hirdetés

Egészségipar

Bővülő szolgáltatások egyes gyógyszertárakban

Egy gyógyszerészek által kezdeményezett szakmai protokollnak köszönhetően a betegek megújult szolgáltatásokkal találkozhatnak egyes patikákban; lehetőség nyílik vérnyomást vagy vércukorszintet méretni  – mondta Zalai Károly, a Magyar Gyógyszerészi Kamara főtitkára a Nemzeti Egészségügyi Tanács (NET) keddi ülését követően
Gara Imre, a NET elnökhelyettese közölte: a tanács üdvözli, hogy a – gyógyszerésztársadalom kezdeményezésére létrejött – gyógyszerészi gondozás program keretében a gyógyszertár különleges színteret ad a betegekkel való kommunikációnak. Szerinte a gyógyszerészek a betegekkel együtt sokat tehetnek főleg a népegészségügy és a prevenció területén, különösen az életmóddal kapcsolatos problémák javításában. Mint mondta: ennek most már a jogi feltételei is megvannak.
 
Zalai Károly kifejtette: a gyógyszerészeknek évek óta vannak jogszabályban meghatározott tájékoztatási kötelezettségei, ez azonban nem gyógyszerészi gondozást jelent, mindössze a gyógyszerkiadáshoz kapcsolódnak. A gondozás ezen lényegesen túlmegy, amikor a patikus a beteggel személyre szabottan, a háziorvossal együttműködve foglalkozik úgy, hogy az a beteg életminőségének javítását szolgálja.
 
A gondozás keretében a gyógyszerészek kiemelten foglalkoznak az elhízás, a magas vérnyomás és koleszterinszint, valamint a cukorbetegség okozta állapotban (metabolikus szindróma) szenvedők kezelésével, annak megelőzésével. A gondozás során lehetőség nyílik az erre kiképzett patikussal való konzultációra, illetve különböző mérésekre egy erre a célra szolgáló (elkülönített) helyiségben. A protokollt Magyarországon fejlesztették ki, az Egészségügyi Világszervezet pedig felkarolta és tagállamai számára ajánlásként közzé is tette.
 
Jelenleg a 2400 magyarországi gyógyszertárból már 800-ban van ilyen szolgáltatás. A cél az, hogy a patikák legalább felében elterjedjen a program, főként a kistelepüléseken – mondta Zalai Károly.
 
MTI

cimkék

Könyveink

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...