A magyar egészségbiztosítás rejtett arca

A fiatal felnőttek közel 20 százaléka nem biztosított Magyarországon, a 23 és 40 év közötti korosztálynak pedig több mint tizede nem jogosult egészségügyi ellátásra. Alulról porlad szét a társadalombiztosítási rendszer, amelyhez az Orbán-kabinet december végén anélkül nyúlt hozzá, hogy felmérte volna, milyen pusztítást végzett a Gyurcsány-féle 2006–2007-es reform, és hogyan tetézte ezt később saját – más tekintetben sikeres – szegénypolitikája. A július elsejétől bevezetendő szigorítás célkeresztjébe néhány tízezer potyautast és külföldön élő magyart képzeltek, de helyette százezerszámra találnak a tb-ből kirekedőket.

A VálaszOnline a júliustól hatályos intézkedések tükrében mutatja meg a magyar egészségbiztosítás rejtett arcát.

Az a rendszer, amellyel az ország most szembesül, már a kétezres évek közepe óta velünk van. A Gyurcsány-kabinet által tervezett több-biztosítós modell egyik alapfeltétele volt ennek kiépülése. Az Antall-kabinet idején, a rendszerváltást kísérő gazdasági válságban megteremtett új társadalombiztosítási modell minden magyar állampolgárnak biztosította az egészségügyi ellátást az ingyenes társadalombiztosítási azonosítási jel (taj) és igazolvány bevezetésével. A taj-kártya akkor is érvényes volt, ha a tulajdonosa után senki sem fizetett járulékot. Ha valaki elsimliskedte a befizetést, akkor az elmaradt közterhet behajtották, de ettől függetlenül az érintett jogosult volt a térítésmentes ellátásra. 

A kétezres évek közepén a baloldali kormányok több-biztosítós modellben gondolkodtak, ekkor vált szét az ellátásra jogosult és az ellátásra nem jogosult kategória. Az első kör egyszerű: aki vállalkozóként vagy alkalmazottként járulékot fizet, az biztosított és ellátásra is jogosult. Persze a társadalom nagyobb része nem fizet, mert gyerek, öreg, vagy beteg, mégsem hagyják az út szélén. Az ellátásra jogosultak körébe kerültek hát a biztosítottakon kívül a 18 éven aluliak, a nyugdíjasok, a rokkantak, a szegények, a munkanélküliek, a kismamák, a börtönben lévők, akik után az állam áll helyt. Maradt egy harmadik kategória is, ezt szánták kivételnek: az ellátásra nem jogosultaké, akiknél felvillan a piros fény. Leginkább abból a célból, hogy rendeztessék velük a helyzetüket és áthelyezhessék őket az első két kategória valamelyikébe. A mostani gondok éppen abból fakadnak, hogy az elmúlt 12 évben ez nem történt meg. 

Már a 2007 előtti tervezésnél kiderült viszont, hogy van egy olyan kör, amely nem fizet járulékot, de nem is várható el, hogy az állam állja ellátása költségeit. Egy jól kereső férj mellett a feleség otthon maradhat a nagyobb gyerekekkel (vagy fordítva), élhetnek így, szívük joga, de nem a közösség terhére. Létrehoztak hát egy új kategóriát: az egészségügyi ellátási járulékot. Egyfajta fapados biztosítást háztartásbelieknek, alkalmi munkásoknak vagy olyanoknak, akik külföldön dolgoznak, de itthon élnek. Ezért csak térítésmentes ellátás jár,  nyugdíj nem. Ez a járulék lesz történetünk kulcsszereplője.

Mert bár a több-biztosítós modell végül megbukott, a törvény ettől még hatályban maradt. Villogtak a  piros lámpák, de olyan tömegben, hogy az kezelhetetlen lenne. Kiderült: a budapesti kormányzati negyedben másféle magyar társadalmat képzeltek el, mint amilyen a valóságban létezik. A gazdasági válság, a devizahiteles krízis idején újabb egzisztenciák reccsentek meg, és megnőtt az ellátásból kiszorulók száma. Azután a helyzet normalizálódni látszott, a gazdasági fejlődés megindulásával hónapról hónapra hallottuk, hogy nő a munkavállalók – biztosítottak – száma, amely már négymillió fölé emelkedett. Örvendetes hír, csakhogy eközben egyre csökkent az ellátásra jogosultak száma és emelkedett a nem jogosultaké.

Mindez azért lehetséges, mert változatlanul hagyták a segélyre jogosultság jövedelmi küszöbét. (Hogy érzékeltessük: 2008. január elsején is 28 500 forint volt a segélyezésnél használt minimálnyugdíj összege. Akkor 69 ezer forint volt a legalacsonyabb munkabér. Ma 161 ezer forint.) Elég tehát háztartásonként egy közmunkás vagy minimálbért kereső, máris elveszhet a többiek segélyjogosultsága. Így elesnek a Gyurcsány-kormány alatt bevezetett – számos korábbi cikkünkben bírált – szegénységi bizonyítványtól is, amely az egészségügyi ellátás térítésmentes igénybevételére jogosítja őket. A hivatalosan hatósági igazolásnak nevezett iratot azok kaphatják meg, akiknek családjában az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a minimálnyugdíj 120 százalékát, azaz 34 200 forintot. Napi 1200 forintnál tehát már ugrott is a szegénységi bizonyítvány, s vele az egészségügyi ellátás.

Nagy számban tehát éppen azok maradnak ki – ha eddig nem is, de júliustól vélhetően – a szolidaritás elvű társadalombiztosításból, akikkel szolidaritást vállalnánk. Igen kevéssé valószínű ugyanis, hogy a segélyhatár fölé akárcsak száz forinttal kerülők majd közel 8000 forintot kifizetnek havonta járulékként.

Az általunk megkérdezett Boza Laura egészségügyi jogász és Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász is úgy értelmezi a törvény szövegét, hogy három havi egészségügyi szolgáltatási járulékhiány után ki kell majd számlázni a kezelés költségét. Majd be kell hajtani. Csakhogy: az esetek jelentős részében nem lesz miből.