hirdetés

Drogpolitika 2016

Az év utolsó közlönyeibe is jutott még egészségügyi joganyag: megjelent a Nemzeti Drogellenes stratégia 2016. év végéig szóló szakpolitikai programja.

A 2010/2015. (XII. 29.) kormányhatározat (A Nemzeti Drogellenes stratégia 2016. év végéig szóló szakpolitikai programjáról) terjedelmes olvasmány, azt azonban már első nekifutásra is sejteti, hogy a  honi drogpolitikában nem 2016. lesz a fordulat éve. Az ott felsoroltakból csak néhány jövő évi feladatot idézünk ízelítőnek:

  • Fel kell mérni az addiktológiai ellátórendszer helyzetét és fejlesztési javaslatot kell tenni a kezelés és ellátás javítása érdekében. (Határidő: 2016. december 31.)
  • Az önkéntes drogteszt lehetőségének minél szélesebb körben történő alkalmazása érdekében ki kell alakítani a szakmai, az intézményi, valamint a szabályozási és finanszírozási feltételeket. (Határidő: 2016. december 31.)
  • Biztosítani kell az elektronikus adat ideiglenes hozzáférhetetlenné tételének (blokkolás) lehetőségét kábítószer-kereskedelem, kóros szenvedélykeltés, kábítószer készítésének elősegítése, továbbá új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűncselekmény miatt indult büntetőeljárások során. (Határidő: 2016. június 30.)
  • Biztosítani kell a feltételezett új pszichoaktív anyagok megelőző értékelésének és az új pszichoaktív anyagok kockázatértékelésének hatékony lebonyolításához szükséges feltételeket és erőforrásokat.  (Határidő: 2016. december 31.)
  • Át kell tekinteni a felsőoktatási képzési irányok képzési és kimeneteli követelményeit annak érdekében, hogy azokban kellő súllyal megjelenjenek a szerfogyasztással, a kábítószer-problémával, illetve a lelki egészséggel kapcsolatos ismeretek és készségek. (Határidő: 2016. december 31.)
  • Megelőzési és egészségfejlesztési ismereteket elmélyítő képzési, továbbképzési programokat kell szervezni újságírók, kommunikációs és médiaszakemberek, kulturális közösségfejlesztési szakemberek számára az egészségfejlesztést és drogmegelőzést támogató kommunikáció témakörében. (Határidő: folyamatos)
  • Az ágazatközi, a szakmai és a civil együttműködések javítása érdekében segíteni kell a Kábítószerügyi Koordinációs Tárcaközi Bizottság és a Kábítószerügyi Tanács tevékenységét. (Határidő: folyamatos)...

A határozat az idei 207. Magyar Közlönnyel tölthető le.

 

(forrás: Magyar Közlöny)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...