Arc a harcoktól a mosolyig – Kultajánló Nemesánszky Elemérrel

Életpályám főbb mozzanatai, a LAM  2010 augusztusi számában „Az eltűnt hivatás nyomában” címmel publikált interjúból ismerhető meg. Ugyanez olvasható az „Arcok és Harcok” címmel a Literatura Medica Kiadó által 2011-ben kiadott könyv 192-196. oldalain is.

Az orvosi pályának hivatásként történő említése, etalon-példaképek állítása a fiatalabb korosztály elé már alig számíthat pozitív visszhangra. Sajnos, az orvoslás felemelő szépsége gyorsan fakul. Paradox helyzet alakult ki a reális lehetőségek és a betegeink jogos igénye (elvárásai) között. A modern kor medicinája erősen technicizálódott, merkantilizálódott és hatalmas bürokratikus terheket ró az orvosokra. Számos egyéb körülmény is hozzájárul ahhoz, hogy egyre több a kiégett (burn-out-szindrómás), kiábrándult, az állandó frusztráció prése alatt  depresszióssá vált „gyógyító” orvos.

A fenti trend világméretű, tehát megállítani ugyan nem lehet, de a kultúra megannyi építőkövének megismerésével, magukba építésével kialakított stabil belső-templommal védőpajzsot nyerhetünk a változó világ kihívásainak legyőzéséhez, életünket harmonikussá tehetjük. Az élet nevű tantárgy tanulása nem kortól függő. Meggyőződésem, hogy a dokikból-doktorokból csak így válhatnak orvosok, az egyénekből egyéniségek.  A csaknem félévszázadnyi orvosi karrierem gályapad-napjait  igyekeztem teljessé tenni és nyugdíjas éveimet is szeretném bőséges kultúr-tartalommal megtölteni.

Könyvek

Ma már kissé sajnálom, hogy évtizedeken át a szakkönyvek tanulmányozása foglalta le az olvasásra kicsikart időm nagy részét. Ez a dominancia nyugdíjas éveim során fokozatosan megszűnt, az írott szavak iránti éhség azonban alig csillapítható.

Milyen számomra a jó könyv? Nem túl vastag (a Háború és béke ma már aligha kerülne kezembe), könnyen olvasható, szép tipográfia, olvasmányos stílus (nem túl bonyolult és szövevényes történetekkel), lehetőleg bőséges filozófikus üzenettel. A választék tengernyi. Ha egy-egy könyvüzletbe betévedek, úgy érzem magam, mint Alice a csodaországban.

Sajnos a betűket (nyelvünket) már pusztítja az elektronika és a képi kifejezés. Az  „e-könyvek” bővülő arzenálja előtt fejet hajtok, de sohasem lesznek jóbarátaim.

Néhány olyan könyvet említek, amelyek a közelmúlt élményeit jelentették, amelyekre úgy emlékszem vissza, hogy „nem tudtam letenni”:

Marilynne Robinson: Gilead (Magvető Kiadó, 2012) - ez a könyv egy 78. életévében lévő kisvárosi-lelkész meditatív önvallomása, tulajdonképpen 7 éves fiának írt őszinte naplója.

Megismerhetjük boldogságkeresésének rögös útjait, önmarcangolásának bugyrait és megtudhatjuk mindazt, amit korábban sohasem tudott kimondani, nem tudott megfogalmazni. Az idős lelkész gyötrelmeiben, a hétköznapi drámák elviselésében fontos támasznak bizonyul a transzcendens életszemlélet. Családjának bonyolult struktúrája, a jelentős korkülönbség is hozzájárult ahhoz, hogy fiával való kapcsolata virtuálissá vált.  Az élet csak előrefelé tervezhető, de a múlt történéseinek számbavétele, a visszatekintés megfogalmazása sok tanulságot szolgáltat, töprengésre sarkall és ezáltal bölcsebbek és bátrabban lehetünk. Az őszinte vallomás léleküdítő lehet még akkor is, ha megkésve érkezik.

