Aggodalmak és hurráoptimizmus

– Elrendelte a parlament a több-biztosítós rendszer bevezetését megakadályozni hivatott népszavazást. Bár csak ketten szavaztak ellene és hárman tartózkodtak, sokan úgy vélik, nem kellene újabb ötmilliárdot kidobni az ablakon, hiszen az egészségpénztári törvény nagy részét már hatályon kívül helyzeték, de nem is arról szólt volna, mint amiről a referendum.
– Ez óriási demagógia, de vissza is kérdezhetnék: és az emberéletek? Nézzék meg, mi történt Amerikában, Dél-Amerikában, amikor a magánosítást bevezették. Sok ember meghalt, mert nem jutottak hozzá a gyógyító szolgáltatásokhoz. És ennek már látszottak a jelei nálunk is.

– Annak is voltak jelei, hogy nemcsak az emberek, de a képviselők sem arról beszéltek, amit az elfogadott jogszabály tartalmazott…
– Persze, előfordult, hogy mi sem olvastuk el a szöveget, mert késve kaptuk meg. Mielőtt végszavazásra ment a törvény, magam tiltakoztam //Szili Katalin// házelnöknél: micsoda dolog az, hogy az évszázad törvényénél csak fél órával előbb jutunk hozzá a módosító indítványokhoz? //Schvarcz Tibor// egy közös vitánkon elismerte, hogy első alkalommal csak kilencven százalékban tudta, mi van a törvényben, úgy szavazott.

– De máskor is megtörtént, hogy hiába cáfolták az ellenzék állításait, ugyanazt ismételték el többször is. Azzal kapcsolatban például, hogy a pénztári rendszer felállítása 1,5 milliárd forintba került, Budai Bernadett kormányszóvivő úgy fogalmazott, hogy az ön állításainak kilencven százaléka nem igaz.
– Nézze, kiszámoltuk, és arra jutottunk, hogy tízmilliárdokba került ez a másfél éves „reformkaland”. Maga a propaganda, az adminisztratív munka 1,5–2 milliárdba. Cáfolhatják, de egyszer majd el kell ismerniük, mert egyszer mi ülünk be abba a minisztériumba, és belenézünk a papírokba…

– Mit értenek azon, hogy el kell számolni és felelősségre vonás is szükséges a történtek miatt?
– Egy ilyen folyamatot, mint ez a másfél éves reformámokfutás, ki kell értékelni szakmailag. Meg kell tudni, mi volt a hiba, fellelhető-e benne olyan elem, ami hasznosítható. Addig nem lehet továbblépni.

– Ha nem tévedek, a miniszter értékelését az ellátórendszer átalakításának első évéről nem tartja értékelésnek...
– Nem, az csak önigazolás. A „reformot” morálisan is le kell zárni, és önkritikát gyakorolni, anélkül az újrakezdés nem megy. A sátrakban még ma is osztogatják a Lipótról kiszorult elmebetegeknek a gyógyszert. Tucatnyi öngyilkosról tudunk.

– A miniszter megígérte, hogy kivizsgálja ezt, ha adatokat szolgáltat.
– Ő minden információhoz hozzájut, ha akar. Nekünk nem könnyű adatokat gyűjteni, mert az egészségügyi intézményekben félnek a dolgozók. De segítünk a tisztánlátásban a miniszternek. Az értékelés azonban nem csak emiatt szükséges. Az orvoskamara szétverése után ma nincs felelősük az etikai ügyeknek, miközben lopják a daganatos betegek gyógyszereit…

– Számít komoly változásra azzal, hogy Székely Tamás lett a miniszter? Úgy tűnt, szinte mindenki fellélegzett, amikor kinevezték.
– Bevallom, én nem érzékeltem ezt a nagy fellélegzést, csak a baloldali sajtó. Sőt, rossz érzéseim támadtak, mert szó sincs róla, hogy optimizmus és hurráhangulat uralkodott volna el az emberekben. Egyelőre nem lehet tudni, hogy Székely Tamás mit akar. Csupán annyi látszik, hogy szép lassan visszakoznak a „reform” egyes lépéseiben. Azt viszont nonszensznek tartom, hogy június 30-ig új koncepciót készítsenek az egészségbiztosításról.

