hirdetés

Egészségpolitika

Betegjogok: vannak, de nem mindig érvényesülnek

Európai összehasonlításban a betegjogok érvényesítésében elmaradásban vagyunk – mondta Kapócs Gábor, a Lege Artis Medicinae (LAM) főszerkesztője az Európai Betegjogi Nap alkalmából a témában rendezett konferencián Budapesten, hétfőn.
A jogok érvényesülése az egészségügyben címet viselő konferencián Dósa Ágnes orvos-jogász előadásában azt fejtegette, hogy a fejlett jogrendszerrel működő nyugat-európai országok is csak az utóbbi évtizedekben szabályozták törvényi szinten az egészségügyi jogokat. Például Németországban és Ausztriában hosszú vita volt, hogy kell-e egyáltalán a betegejogokat deklaráló törvényt alkotni.
 
Dósa Ágnes szerint annak idején Magyarország speciális helyzetben volt az egészségügyi jogalkotásban, mert egyszerre akarta szabályozni az ágazat teljes spektrumát lényegében előzmények, tapasztalat, széles társadalmi konszenzus nélkül. A szakember a jogalkalmazással kapcsolatban megjegyezte, az orvosok néha úgy vannak a joggal, mint a tinédzserek a szexszel: egymást kérdezgetik, egymástól várják az információt.
 
Koltai Tünde, a Nemzeti Egészségügyi Tanács alelnöke is azt emelte ki, hogy ugyan létezik a törvény, de ahhoz, hogy a jogokkal élni tudjanak a betegek, tudni kell, hogy melyek is ezek, és ismerni kellene a „partner”, jelen esetben az egészségügyi intézmény jogait is, hogy ott kinek, mihez van joga.
 
Banai János, a Magyar Orvosi Kamara képviseletében annak a véleményének adott hangot, hogy a betegjogokra vonatkozó törvény betartását sok minden gátolja. Ezek között említette a gazdasági megszorításokat, a szakemberhiányt és az országon belüli eltérő egészségügyi ellátás színvonalát. Hozzátette: sok esetben a beteg sem tudja, meddig terjednek a jogai, milyen elvárásai lehetnek az egészségügyi ellátással kapcsolatban. Banai János úgy vélte, beszélni már eleget beszéltek a betegjogokról, most már cselekedni kell. Hangsúlyozta, hogy egy törvényt akkor lehet betartani, ha a tárgyi és személyi feltételek adottak. Ezekért pedig küzdeni kell, a jogalkotás területén a szakmai és a betegszervezeteknek konszenzusra kell törekedniük.
 
Kapócs Gábor egy brit tanulmányt ismertetve elmondta, hogy az egészségügyi egyenlőtlenségek csökkentése szociális igazságosság kérdése, vagyis a szegényebbek, a rosszabb társadalmi helyzetben élők a világon mindenhol rosszabb egészségi állapotban vannak. Az egészségügyi egyenlőtlenségek a szociális egyenlőtlenségek következményei, ami igaz Magyarországra is. Statisztikailag kimutatható, hogy az ország elmaradottabb térségeiben, régióiban élők egészségi állapota elmarad a más területeken élőkétől. A brit tanulmány leszögezi azt is – ismertette Kapócs Gábor -, hogy a gazdasági növekedés nem a legfontosabb mértéke egy ország sikerességének, de természetesen az emberek egészségben eltöltött éveinek száma nagyban hozzájárul egy gazdaság fejlődéséhez.
 
Vojnik Mária, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára előadásában elmondta: a betegjogok érvényesítésében történtek előrelépések. Mint mondta, mára Magyarországon szinte minden betegségcsoportnak van képviselete, azonban úgy látja, hogy ezek a civil szerveződések sok esetben nem egymást támogatva, hanem egymással versengve próbálnak működni. Az államtitkár szerint a betegek érdekeiért jól és hatékonyan csak szoros együttműködésben tudnak ezen szervezetek dolgozni és eredményeket elérni.
 
MTI

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...