A lobbierő a pártoktól nem függ, csak azok érdekcsoportjaitól
Mint egy folytatásos teleregény zajlott évekig szakemberek, politikusok és laikusok elszánt vitái közepette a HospInvest története. A befejezés gyors volt és drámai, igazi vesztesét azonban máig nem ismerjük. Lehet, hogy ez tényleg a cégtulajdonos és köre, de az is meglehet, maga az egészségügy. Idővel elválik.
A HospInvest egyik tulajdonosa ma ugyanabban az irodaházban található, ahová annak idején aktuális sajtótájékoztatóikra érkeztek az újságírók. Az épület manapság meglehetősen kihalt, Kollányi Gábor egyetlen irodahelyiséget birtokol az egykor sajátjaként is tudott komplexumból, s azt is csak bérli. A hét nagyobbik részét külföldön tölti, ahol igyekszik életet lehelni azokba a még évekkel ezelőtt alapított cégeibe, amelyeket – mint mondja – a HospInvest működése alatt „altatott”. Fővárosi napjait a városszéli irodában tölti.
Még javában folyik az egykor négy nagy kórházat – Kiskunhalas, Eger, Hatvan, Gyöngyös – működtető HospInvest felszámolása; ennek egyik meghatározó aktusa az a többek al- és felperesi részvételével zajló per, amelynek tárgya az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól még a korábbi működtetőknek – vagyis a HospInvestnek és leányvállalatainak – járó utolsó finanszírozási összeg. A tét nem csekély, összesen 2,7 milliárd.
Amennyiben a felszámolók megnyerik a pert, akkor rendezhetők a fennmaradt tartozások legérzékenyebb részei, ki tudnák fizetni azokat a kis- és középvállalkozásokat – beszállítókat –, akik semmiféle tulajdonosi kapcsolatban nem álltak a cégcsoporttal. Az OEP szerint pont annyi hónapig utaltak pénzt a HospInvestnek, ameddig az ténylegesen működtette kórházait, Kollányi Gábor viszont álságosnak tartja érvüket. Azt állítja: a még nekik járó közel 3 milliárdot az átadott intézmények konszolidálására fordították a tulajdonos önkormányzatok. Kiskunhalason például nem ebből fizették ki az átadás előtti utolsó hónapra esedékes béreket, hanem a bérgarancia-alapból, a különféle adókat sem utalták át, a beszállítókat sem fizették ki. Ezek az összegek most mint egykori cégük tartozása jelenik meg, holott amikor a HospInvest átvette a fenti kórházakat – általában adott hónap első napján –, szerződés szerint teljesítette azokat a fizetési kötelezettségeket, amelyek még nem cégük működéséhez, hanem a korábbi időszakhoz kötődtek.
Nem a mátrixra
Bár az egészségügyben egyszerre többféle válságjelenség mutatkozik, Kollányi a legsúlyosabb problémának azt tartja, hogy az ágazat nincs rendszerbe szervezve – válaszolja arra, vajon a szerkezeti újításokkal s a struktúrán ténylegesen változtatni akarókkal szemben meglehetősen tartózkodó ágazat felvirágoztatását milyen alapfilozófiából kiindulva vélték elképzelhetőnek. Első nagy tévedésük – teszi hozzá – az volt, hogy 2006-ban elhitték: az új kormány betartja ígéretét, és valóban rendet akar teremteni az egészségügyben. Ennek első lépése, hogy változtatni kell a betegellátás 19. századi, poroszos rendszerén.
„Most szakmaorientált osztálystruktúrában zajlik a gyógyítás, mi a mátrix jellegű, ápolásközpontú rendszer mellett tettük le a voksunkat. Ez a rendszer azokat a betegeket szervezi egymás mellé, akiknek ápolási módja, ideje, betegségük súlyossága hasonló. A kórház így két – invazív és non-invazív – részre oszlik: sebészetre és egy belgyógyászati jellegűre. Az előbbi három részre bontható: egynapos sebészetre, rövid ápolási idejű, valamint akut részlegre, míg a másik oldalon van egy kúraszerű ápolást végző egység, ahová például csak infúzióra járnak be a betegek, mellette egy rövid ápolási idejű részleg, ahol pár napig tart a kezelés, s végül a krónikus részleg. Ebben a rendszerben kevesebb ággyal, kisebb személyzettel lehet megoldani a kórházhoz tartozó terület egészségügyi ellátását, hatékonyabban, igényesebben és a beteg számára emberibben.”
