hirdetés

Amputált lábakban mérhető az érsebészhiány

A Népszava szerint gyenge válasz az érsebészetek centralizációja a szakorvosok hiányára. A kevés érsebész akkor sem menthet több lábat, ha együtt rendel.

Legfeljebb tüneti terápiának elegendő az az intézkedés, amivel az egészségügyért felelős államtitkár a minap reagált a napokban ismét nyilvánvalóvá vált országos érsebész hiányra.

Néhány napon belül előbb a Péterfy Sándor utcai kórház baleseti központja majd veszprémi megyei kórház is kénytelen volt szűkíteni az érsebészeti ellátást, mert a feladathoz már nem tudnak orvost biztosítani. A hírre szinte azonnal reagált Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár és bejelentette: centrumokba szervezik ezt az ellátást, ahol biztosított lesz nem csak a kellő számú orvos, hanem a technológiai háttér is. Megjegyezte: ennek érdekében elindult a Szent Imre Kórház és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) érsebészetének a fejlesztése.

Aki egy kicsit számol, annak nyilvánvaló, hogy abszolút hiány van érsebészből Magyarországon. Így a státuszok koncentrálásával sem tudnak majd elegendő beteget ellátni, legfeljebb a látványosan botrányos eseteket lehet elkerülni. A Magyar Orvos című szakmai lap legfrissebb száma, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Érsebészeti és Angiológiai Tagozatának felmérését ismerteti. Ők tavaly mindösszesen 119 olyan sebészt találtak, aki végez valamilyen szintű érsebészeti ellátást, ám közöttük mindössze 71 olyan orvos volt, aki teljes munkaidejét erre a feladatra használhatta. A többiek általános sebészeti műtéteket is végeztek. Ahhoz, hogy a hazai betegek mindegyike megkapja szükség esetén ezt a speciális ellátást – a szakmai grémium szerint – legalább 180 érsebész szakorvosra lenne szükség. (Most a gyakorlatban ennek mintegy a harmada áll rendelkezésre.) Ráadásul a most dolgozó érsebészek átlagéletkora 53,5 év.

Miközben legalább 15 ezer érműtétre lenne szükség, jelenleg csak 9500-ra telik az érsebészek munkaidejéből. Az általuk el nem végzett beavatkozást legtöbbször más sebészeknek ad munkát. Márpedig Magyarországon világviszonylatban is nagyon magas az amputációk száma, évente közel 7000 végtag teljes, vagy részleges eltávolítása történik meg keringészavar miatt. Ez két és félszerese az európai átlagnak.

A teljes cikk

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...