Adósságrendezés: jobb félni, mint megijedni!

A szaktárca felmérése szerint közel 40 milliárd forintra tehető a kórházak lejárt adóssága. Legalábbis ennyit vallottak be a minisztériumi kérdőíven, miközben háttérbeszélgetéseken az intézményvezetők elmondják: a fenti összeg nem fedi a valóságot. Egyes kórházak például „vitatott követelésre” hivatkozva nem jelentettek be többszáz millió forintos tartozást, s nem tudni, vajon mekkora összeg maradt ki az összesítésből azért, mert a bevallást elkerülendő, időben átütemezték a fizetési határidőt. E fordulat már csak azért is érdekes, mert korábban – a jobb alkupozíció, s a minél több milliárdos többletforrás megszerzése érdekében – az érintettek inkább felfelé kerekítették a kórházi adósságok mértékét, most viszont épp az ellenkezője történik. A jelenség valószínűleg az októberi választásokkal magyarázható, amikor az önkormányzatok új vezérkara – egyben a kórházak tulajdonosai és fenntartói – egy-kettőre útilaput köthetnek a szerintük rosszul gazdálkodó, nagy adósságot felhalmozó kórházvezetők talpára.

Mennyi az annyi? 

Persze történhetett mindez azért is, mert az intézményvezetők számára egyelőre kiszámíthatatlan az új egészségügyi kormányzat taktikája és stratégiája, így a „jobb félni, mint megijedni” elv alapján „finomhangolták” jelentésüket. Lényegében tehát ma sem tudni pontosan, hogy mekkora adósságot görgetnek maguk előtt a kórházak, amelynek valós összege valahol 70 és 100 milliárd között lehet. A minisztériumi adatgyűjtés egyetlen, valóban kézzelfogható eredménye, hogy nem saját belátásuk szerint, hanem kötelezően kellett jelentést tenniük a közpénzből, járulékból és adókból működő intézményeknek.

Azt egyelőre munkabizottság vizsgálja, hogy milyen tételek miatt nő időről időre óriási méretűvé a tartozás. A megkérdezett kórházigazgatók szerint ennek oka intézményenként más és más, bár a költségek struktúrája nagyjából azonos. A kiadások 55–70 százalékát a bérjellegű kifizetések teszik ki, a második nagy tétel – körülbelül 10 százalék – a gyógyszervásárlás, ugyanennyit kell költeni szakmai anyagokra, míg a közüzemi díjak 6–10 százalékát fedik le a kifizetendő számláknak. Egy nagy fővárosi vagy megyei kórháznak akár ezret is meghaladó szállítói szerződése van, ezek közt szerepel a százmilliós tételek mellett néhány tízezer forinttal az a köszörűs is, aki a szikéket élezi.

Sajátos ötletek...

Az adósságok számbavétele után a nagy szakmai szervezetektől (Magyar Kórházszövetség, Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete, Medicina 2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség, Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület, Egyetemi Klinikák Szövetsége) most arra vár ötleteket a szaktárca, hogy miként lehetne megakadályozni az adósság újratermelődését. A tartozások kiegyenlítésének mikéntjével kapcsolatban sajátos ötletek is napvilágot láttak. Így például az, hogy a nagy beszállítók engedjék el az adósság egy részét, a maradék azonnali kifizetésének fejében. Az ötletet az érintettek nem fogadták osztatlan lelkesedéssel. Sőt!

Ez zsarolás?

A hazai kórházak gyógyszerellátásának 90–95 százalékát biztosító három nagykereskedés – Hungaropharma, TEVA Magyarország illetve Euromedic Pharma Zrt. – vezérigazgatói például mereven elutasítják e felvetést.– Az üzleti életben ilyen nincs, ez zsarolás – mondta az adósságrendezés esetleges fenti módját kommentálva Rózsa András. A TEVA Magyarország Zrt. vezérigazgatója szerint a 2007-ben bevezetett különadóval már amúgy is megsarcolták a gyártókat és forgalmazókat. Az Euromedic Pharma első embere, Nemes János úgy véli, nem az a kérdés, hogy mennyit engednének el, hanem az, hogy a késedelmes fizetés miatt mennyi kamatot kapnak, míg a Hungaropharma nemrég kinevezett vezérigazgatója, Feller Antal kalkulációja alapján az 5,5–6 százalékos árrésbe már semmiféle engedmény nem fér bele.