– Képviselőtársa, Pesti Imre azt mondta, elvben elképzelhetőnek tartja, hogy támogatják a miniszter elképzeléseit, persze a szöveg megismerése után.
– Én pedig megismétlem: a június 30. nonszensz, de jobban jár a kormány, ha a 2010-es dátumot sem célozza meg a társadalombiztosítás átalakításával. Angliában több mint egy évtized állt a rendelkezésre ennek előkészítésére. Foglalkozzon a kormány inkább az apró munkákkal, állítsa helyre az ellátórendszer működőképességét és az ellátás biztonságát.

– Akkor muszáj önt idéznem, mert éppen ön vádolta azzal a minisztert, hogy csupán apró munkákról beszél, nincsenek stratégiai elképzelései.
– Az apró munkákhoz stratégia is kell. Azt szerettem volna kiprovokálni, hogy elhangozzék: milyen stratégiai vonalakra akarja felfűzni az apró lépéseket. Szóval sokkal inkább aggodalmak vannak, mint hurráoptimizmus.

– Azért ha visszaemlékszem, a miniszteri meghallgatáson ön volt az egyetlen, aki aggodalmainak adott hangot, a többi ellenzéki képviselő inkább méltatta.
– Ez nem így van, leszavazták. Úgy emlékszem, ön is ott volt…

– A Magyar Demokrata Fórum tartózkodott, de Nagy Kálmán (KDNP) például úgy vélte, túl szakszerű a miniszter, tán nem is való ebbe a kormányba.
– Ez mindig így van. Én is voltam miniszteri meghallgatáson, ez egy udvariassági gesztus. Ha valakit kineveznek és megtiszteli az Egészségügyi Bizottságot, az ember természetesen kezet fog vele és gratulál. Magam is így tettem.

– Különösen, hogy az előző időszakban a miniszterek nemigen fordultak meg a testület előtt?
– Hát igen, az új miniszter szakmailag felkészültebb és kommunikatívabb. Eljött, üdvözöltük, aztán leszavaztuk, mert az a program, amit meghirdetett, kevésnek bizonyult. Azt kell mondjam, egy a helyzetet nem kellően ismerő alapállásból sokkal rózsaszínűbbre festette a valóságot, mint amilyen az valójában. Azóta, úgy látszik, rádöbbent, hogy nagyobb nyűgöt vett a nyakába, mint gondolta, araszol is visszafelé.

– Ezek szerint nem lát semmi esélyt arra, hogy olyan koncepció készülhet, amelyet elfogadhatnak?
– Az egészségbiztosítási nagyrendszer átalakítására vonatkozóan, június 30-ig nem. A jognak jól kialakult társadalmi gyakorlatot követve kell kodifikálnia. Nem az a dolga, hogy elébe vágjon, megerőszakoljon helyzeteket, egy társadalmat vagy épp egy tízmilliós kockázatközösséget. A jog dolga, hogy segítse kialakítani azt a szolidáris társadalmi kapcsolatot, amit aztán kőbe vésve garantálhat az emberek számára az ellátásban. Azt mondom, bele se szabad fogni! De nem ez a fő baj.

– Hanem?
– Nem elég, hogy koncepciót akarnak alkotni, de közben a régi technikával kiszivárogtatnak – most például azt, hogy szerencsés volna, ha az egészségbiztosító részvénytársaságként működne. És innen már megint csak egy lépés, hogy régiónként jogi személyiségű rt.-ket hoznak létre, és akkor megint ott tartunk, hogy ki lehet vásárolni az egészet.

– Emiatt tiltakoztak az MSZP regionális pénztáras elképzelése ellen is.
– Önmagában nem a pénztárakkal van bajunk, hanem azzal az irányultsággal, ami az egészségügyben mindenáron piacot, versenyt, erőltetett öngondoskodást akar megvalósítani, és nem figyel arra, mit akarnak az emberek. Az egészségügy olyan rendszer, amelyhez empátia, lelkület, szeretet kell, amelyben az egymásról való gondoskodást mindenkor szem előtt kell tartani. Ez azonban nem erről szól, csak az üzletről, arról, hogy előírjuk az orvosnak, mit csináljon, és ha nem követi a protokollt, akkor felelősségre vonjuk. Negyvenhatodik éve vagyok a pályán, pontosan tudom, hogy a protokoll nem arra való, hogy vegzáljuk vele az orvost, hanem hogy a szakma a maga számára fölállítson egy gazdaságilag is hatékony eljárásrendet. Itt azonban kihagyják az orvost ebből a folyamatból, pedig ebben a rendszerben az orvos jelenti a gazdasági hatékonyságot, hiszen ő költi a pénzt, amikor receptet ír vagy éppen vizsgálatokat rendel el. És ha ezt kihagyják a rendszerből, akkor megint ugyanabba a hibába esnek, ami miatt szétesett a kormány.