Szeretem az „életregényeket”. A közelmúltban orvos-testvérem adta kezembe Kodolányi János: Süllyedő világ (Magvető Kiadó) című könyvét, mely az író hányatott életén keresztül döbbenetes kórrajzot  nyújt a XX. század első felének vidéki-Magyarországáról. Vajon milyenek vagyunk mi magyarok? – merül fel ma is az elfogulatlanul nehezen megválaszolható kérdés. Nos, ajánlom mindenkinek, hogy merüljön el e könyv oldalain leírt igaz történetekben és merítsen sok ismeretet a magyarok szellemiségéről, jellemző viselkedési szokásairól, a tartós emberi kapcsolatokat nehezen építő, sokszor önrontó természetéről valamint a méltósággal viselt szegénységről. Ifjú korom emlékképei villannak fel bennem. Ilyés Gyula, Szabó Dezső és a tragikus sorsú, méltatlanul elfeledett Sarkadi Imre könyveiben, drámáiban olvastam ilyen témákról és hasonló következtetésekről. Érett fejjel újra kézbe kellene venni „a népi írónemzedék” polcaimon (mintegy másfélezernyi könyv között) régóta pihenő hasonló mesterműveit. „Ha csak teheted, élj mindig úgy, hogy az emberi szellem kristályba fagyott remekműveinek egyikét mindennap megszemléld, s ha csak néhány pillanatra is. Ne múljon el egyetlen napod, hogy nem olvastál néhány sort Seneca, Rilke, vagy Marcus Aurelius könyveiből. Mindennap hallgass néhány ütem zenét, ha másképp nem lehet, szólaltasd meg zenedobozodon Bach, Beethoven, Gluck, vagy Mozart valamely tételét. Találd meg azt a félórát, mely a remekművekhez szükséges” - ajánlja Márai Sándor a Füveskönyvben.

Orvos-kollégáimnak figyelmébe ajánlom (a Magyarország felfedezése sorozatban megjelent) , Pünkösti Árpád: A kereszt gombja (Az ORFI esete az Istenes Szent János Betegápoló Reddel) címmel, az Osiris által 2010-ben kiadott oknyomozó-munkáját.

A nemzetközi elismerést szerzett, hajdanvolt ORFI-ban  több, mint 15 évig dolgoztam (a Belgyógyászati Osztály vezetője voltam), de a könyv sokkal többet nyújt, mint életem egy szegmensének felelevenítése.  Az író már bevezetésként felfedi célját: „Történetünk arról szól, hogy a Magyarországon épphogy csak létező irgalmas rend, teljes nevén Istenes Szent János Betegápoló Rend miképpen szerzett-kapott vissza – félig-meddig akarata ellenére – egy kórházat, becsvágyó embereknek, bal- és jobboldali kormányfőknek, valamint az elvarázsolt orvosi karnak köszönhetően. Vagyis: miképpen fűrészelték ketté a jól működő Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetet (ORFI), mivel jórészt az 1951-ben államosított rendi kórházra épült. Egy szegényből kettőt ugyan mért csináltak?  Ez a história a rendszerváltás kétbalkezes eseteinek egyike. Egymásra talált itt a politika, a katolikus egyház és az egészségügy (az orvosi kar). Mindhárom szereplő önmagában is magyarosan egyedi; hárman együtt csodákra képesek. Kór-házakra…” 

Ezt követően döbbenetesen izgalmas és tanulságos  történetek sorjáznak. Pünkösti csaknem 3 évet „oknyomozott” azért, hogy minden sora bizonyíthatóan tükrözze a megtörténteket és ezáltal az események korhű (történelmi) képét rögzítse.

Hankiss Elemér minden írását érdeklődéssel olvasom. Nem fognak csalódni azok, akik legújabb könyvével ismerkednek. A nincsből a van felé - Gondolatok az élet értelméről (Osiris Kiadó 2012)  jó könyv, jó szellemi táplálék. Olyan, amit érdemes kézközelben tartani és az időnként szabaddá váló egy-egy óránkat vele együtt tölteni. Az élet elviseléséhez ugyan nem nyújt panaceát, de az író bámulatos műveltsége, feszesre szabott logikus filozófálása további töprengésre sarkal, ez pedig több, mint placebó-hatás.

Az utóbbi hónapokban néhány angol-nyelvű könyvet olvastam a mai India számomra titokzatos, különös és egyben csodálatos világáról. Ezek közül a ma is élő és ünnepelt írónak, Aravid Adigának „The white tiger” (Free Press, 2008)című családregényére szeretném a figyelmet irányítani. India hihetetlen mélységről indult gyors fejlődésnek. Ennek egyik lényeges motorja az oktatási rendszerük fokozatosan  emelkedő színvonala. Ezáltal évente több millió fiatalnak van esélye, hogy eggyel feljebb  kerüljön, tartalmasabb életet élhessen. Az uralkodó törvények azonban kegyetlenek, ahogy a szerző írja: „The jungle law replaced zoo law. There are practically just two castes in India: Men with Big Bellies, and men with Small Bellies And only two destinies: eat – or – get eaten up!” Ez bizony a vadkapitalizmus globalizálódó trendje („az erősebb felfalja a gyengébbet”). Érezhetjük saját bőrünkön is.