Azt az informális csatornákon keringő hírt pedig, miszerint az állam vállalná át a beszállítói tartozásokat, majd ennek fejében – működési formától függően – magához vonná a menedzsment illetve tulajdonjog egy részét, így „lökdösve” fenntartható struktúra kialakításának irányába az intézményrendszert – kimondottan elhibázott ötletnek tartják. Holott meglehet, e kettő valamiféle kombinációjával történik majd az adósságrendezés, s a struktúra átalaktása.

Lehetséges változatok

Az biztos, hogy Szócska Miklós államtitkár legutóbbi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy „a konszolidáció módszertanának részét kell képezze a különböző szállítói tartozások faktorálása, közelebbről meg nem nevezett közös kezelése”. Faktorálni, vagyis adósságot eladni a hitelezők, a beszállítók tudnak. Ezt a módszert – mint az a MedicalOnline kérdésére kiderült – mindhárom nagykereskedő alkalmazza, vagyis a kórházi tartozást meghatározott százalékért – ami a faktorház haszna – eladják egy banknak, így később a pénzintézet hajtja be a kintlévőséget. Az államtitkári mondatból kiindulva az sem elképzelhetetlen, hogy ezt a pénzügytechnikai megoldást akarják alkalmazni, esetleg az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank bevonásával. Ennél a szcenáriónál tehát az állam – az MFB-n keresztül – mintegy „megvásárolná” a szokásos jutalék (ebben az esetben árengedmény) fejében az adósságot, csak éppen nem hajtaná be a kórházakon, amelyeknek nem pénzzel, hanem struktúrájuk megújításával kellene fizetniük.

Egy másik változat szerint a korábbi eljáráshoz némileg hasonló konszolidációra számíthatnának az intézmények, legalábbis, ami a milliárdok rendszerbe pumpálását illeti. Ám mindkét esetben komoly feltételeket kíván szabni a szaktárca. Előírhatják például az intézményen belüli struktúra – korábban esetleg személyi okok miatt elodázott – átalakítását, racionalizálását, vagy akár a menedzsment lecserélését, illetve a jelenleginél lényegesen rövidebb pórázra fogását. Az államtitkár erre is utalt, mondván a „menedzsment eszközökbe való beavatkozás is felmerül”, vagyis a konszolidációs eszközöket egyfajta felügyelet mellett használhatják csak fel az adott intézmények vezetői.

Van, amiben egyetértenek

Abban teljes az egyetértés, hogy az adósság rendezésének el kell indítania a kórházi struktúra átalakulását, ám ennek – teszik hozzá a kórházvezetők – részét kell képeznie a finanszírozási rendszer újragondolásának is. A napjainkra kialakult helyzetnek ugyanis sok oka van, ezek egyike azonban – figyelmeztetnek a szakemberek – a teljesítmény volumen korlát (tvk) idei 10 százalékos csökkentése, aminek következtében nem csak a várólisták hossza nő, de egyre több az ingyen ellátott betegek száma is, hiszen egy részük nem fér bele a tvk-ba, így kezelésükért nem fizet az egészségpénztár. A beszállítók pedig eközben arra figyelmeztetnek, hogy a megtakarítás látszólag tetszetős ötleteit alkalmazásuk előtt nem árt alaposan körbejárni. Példaként a gyógyszerek központi beszerzésének javaslatát említették, mondván, a politikusi hiedelmekkel ellentétben ma már nincs 30–40 százaléknyi tartalék egy ilyen rendszerben, legfeljebb 3–4.