hirdetés
2025. június. 16., hétfő - Jusztin.
hirdetés

A kutatási eredmények hasznosulását segítik Szegeden

A kutatási eredmények hasznosulását segítő, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által támogatott, 300 millió forintos költségvetésű program zárult le a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE).

A közlemény szerint megalapították az SZTE Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központját, amely az országban egyedülálló módon gyűjti össze és karolja fel az egyetem legkiválóbb kutatóit, kutatásait és projektjeit. Célja, hogy az erőforrások koordinációjával, a kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer szereplői közötti együttműködés erősítésével támogassa a kutatási eredményeket.

A 2020-tól szeptember végéig tartó projekt fontos része volt a felsőoktatási intézmény együttműködésének erősítése a hazai és nemzetközi ipari partnerekkel: az SZTE több mint 150 kutatás-fejlesztési és több mint 250 klinikai vizsgálati szerződést kötött.

Az egyetem kiemelt figyelmet fordít a kutatók által létrehozott, kifejlesztett szellemi alkotások jogi védelemére, megfelelő hasznosítására. A projekt segítségével 15 hazai és 17 nemzetközi iparjogvédelmi bejelentés született; az SZTE szellemitulajdon-portfóliója így jelenleg 41 szabadalomból, 55 know-how-ból, két használati mintaoltalomból, öt védjegyből és négy tanúsító védjegyből áll.

Az intézmény Proof of Concept alapot hozott létre, amely támogatja a kutatói ötletek hasznosítási stratégiájának kialakítását. Az alap négy pályázatán a kutatók, oktatók és hallgatók 17 projektje kapott összesen több mint 100 millió forint támogatást. A hallgatói innováció támogatására számos ötletversenyt, programot rendeztek, több mint 1600 hallgató részvételével. A képzéseket, tréningeket csaknem ezer hallgató teljesítette.

Az egyetemen munkacsoport működik, amelynek célja, hogy külső együttműködések kialakításával biztosítsa a kutatók bekapcsolódását a Horizon Europe és más nemzetközi projektekbe. 2020 elejétől több mint nyolcvan projektjavaslatot nyújtottak be a H2020 és Horizon Europe programok keretében.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...