A világ legfélresikerültebb egészségügyi reformjai

Oroszország

A Szovjetunió gigászi egészségügyi rendszeréről, sok millió kórházi ágyáról, a szükségesnél is több kórházról és sok százezer egészségügyi dolgozójáról volt ismert. Az állami-magán kooperációként megálmodott egészségügyi rendszerre történő áttérés 1989 és 1993 között katasztrófához vezetett. Jelenleg az orosz állam ingyenes alapellátást biztosít mindenkinek, ezt átláthatatlan és rosszul szabályozott, a munkavállalók befizetéseiből működő magánbiztosító-rendszer egészíti ki. Elméletileg az orosz polgárok 90 százaléka biztosítva van, de az orvosok és a nővérek elvárják a hálapénzt, ami kevéssé meglepő a közszektorban fizetett havi bérek ismeretében.

Aki teheti, megfizeti a magánkórház költségeit és ott kezelteti magát vagy szeretteit. Elméletileg mindenki maga választhatja meg, milyen egészségbiztosítási rendszerbe fizet be, de valójában legtöbbször a munkaadók döntenek alkalmazottaik helyett.

2006-ban a Putyin vezette kormány 3,2 milliárd dolláros reformtervet tett közzé, ami  szintén kudarcba fulladt. Az átalakítás célul tűzte ki a hálapénzek felszámolását és a fejetlenség csökkentését, de egyáltalán nem törekedett a legnagyobb strukturális hibák kiküszöbölésére. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) ajánlásával szemben – mely a GDP 5 százalékát javasolja az egészségügyre költeni – a moszkvai kormány csak 3,2 százalékot költ, beleértve a fent említett 3,2 milliárdos összeget is.

Kína

Államilag támogatott, magán- és köztőkéből párhuzamosan finanszírozott biztosítási modell van érvényben az 1980-as évek óta Kínában. A reform előtt központilag tervezett és működtetett rendszer teljes kudarca nyomán „együttműködő egészségügyi rendszer” kiépítésébe kezdett az állam; erre a decentralizálás, bizonyos területeken a magántőke bevonása és a privatizáció, piacorientáltabb modell lett jellemző.

Elméletileg a kínaiak jövedelmi szintjük szerint fizetnek eü-biztosítást, amit állami pénzekkel egészítenek ki. Valójában azonban a kínai kormány a tartományi vezetésekre terhelte az egészségügyi kiadások nagy részét, ezek pedig nem akartak vagy tudtak fizetni, miközben egyre jobban apadtak el az állami pénzforrások. Ennek eredményeképpen mostanra mintegy 100 millió kínai polgárnak nincs egészségügyi biztosítása.

Jelenleg a kínaiak kétharmadának kell a kórházakban és az orvosoknak fizetni, hogy megfelelő kezelést kapjanak. Aki nem képes fizetni, annak lehetősége van ingyen gyógyulni, de az ingyenes kezelések minősége kritikán aluli. Emellett az egészségügyben dolgozók alig egy százalékának van megfelelő gyógyászati képesítése. A kínai rendszer legnagyobb gyengéje, hogy beláthatatlanul drága a szegényeknek.

2009 és 2011 között 124 milliárd dollárt költenek el arra, hogy újra minden kínai polgárra kiterjedjen az egészségügy védőhálója.

Türkmenisztán

Szociális gyógyszerellátás, univerzális biztosítás és állami kórházak jellemzik a közép-ázsiai egészségpolitikát. 2003-ban a Türkmenisztánt vezető Szaparmurat Nijazov türkménbasi úgy döntött, az ország egészségügyi rendszere túl drága, és sürgős reformokra van szükség. A valóságban korábban is rendkívül keveset költött gyógyításra az állam, és csak a városokban voltak megfelelően képzett orvosok. A „reform” értelmében minden a fővároson, Asgabadon kívüli kórházat bezártak, az elnök meglátása szerint ugyanis akinek kezelésre van szüksége, elutazhat a fővárosba. Ez különösen durva lépés annak fényében, hogy az ország lakosságának nagy része vidéken él. A reform részeként betiltották az olyan megbetegedésekkel kapcsolatos felvilágosítást, mint a hepatitis.

A türkménbasi eszement ötletei nyomán 2006-os halálára az ország lakosságának átlagéletkora 60 év alá zuhant, ami az egyik legalacsonyabb Ázsiában. Az új elnök, Gurbangulij Berdimuhammedov – maga is fogorvos – újra nyitotta a kórházakat, az egészen egyszerű kezeléseken kívül azonban továbbra is katasztrofális az ellátás minősége. További nehézség, hogy a türkmének nem engedik be az ENSZ egészségügyi szervezetének munkatársait, ezért nincsenek hiteles adatok a valós helyzetről, s ismeretlen az AIDS-esek, tbc-sek és hepatitisz-fertőzöttek száma is.

Egyesült Államok

A munkáltatói befizetésekre épülő magán-egészségbiztosítási rendszer működik az Egyesült Államokban, melynek befektetési piaca rosszul szabályozott, míg a szegények, idősek és rászorulók támogatására hivatott rendszer alkalmatlan szerepe betöltésére. A szakértők szerint az Egyesült Államokra az a ritka kettősség jellemző, hogy miközben a világ egyik leggazdagabb állama, az egyik legrosszabbul működő egészségügyi rendszerrel büszkélkedhet.

Az óceánon túl hat dollárból egyet egészségügyre költenek a polgárok, aminek azonban nincs meg a látszatja. Az Egyesült Államok polgárai közt átlagosan ugyanannyian halnak meg tüdőrákban, mint az OECD többi államában, melyekben átlagosan feleennyit költenek egészségügyre. 47 millió ember él biztosítás nélkül, s évente 600 ezer ember képtelen tovább fizetni egészségügyi számláit. Sőt, Amerika az egyetlen fejlett ország, melyben nincs mindenre kiterjedő betegbiztosítás.

S noha a washingtoni kormány igyekezett orvosolni a rendszer egyre súlyosbodó problémáit, nem sikerült átütő változásokat elérnie. 1997-ben  létrejött ugyan az államilag fenntartott gyermekegészségügyi biztosítás terve, vagy nemrég a Massachusetts államra érvényes általános egészségbiztosítás, de az egész ország gondjaira ezek messze nem kínáltak gyógyírt.

Legutóbb 1993-ban Hillary Clinton, az akkori First Lady próbálkozott átfogó reformok keresztülvitelével, ám ez az egészségügyi befektetésekben érdekeltek lobbi tevékenysége nyomán kudarcba fulladt.

A CNN szerint az amerikai kongresszusban jelenleg meglévő demokrata szupertöbbség miatt igen jó esélyei lehetnek az Obama-kormányzat által megálmodott reformoknak, annak ellenére, hogy a republikánus Jim DeMint szenátor Barack Obama „Waterloojának” nevezte az egészségügyet.

Heti Világgazdaság Online