– Legalább az egészségügyben létrejöhetne egyszer egy nagykoalíció…
– Azt reméltük, amikor a népegészségügyi programot megalkottuk, hogy bárki, aki hatalomra kerül, folytatni fogja. Nem így történt. Ott volt a kórháztörvény, ami bevezette a szabad szellemi jogállású vállalkozó orvos kategóriáját – eltörölték, pedig Pulay Gyulával megalkottunk az egzisztenciavállalkozás fogalmát, ami mára benne van a közgazdasági tankönyvekben. Ha kritikusan magamba nézek, azt mondom: megpróbáltunk egyezséget teremteni. Persze a pártokon belül is különféle üzleti érdekek, kapcsolatok vannak. Ott sem könnyű ezeket a dolgokat képviselni, nemhogy egy tízmilliós közösségben. A dolog annál összetettebb, mint hogy leülünk egy ötpárti egyeztetésre és egymásra borulunk. Más közhangulat kell, más média, más interpretációk, nagyobb megértés.

– A szocialisták is a maguk arrogáns, erőszakos ellenzékére panaszkodtak. Ha ön lenne a miniszter, mit csinálna most? Ha nem vonják be a magántőkét, honnan lesz pénz? Ön is sokszor beszél az orvosilag lehetséges és a gazdaságilag megengedhető dilemmájáról.
– A világtrendek alapján népegészségügyi tényekre, adatokra alapozott egészségpolitikát kell csinálni. Egy országnak van felelős kormánya, vannak régiói, a régióknak vannak megbetegedési-halálozási mutatói. Ezek alapján prioritásokat kell felállítani, a nemzetgazdaságban jelentkező forrásokat pedig ezek mentén elosztani. Ahol nagy a gond, oda többet, ahol kisebb, oda kevesebbet adni. Ha térségi népegészségügyi prioritások mentén osztjuk el a pénzt, akkor a rendszer elosztási hatékonysága optimális lesz, azaz a pénz felhasználásából optimális populációs egészségnyereség származik.

– És miért nem csináljuk így?
– Mert ehhez társadalmi béke kell, és az ország zaklatott. És persze nem is olyan egyszerű. Az országot kormányozni kellene…

– Fenntartja még, hogy a következő kormányban nem egészségügyi, hanem humánerőforrás-miniszteri posztot kellene létrehozni?
– Ebbe a folyamatba most nem vagyok beavatva, de szerintem igen. Erős humán pólusra lenne szükség a kormányban, már csak azért is, mert a gazdasági prosperitás nem képzelhető el testében, lelkében ép, kiművelt szellemű emberek nélkül – ezt Széchenyi óta tudjuk. De amikor egy szűk körű tárgyaláson a Nemzeti Bank elnöke, Simor András is azt mondta, hogy az egészségügybe és az oktatásba muszáj invesztálni, különben nem megy előbbre a gazdaság, majdnem leestem a székről. Végre talán a globalizálódó pénzügyi-gazdasági világ is rádöbben erre.

Köbli Anikó

Névjegy
Dr. Mikola István a SOTE-n szerez diplomát 1972-ben, később belgyógyászi és infektológus szakvizsgát tesz. Az Egyesült Államokban, majd Kanadában egészségügyi szervezéstant és kórházi menedzsmentet tanul. Volt vezetője az ajkai Magyar Imre Kórháznak, a fővárosi Szent László Kórháznak, a Nemzetközi Gyógyszergyártók Egyesületének, később az Országos Vérellátó Szolgálatnak. Előbb a KDNP alapító tagja, alelnöke, majd átlép a Fideszbe. Az Orbán-kormány idején Gógl Árpád lemondása után egészségügyi miniszter. Jelenleg az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának alelnöke.