Egészségügyi álprivatizáció

– Ha sarkosan fogalmazok, sokkal kevesebb embert érdekelne a kórházi rendszer átalakítása, ha egyébként az alapellátás teljesen rendben lenne, és mindenki úgy érezné, hogy a háziorvos a közösség része, ő pedig méltó presztízst élvezhetne.

– Így van. Minden szakmai elgondolás szerint az alapellátásra kell helyezni a hangsúlyt. Ezt a kormányzat kiemelt ügynek tekinti. Látjuk, hogy a háziorvosi kar igen elöregedett, hatvan év körüli az átlagéletkora. Az ellátási zavarok elkerülésére arra törekszünk, hogy fiatalokat vonjunk be a rendszerbe. A presztízst egyrészt a szakmai lehetőségek szélesítésével, a tevékenységi kör újrafogalmazásával oldjuk meg. Egy másik lépéssel biztos megélhetéshez, jó gazdasági feltételekhez segítjük őket.

– A gyógyításnak azonban spirituális jellege is van, ami leginkább a háziorvoslásban tud megjelenni. A kórházban ugyanis már személytelenebb a kapcsolat, a gyógyítás bonyolult, eszközökre, technikára épül.

– Ezzel teljesen egyetértek azért is, mert tizenhat éven át magam is háziorvosként dolgoztam. Azért lettem háziorvos, hogy a teljes családdal foglalkozhassam, és ne csak a már kialakult betegséget kezeljem, hanem annak kiindulását is lássam. A bajok nagy része lelki eredetű, ezért a probléma forrásának a megtalálásában is segíteni kell a beteget. A másik, hogy egy szakorvos nehezen tud olyan kapcsolatba kerülni a pácienseivel, hogy például életmódbeli változtatásokra vehesse rá őket, pedig ennek népegészségügyi jelentősége van. Amikor egy veszélyeztetett korban lévő férfit sikerül meggyőzni, hogy fogyjon le, ne dohányozzon, kezdjen el sportolni, az óriási sikerélmény, és a páciens is nagyon hálás, hogy javult az életminősége és ezáltal az életkilátásai is.

– Nem lehet, hogy emiatt éppen a háziorvosokat kellene közalkalmazottként foglalkoztatni?

– Ez olyan vita, amelyen már túl van az ellátórendszer. Amikor elindult a praxisok tulajdonképpeni álprivatizációja – mert távolról sem juttatta a várt lehetőségekhez vagy értékesíthető vagyonhoz a háziorvosokat –, kiderült, hogy a finanszírozás éppen csak elegendő a praxisok fenntartásához, ráadásul az idők során devalválódott is az értékük. Tekintettel azonban arra, hogy a háziorvosok csaknem mindegyike ma már vállalkozó, a rendszer visszaalakítása nem vetődik fel érdemben.

– Az imént kimondta a kulcsszót: népegészségügy. Ha valóban kapuőrszerepet szánnak a háziorvosnak, vagyis hogy csak azt a beteget küldje szakellátóhoz, akinek arra szüksége van, akkor komoly népegészségügyi programot kell működtetni. Hogyan állunk ezzel?

– A program folyamatban van, de nem megy gombnyomásra. A legjelentősebb népegészségügyi kórképeknél a háziorvos szerepe valóban megkérdőjelezhetetlen, elsősorban a szűréseknél, majd a betegségek gyógyításában és az utánkövetésben is. Ehhez a kompetenciát meg kell adni nekik, és a rendszerirányítás szintjén ezt ellenőrizni is kell. Az utóbbi eszköze az indikátorrendszer, amely a háziorvosi munka teljesítményét, eredményességét hivatott mérni.

– De még gyerekcipőben jár.

– Nem egészen egy éve alakítottuk át az akkor még kezdetleges indikátorrendszert, és jogszabályban fektettük le, hogy évente felülvizsgáljuk az indikátorokat. Ezek közül jó néhány éppen a népegészségügyi kérdésekre vonatkozik. A következő években szeretnénk elérni, hogy a finanszírozás tíz százalékát azon meghatározott jellemzők függvényében kapják a háziorvosok, amelyek valamilyen módon a praxisban folyó munka minőségéről adnak visszajelzést. A másik fontos elem az eszközfinanszírozási program, amely révén több mint tizenkétmilliárd forint kerül be az alapellátásba. Olyan eszközöket tudnak beszerezni az orvosok egy lista alapján, amelyek akár diagnosztikai, akár informatikai szempontból gyorsíthatják a betegek ellátását. Sikerült elindítani a praxisalapot is, hogy elsősorban a fiatalokat segítsük a vásárlásban. Erre a célra kétszázmillió forint pályázható. A rendelkezésre álló háromszázmillió forint keretösszegen belül kétszer ötvenmillióból pedig olyan eszközöket lehet beszerezni, amelyek a másik eszközlistán nem szerepelnek.

– Hogyan folyhatnak bele a háziorvosok az egészségügy alakításába?

– Lehetővé tettük például hogy rálássanak az egyéb közfinanszírozott ellátásokra a saját betegeiknél. Követni tudják pácienseiket, hogy azok ne vándoroljanak szükségtelenül orvostól orvosig, s ne végezzenek rajtuk fölösleges vizsgálatokat, pláne terápiákat. A háziorvos szervezheti azt az utat, amelyre betegének a legeredményesebb és leggyorsabb gyógyulás érdekében szüksége van. Számítunk is a visszajelzéseikre.

– Nem lenne egyszerűbb bekapcsolni őket az új kórházi struktúrába? Néhány országban a háziorvosnak lehetősége van akár kórházi ágyat is igénybe venni, hogy ott saját betegét gyógyítsa.

– Belátható időn belül ez nálunk nem valósulhat meg, mert sem a kórházi szerkezet, sem a háziorvosi képzés nem teszi lehetővé, noha sok háziorvos a többi szakvizsgája alapján képes lenne rá.

A teljes interjú