hirdetés
2025. augusztus. 22., péntek - Menyhért, Mirjam.
hirdetés

Bezár a két éve felújított pszichiátria

Év eleje óta nem vesz fel új betegeket a Dél-Pesti Centrum Merényi Kórház Pszichiátriája, és már elkezdődött az osztály kiürítése – tudta meg a Népszava.

A mentők az intézmény ellátási területéről érkező új betegeket átmenetileg négy-öt kórház között osztják szét. Februártól a teljes területet már az Országos Pszichiátria és Addiktológiai Intézet(OPAI) látja el. A Merényiben ápoltakat februárig megpróbálják hazaküldeni, akinek ezt az állapota nem engedi, az valószínűleg az OPAI-ba kerül.

A lap írta meg először, hogy szakemberhiányra hivatkozva felszámolják a főváros egyik „szuper kórháznak” szánt intézményében a pszichiátriai részleget, noha az osztály kialakítására eddig sok tízmilliót költöttek. Legutóbb, két éve 69 millió forintot fordítottak az intézményre. Az osztályról távozó dolgozók közül azok, akiknek nem sikerült a Dél-pesti Kórházban elhelyezkedniük, jellemzően jóval kevesebbet fognak keresni. A Merényi vezetői ugyanis eddig extra juttatásokkal próbálták enyhíteni a krónikus szakemberhiányt.

A tervek szerint januárban és februárban a kőbányaiak a Nyírő Gyula Kórház Országos Pszichiátria és Addiktológiai Intézetbe (OPAI), míg a IX., XIX. kerületiek, valamint a péteriek és a gyömrőiek a fővárosi Jahn Ferenc, vagy a váci, ceglédi, illetve a kistarcsai kórházba kerülnek, közli a lap.

(forrás: Népszava Online)

Könyveink

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...