Zene

Mindennapjaim része, hogy (általában esténként) zenét hallgatok. Sok esetben csak „háttérzenét”. Ilyenkor sztereo-fülhallgatómmal ülök komputerem előtt, többnyire a MEZZO TV-csatornán áramló műsorokból vagy korábban rögzített audio-file-okból válogatok és közben postaládámat pásztázom vagy éppen word-dokumentum készítésén foglalatoskodom. Ajándék magamnak.

Az igazi zeneélmények inkább házon-kívülről érnek. Kedvenceim a XVIII-XIX század operái,  szimfonikus művei illetve a „templomi zenék”. Havonta 1-2 alkalommal megfordulok a MÜPA-ban és az Operaházban, de rendszeres látogatója vagyok a Harmónia Orvosklubnak (Vezetője: Dr. Banai János), az Óbudai (Parnassus) Társaskörnek (Vezetője: Dr. Hábetler János) és az Tudományos Akadémia által szervezett zenei estéknek is.

Az alábbiakban néhány programot ragadok ki a közeli múlt élményeiből és a már megváltott jegyekkel várt előadásokból:

Szenzációs scenirozott előadásban láttam Mozart: Figaró házassága című operáját a MÜPÁ-ban. A karmester-rendező Fischer Iván a színpadon helyezte el a zenekart, ő maga kotta nélkül (!) vezényelte a négyfelvonásos művet. Olyan produkciót varázsolt elénk, hogy mind formájában, mind zenei tartalmában egy új „figaró”-t ismerhettem meg. Meggyőződésem, hogy ezzel az előadással Mozart is elégedett lenne.

Április 28.-án Verdi: Attila című operájával ismerkedhettem meg (ugyancsak a MÜPÁ-ban). Olasz karmester( Pier Georgio Morandi), az egészen kiváló énekesek (Attila: Giacomo Prestia, Ezio: Vlagyimir Sztojanov, Odabella: Lucrezia Garcia, Foresto: José Bros, Uldino: Wang Xin, Leone: Cser Krisztián) emlékezetessé tették az estét. A hosszúranyúlt vastaps közben merült fel bennem, hogy vajon e korai Verdi mű vajon miért nem arat a Nabucco-hoz  hasonló fényes világsikert?

Richard Wagner unikális zenevilága korábban nem érintett meg. Vele igazán csak most ismerkedem. Opera-részleteket hallgatok a You-Tube-ról, egészestét betöltő műveket pedig DVD-ről. A Niebelung-gyűrű (a ”Ring”) minden darabján túljutva már élvezettel hallgatom a „wágneri-zenét”. Jegyem van a MÜPA június 25.-i Nürnbergi Mesterdalnokok, Fischer Ádám vezényletével megszólaló előadására. A “Duna-parti Bayreuth", azaz a Művészetek Palotája évente megrendezett fesztiválján ezzel az újabb művel, Richard Wagner egyetlen vígoperájával bővül a repertoár.

Fischer Ádám erre a produkcióra is világhírű énekeseket hoz a Müpába. Az előadás rendezője, díszlet- és jelmeztervezője összeszokott csapatot alkot, hiszen Michael Schulz, Dirk Becker és Renée Listerdal együtt dolgozott a Weimarban színre állított teljes Ring-tetralógián, amelyet a közönség és a kritika egyaránt nagy lelkesedéssel fogadott. Remélem, hogy én is ezen a véleményen leszek és különös várakozással nézek a Wagnerrel történő kapcsolatom mélyítésének újabb lehetőségére.

Az igazán jó előadásokra nem mindig könnyű eljutni. A Metropoliten élő közvetítésire (pl. az Ernanira) fél évvel az előadás előtt tudtam (az internet segítségével) jegyet biztosítani.

Rossini: Kis ünnepi mise, az Accademia Teatro alla Scala előadásában október 13-án  a MÜPA-ban kerül színre. Közreműködik: Ludmilla Bauerfeldt - szoprán, Bang Shin Je - mezzoszoprán, Carlos Cardoso - tenor, Simon Lim - basszus, Vincenzo Scalera, Marco de Gaspari - zongora, Claudia Foresi - harmónium, az Accademia Teatro alla Scala szólistái és kórusa, vezényel: Bruno Casoni. A már hosszú évek óta nyugalomba vonult és csak társasági életet élt 71 esztendős Rossini mindenkit meglepett e különös gyöngyszemmel, ahogy ő nevezte „öregkori bűnnel”. Ebben még nyomát sem lelhetjük a kor egyházzenéjére jellemző érzelmességnek, hangszerelése is jelentősen eltér a mester korábbi műveiben megszokottaktól.

