hirdetés
2025. augusztus. 20., szerda - ALKOTMÁNY ÜNN., István.
hirdetés

A műhibaperekben erősen túlhordottak az orvosi szakvélemények

A műhibaperekben másfél-két év alatt készülnek el orvosi szakvélemények, miközben 30 nap lenne az elfogadható határidő; így akár 4-6 évig is elhúzódhat egy ítélethozatal – írja a Vasárnapi Hírek.

A lap mások mellett idézi Dr. Ábrahám László orvos-ügyvédet, aki történetek során mutatja be: gyakran minden ok nélkül is hosszú évekig húzódnak az eljárások. „Jó 4 éve egy nő belehalt a szülésbe, az apa ottmaradt két gyerekkel és az újszülöttel. Másfél évet vártunk a szakértői véleményre, amely szerint az orvos hibázott. A kórház újabb szakértőt kért, azóta áll az ügy. Van egy másik esetem: 26 éves nő, magánorvoshoz járt terhesgondozásra, melynek során mindent rendben találtak. Két hónap múlva meghalt kivérzéses sokkban. Az igazságügyi orvosszakértő méhen kívüli terhességet állapított meg, ezt erősítette meg a biztosító orvosa, és a harmadik felkért szakértő is kimondta: ha elvégezték volna a szükséges vizsgálatokat, a nő életben marad. Ennek ellenére újabb szakvéleményeket kért a nyomozóhatóság; 7 orvosszakértő 12 véleményt adott. 4 év kellett annak az evidenciának a kimondásához, hogy ha csináltak volna ultrahangot, az kimutatta volna a méhen kívüli terhességet...” – sorolja az ügyvéd, akinek van még ezeknél is hosszabbra nyúló története: amikor az ultrahangvizsgálatnál nem vették észre, hogy a magzatnak 9 csigolyája hiányzik. A család egész élete fordult fel, de a szakértői tilitoli miatt 6 évet vártak, hogy legalább anyagi ellentételezéshez juthassanak.

Ábrahám doktor szerint nagyon is él a kettős mérce: a foglalkozás körében elkövetett hibával kapcsolatban más megítélés alá esik egy sofőr, aki halálos balesetet okoz, és az orvos, aki ugyanúgy megszegi a szabályokat. Ennek illusztrálására az orvos-ügyvéd azt mesélte, hogy egy ikerszülés után elhunyt anya ügyében a rendőrség azzal az igen érdekes indoklással tagadta meg a nyomozást és utasította el a szakvéleménnyel kapcsolatos kifogásokat, hogy a szakértő volt a szerzője a Szülészet-nőgyógyászat című egyetemi tankönyvnek. „Az orvosi foglalkozás szabályait az egyetemi tankönyvek is meghatározzák. Könnyű belátni, hogy ebben a vonatkozásban a professzor véleménye meghatározó, független attól, hogy ki kérte tőle a szakértői véleményt” – idézte Ábrahám doktor az indoklást. Volt már arra is példa, hogy igazuk tudatában a másfél éves kislányukat elveszítő szülők egy texasi laborból szereztek be szakvéleményt, amely igazolta: egy észre nem vett tüdőgyulladás okozta a gyermek halálát, nem születési rendellenesség, amire hivatkozva elutasították keresetüket – olvasható a vasarnapihirek.hu-n.

(forrás: Vasárnapi Hírek)

Könyveink

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...