hirdetés

Az ügyeleti díjak emeléséért kampányol karácsonyi filmjével a kamara

A Magyar Orvosi Kamara szerint az ügyeleti díjak rendezetlenül hagyott kérdése veszélyezteti a biztonságos betegellátást.

Több hivatás képviselői azonban hétvégén és ünnepnapokon, így karácsonykor is kénytelenek távol lenni a szeretteiktől – hívja fel közleményében a figyelmet a Magyar Orvosi Kamara. Szerintük az orvosokra és ápolókra ez kifejezetten igaz, hiszen az egészségügyben soha nincs szünet, a biztonságos ellátását mindig garantálni kell.

Az ügyeleti ellátás nagyon törékennyé vált erre a karácsonyra, és csak az orvosok önkéntes elhatározásából működnek még a kórházak – írják –, ugyanis az ügyeletes orvosok még a hétköznapi bérüket sem kapják meg a megterhelő éjszakai és hétvégi ügyelet idejére. Csupán az óradíj 70-80%-át garantálja a törvény, ami egy fiatal kolléga esetén 1300 forintos órabért jelent.

A MOK szerint egyre nehezebb ügyeletes orvost találni, egyre kevesebben, egyre többet és fáradtabban dolgoznak. Ezért arra hívják fel a figyelmet, hogy az ügyeleti díjak rendezetlenül hagyott kérdése a biztonságos betegellátást már most is veszélyezteti.

Ahhoz, hogy az állami egészségügy kiszámítható és választható pálya legyen a kollégák számára, fontos a díjazás rendezése, az ügyeleti rendszer stabilizálása – fogalmaznak karácsonyi üzenetükben, amelyhez kisfilmet is készítettek:

Az ügyeleti díjakról részletesen beszélgetett a Telex Álmos Péterrel, a MOK alelnökével:

Az év elején nagyon jelentős alapbéremelést kaptak az orvosok. Cserébe el kellett fogadniuk, hogy ezentúl nem lesznek közalkalmazottak, márciustól át kellett lépniük az újonnan megalkotott egészségügyi szolgálati jogviszonyba. A béremelés elsődleges célja a hálapénz kiiktatása volt, de kiderült: az egészségügy világa jóval bonyolultabb annál, minthogy egy alapbéremelés megoldaná a gondokat.

Az orvosok jelentős része ugyanis nem reggel 8-tól délután 4-ig dolgozik. Ki kell fizetni azt
is, hogy éjszaka, hétvégén vagy ünnepnapon is készenlétben vannak vagy nagyon is
valóságosan a a betegek és a műtőasztal mellett állnak, dolgoznak az orvosok. A megemelt
bérek miatt ugyan az új rendszerben magasabb volt a számítási alap, de az ügyeletért csak
az órabér 70-90 százalékát fizették ki attól függően, hogy azt hétköznap, hétvégén vagy
ünnepnapon teljesíti az orvos.

Az orvoshiány miatt közben sok szakmában ennél jóval magasabb ügyeleti díjak voltak jellemzőek már korábban is, és mivel ez a pénz az orvosok keresetének jelentős részét tette ki, több helyen ez a változás jelentős érvágást jelentett az orvosoknak. Az orvosok alapvetően azzal nem értenek egyet, hogy az ügyeletekért miért csak a normál óradíjuk 70-90 százalékát akarják kifizetni.

„Vajon milyen más szakma képviselője hajlandó távol lenni a családjától és dolgozni éjszaka, a hétvégén vagy karácsony este úgy, hogy ezért még a rendes órabérét sem kapja meg?” – tette fel a kérdést Álmos Péter. Az Egyesült Királyságban az ottani Állami Egészségügyi Szolgálat (NHS) kórházaiban az ügyeletben az orvosoknak alapból az órabérük 137 százalékát fizetik ki.

Idén februárban ezért több hazai kórházban az orvosok kilátásba helyezték: nem lépnek át
az új jogviszonyba. Mivel emiatt ellátási nehézségek alakulhattak volna ki, az állami kórházakat
felügyelő Országos Kórházi Főigazgatóság azzal próbálta hűteni a kedélyeket, hogy a
kórházigazgatóknak megengedte a magasabb ügyeleti díjakat is – csakhogy ehhez nem adtak plusz pénzt. Több helyen az orvosok végül csak azzal a kitétellel voltak hajlandóak aláírni az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződésüket, hogy május végéig rendezik az ügyeleti díjakat.

Álmos Péter elmondása szerint május végéig mindenki meg is kapta a legalább 100 százalékos órabért az ügyeletekért, aki elfogadta az önként vállalt többletmunkát, tehát azt, hogy beosztható egy hónapban többször is ügyelet ellátására. Az ügyeleti díjak rendszerét azonban máig nem sikerült rendszerszinten megoldani.

A megoldásra váró probléma az, hogy nem minden orvosi ügyelet jár azonos terheléssel. Egészen más jellegű egy orvosi ügyelet egy gyermekosztályon, egy krónikus belgyógyászati osztályon, vagy egy pörgős sürgősségi betegellátó osztályon, emellett szakterületenként, végzettségenként, felelősségi körönként is vannak különbségek. A Magyar Orvosi Kamara tárgyalásokat kezdett az Országos Kórházi Főigazgatósággal (Okfő) és az Emmivel az ügyeleti díjak új rendszerének kidolgozására. Az alapelv továbbra is az, hogy minden orvos munkája egyaránt értékes – ezt fejezi ki az egységesen megemelt orvosi alapbér és a mindenkire érvényes ügyeleti alapdíj, amit a MOK bruttó 6000 forintban állapítana meg.

 

A különbségeket a bruttó 6000 forintos ügyeleti óradíjhoz járuló szorzókkal jelenítenék meg,
erről az egyeztetéseken sikerült megegyezni – mondta Álmos Péter.

Könyveink

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...