta Kóka János, a Doktor 24 elnöke, aki a kétezres évek baloldali kormányaiban gazdasági és közlekedési miniszter volt. A kínálati oldal is fejlődött, hiszen külföldi, hazai NER-es és hazai piaci befektetők lepték el a szolgáltatói oldalt.
  • Igencsak visszafogott tempóban, de a pénztárak, a biztosítók is fejlesztettek.
(forrás: Telex)

Könyveink

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...