hirdetés

Bejegyezték a modellváltó egyetemeket fenntartó alapítványokat

A hazai felsőoktatás versenyképességének növelése érdekében nyitották meg a fenntartói modellváltás lehetőségét az egyetemek előtt.

Szenátusaik kezdeményezései alapján idén augusztustól újabb tíz felsőoktatási intézmény működhet rugalmasabb keretek között, Tokajban pedig új borászegyetem alakul. E folyamat meghatározó mérföldköveként mára megtörtént a tizenegy egyetemet a továbbiakban fenntartó alapítványok bejegyzése is.

Az Országgyűlés áprilisban döntött arról, hogy újabb felsőoktatási intézmények fenntartói jogait adják át közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak. A mai nappal az utolsó alapítvány bejegyzése is megtörtént, mindegyikük megkezdheti tehát működését.  Kuratóriumaik és az egyetemi szenátusok közösen dolgoznak azon, hogy a modellváltás kínálta lehetőségeket gyakorlati eredményekre váltsák.

2021. augusztus 1-jével csatlakozik az új fenntartói modellben működő intézmények sorába a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem, a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Testnevelési Egyetem. A világhírű borvidéken létrejön a kiemelten szőlészettel-borászattal foglalkozó első hazai felsőoktatási intézmény, a Tokaj-Hegyalja Egyetem.

Az így már összesen 21 modellváltó egyetemen a hazai hallgatók közel 70 százaléka, több mint 180 ezer fiatal tanul majd 2021 szeptemberétől. Az Eszterházy Károly Egyetemet az Egri Főegyházmegye veszi át, ezzel összesen 30 ezer egyetemista próbálkozhat a diplomaszerzéssel egyházi fenntartású intézményekben.

A magyar kormány azon dolgozik, hogy a hazai felsőoktatás egész rendszerét és annak minden szereplőjét érdekeltté tegye a nemzetközi szinten is elismerést kiváltó eredmények felmutatásában. A kiszámíthatóbb működési környezetnek köszönhetően az intézmények rugalmasabban, gyorsabban reagálhatnak a gazdasági igényekre. A modellváltó egyetemek a helyi gazdaságfejlesztés motorjaiként biztosíthatják a képzési, kutatási, innovációs, művészeti, sport- és kulturális szolgáltatási hátteret régiójuk és Magyarország versenyképességének növeléséhez.

Könyveink

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...