hirdetés
2024. május. 08., szerda - Mihály.

Abortusztabletta: a jogvédők nem hagyják annyiban

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) mélységesen elégedetlen az egészségügyi szakállamtitkárságtól az abortusztabletta engedélyezésének kapcsolatban kapott válasszal. Ezért újabb kérdésekkel pontosíttatná, hogy a politikai érvek mellett még milyen orvosi okok magyarázzák a kormányzat magatartását – tudta meg a Népszabadság Kapronczay Stefániától, a szervezet betegjogi programvezetőjétől.

Hiába támogatja szakmai kollégiumi állásfoglalás hét éve az abortusztabletta használatát Magyarországon is, széles körű alkalmazásához májusig hiányzott a vegyület hazai gyógyszerhatósági regisztrációja. Ez az adminisztratív akadály ugyan elhárult, a tablettás terhességmegszakítás gyakorlati bevezetése mégis húzódik a kereszténydemokrata politikusok „aggályai miatt.

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár Nagy Kálmán KDNP-s képviselő és Harrach Péter frakcióvezető "noszogatására" még májusban sietett bejelenteni, hogy Magyarország elutasítja az abortusztabletta alkalmazását. Szócska akkor azt mondta, hogy a készítmény regisztrálása nemzetközi kötelezettség volt, csak ezért történt meg. Hozzátette azt is, hogy a tabletta alkalmazása kapcsán olyan mértékű szakmai vita alakult ki, amely nem megnyugtató és nem rendezhető, ezért úgy döntöttek: a készítmény beszerzésére, OEP-támogatására, forgalmazására nem kerül sor.

Az államtitkár kijelentése után a TASZ levélben kérte, hogy Szócska Miklós hozza nyilvánosságra azokat a szakmai érveket, melyek a tabletta alkalmazása ellen szólnak. Az államtitkárság a napokban válaszolt, a jogvédőket viszont nem győzték meg.

A TASZ betegjogi programvezetője legkülönösebbnek azt a tárcavélekedést tartja, miszerint a forgalomba hozatali engedélyhez kiadott tájékoztató nem tartalmazza elég részletesen a magyarországi eljárási szabályokat, így nem garantálja, hogy az orvos és a betegek betartsák a magyar törvényeket – írja a Népszabadság. Kapronczay Stefánia szerint miután egyéb kérdésük mellett arra sem kaptak választ, hogy milyen konkrét lépések szükségesek a tabletta hazai alkalmazásához, a jogvédő szervezet újabb levelet ír az államtitkárságnak.

hirdetés

Könyveink

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...