hirdetés

Az OLAF-ig jutott a Korányi-projekt

Több hazai és uniós fórum után az OLAF-hoz (az EU csalás elleni hivatalához) is eljutott a Korányi-projekt elnevezésű budapesti klinikai sürgősségi centrum építésének ügye – írja a NOL.

A Korányi-projekt a 2007-2013-as uniós finanszírozási időszak egyik legnagyobb egészségügyi beruházásaként indult egy 2011-ben elnyert, 100 százalékos, mintegy 8,1 milliárd forintos EU-támogatással. Az Üllői úti klinikai tömbben lévő sürgősségi centrum építését már 2013-ban be kellett volna fejezni, de még mindig csak egy többé-kevésbé szerkezetkész épületváznál tartanak. Kezdetben egy négyszintes épületről szóltak a tervek (12 900 négyzetméter körüli alapterülettel), ám a kormány a Semmelweis Terv keretében jelentős mértékben kibővítette a beruházást: immár egy nettó 19 400 négyzetméter alapterületű épülettömb készül – a csúszás egyik oka éppen az, hogy a tervezési, engedélyezési eljárásokat újra le kellett folytatni – idézi fel a történet kezdetét a lap.

Egy belső, a kivitelezésben részt vevő forrás szerint a megvalósítás során „műszaki egyenértékűségre” hivatkozva az eredeti tervekben szereplőnél nagyságrendekkel gyengébb, silányabb minőségű anyagokat, illetve szerkezeteket építettek be, amivel 2014 februárjáig mintegy 400 millió forintot spórolt meg a kivitelező anélkül, hogy a vállalási ár csökkent volna. A bejelentő miután az egyetemnél, az illetékes építési hatóságnál és a Miniszterelnökségnél is erdménytelenül jelezte észrevételeit, Jávor Benedeket, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselőjét kereste meg az ügy dokumentumaival, amelyekből a politikus az OLAF számára készített beadványt.

A NOL érdeklődésére azt a választ kapta a Semmelweis Egyetem sajtóosztályától, hogy a Korányi-projekttel az egyetemi vezetés szerint lényegében minden rendben van, az új épület hatósági engedélyeztetési folyamatai zajlanak, a betegellátás elindítását 2015 szeptemberétől több ütemben tervezik – olvasható a nol.hu-n.

hirdetés

Könyveink

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...