Érdekel az előadás, ezért már lefoglaltam a II. emeleti erkély bal oldali széksorán lévő „törzshelyemet”. Innen kiváló a színpadra történő rálátás és az akusztika is, a jegyek ára pedig sosincs az egekben (általában 3-4 ezer forint körüliek).

Kulináris örömök

Kétségtelen, hogy családunkban a házi-kosztnak jut a legnagyobb elismerés. A szakkönyvek arzenálja hatalmas, de ötletek és az ételek elkészítésének módozatai az internetről is több helyen letölthetők (pl. buvosszakacs.hu, hazikoszt.hu)

„Az élet ünnepnapok nélkül olyan, mintegy hosszú utazás vendégfogadók nélkül” – nyilatkozott egykor Demokritos. Névnapokon, születésnapokon a „szertartás” esetenként éttermekben, vendéglőkben történik.  Antoine de Saint Exupery, 1943-ban (azaz pontosan 70 évvel ezelőtt), a Kis-Hercegben tette fel kérdésként,  hogy  „Mi az, hogy szertartás? Az olyasvalami, amit sajnos alaposan elfelejtettek. Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól…”

Az Osváth cukrászdájába már ifjúkoromban jártam, itt lehetett a legjobb fagylaltokat kapni. Az éttermet később ismertem meg, mindenkinek szívből ajánlom (Osváth Cukrászda és Étterem 

Érd, Balatoni út 71.). Különleges hely, különleges étlappal, elfogadható közép-árakkal. A 16 személy méltó elhelyezését biztosító különterem hangulata unikális, jobb hely nem létezik családi ünnepek megtartására.

Detto: (1029 Budapest - II. kerület, József Attila út 68.) nemrég nyílt különleges „mini-étterem”, baráti falatozások, borozások kellemes helyszíne, budaligeti otthonunk közelében. 20 személlyel már teltházas. A franciás-olaszos konyhából kikerülő ételek közül kedvenceim: a kacsa-pecsenye és a sertésborda („spare-ribbs”). A Detto egy kulináris ékszerdoboz, melynek látogatását főleg a fiatalabb korosztálynak javaslom.

Hobbik

Versek: Kizárólag magam örömére rakosgatom verssé a szavakat. Ötvenedik évemen lehetettem túl, amikor a vers-alkotás ízét megismertem.

Igyekszem Allen Ginsberg tanácsait követni: „Vedd elő jegyzetfüzetedet. Bármi, ami épp eszedbe jut, különösen a boldogtalanság, nyomorúságok. Azokat szedd rendbe, két, három vagy négy szóból álló sorokba. A formával, a szabályokkal ne törődj. A költészet a világ teremtett része, s az alkotás kegyelmi pillanata az egyik legnagyobb ajándék”.

A versírást „egészségmegtartó” hobbinak tekintem. A szavak rendezése közben (általában a késő esti órákban) kiírom magamból a keserűséget (a stresszt). Mióta ezt csinálom nincs szükségem altatóra.

Horgászat: Hetenként egyszer kimegyek a pilisvörösvári bányatavakhoz. Csodálatosak a napfelkelték, a csend, a természet varázsa és időnként még 2-3 kilós pontyokat is fogok, és ezt az örömöt igyekszem családommal is megosztani.

Tenisz: Hetenként két alkalommal reggel 7–9 óra között játszom. Azonos időben két pályán nyolcan „párosozunk” barátaimmal és ezt követően a büféasztal körül cseréljük ki gondolatainkat az aktuális politikai-kulturális eseményeket és az élet egyéb örömeiről. Számomra a tenisz testi- szellemi- és lelki felüdülést jelent.

Örömök: Az ember társas lény és élete minőségét jentősen befolyásolják a barátok, azokkal folytatott játékos együttlétek, a közös sportolás és más programok.

Nemrég olvastam el Bagdy Emőke: Hogyan lehetnénk boldogabbak? (Kulcslyuk Kiadó, 2010) és a Pszichofitness (Harmattan Kiadó, 2013) címmel megjelent könyveit. Ezekből ismertem meg a „vitalitásgenerátorok” kifejezést, mely a kocogást, a kacagást és az érintést foglalja magába. Ezek előnyei mindennapi életünk szerves részei: a mosoly, a derű,  a vicc, a humor, a testmozgás, a séta, a sport olyan olajozószerek, amelyek értelmet és örömöket adnak, életminőségünket jelentősen javítják.

A kultúra minden mozaikja örömforrást jelenthet, - éljünk tengernyi lehetőségeivel!