hirdetés

PM: a potyautasokat kiszűri az új járulék-törvény

Ha az Országgyűlés elfogadja az új társadalombiztosítási törvényt, akkor jövőre az adminisztrációs terhek jelentős csökkentésén túl az egészségügy potyautasait automatikusan kiszűri a törvény rendelkezései alapján felálló új rendszer, közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

Jelezték: az elmúlt kilenc hónap alatt (2019. január 1. és 2019. szeptember 27. között) mintegy 75 ezer "piros lámpás" adózót szűrt ki az adóhivatal, vagyis 75 ezren próbáltak meg jogosulatlanul igénybe venni valamilyen társadalombiztosítási szolgáltatást. Az adóhivatali vizsgálat során kiderült, hogy az érintettek összességében 6,6 milliárd forint egészségügyi szolgáltatási járulékot nem fizettek meg. A társadalombiztosítási törvény-tervezet egyik célja az, hogy a potyautasokat, akik jogosulatlanul veszik igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat, és ezzel a költségvetés mellett a tisztességes adófizetőket is megkárosítják, automatikusan kiszűrje a rendszer.

Rámutattak: aki eddig jogosult volt egészségügyi ellátásra, az ezután is jogosult marad, így senki nem esik ki az ellátásból. A biztosítottakat ez a változás egyáltalán nem érinti, ők a biztosítási jogviszonyuk fennállása miatt jogosultak az egészségügyi ellátásra. Azokat sem érinti, akik után a központi költségvetés fizeti az egészségügyi szolgáltatási járulékot (például a gyed-en, gyes-en  lévő szülőket, a diákokat, a hallgatókat, a nyugdíjasokat).

Hangsúlyozták: a változások a sürgősségi ellátást sem érintik. Az egészségügyről szóló törvény szerint minden betegnek joga van sürgős szükség esetén az életmentő, illetve a súlyos vagy maradandó egészségkárosodás megelőzését biztosító ellátáshoz, valamint fájdalmának csillapításához és szenvedéseinek csökkentéséhez. A mentés igénybevételéhez való jog Magyarország területén (állampolgárságra vagy egészségbiztosítási jogviszony fennállására való tekintet nélkül) mindenkit megillet, mutattak rá. A változás mindössze abban áll, hogy aki jelenleg is csak az egészségügyi szolgáltatási járulék ellenében lenne jogosult az egészségügyi ellátásra, az ne kerülhesse ki a fizetési kötelezettségét. Önhibáján kívül senki nem kerülhet hátrányos helyzetbe, tekintettel arra, hogy a NEAK jelzését követően a NAV jelenleg is megkeresi az érintett magánszemélyt, és ezzel együtt megvizsgálja azt, hogy fennáll-e az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési kötelezettség. A külföldön dolgozók esetében sem hoz változást az új törvény, hiszen főszabály szerint továbbra is mindenki ott jogosult ellátásra, ahol az adót, illetve a járulékot megfizeti.

A társadalombiztosítási törvényjavaslat a gazdaságvédelmi akcióterv egyik lényeges, adóegyszerűsítő pontját valósítja meg. A jelentőségét pedig nemcsak az mutatja, hogy az adófajták számát harmadával csökkenti a kormány a ciklus végéig, hanem inkább az, hogy bürokratikus terhek csökkentésével a gazdálkodók komoly összegeket és időt takaríthatnak meg, írják.  A PM közleményében jelezték: a társadalombiztosítási törvényjavaslatot jövő héten fogadhatja el az Országgyűlés. A tervezet 2020. július 1-én léphet hatályba, vagyis egyrészt kellő időt hagy a felkészülésre, másrészt könnyebbséget is jelent, hiszen a TAJ-szám csak abban az esetben válik automatikusan érvénytelenné a módosítás alapján, ha valaki július 1-jétől számítottan halmoz fel három havi egészségügyi szolgáltatási járulék tartozást.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...