hirdetés

A kormányra ne számítsanak a kórházak: nincs pénz

A Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak nincs pontos képe a kórházi adósságállományról, s ezért is, várhatóan jogszabály kötelezi majd a kórházakat a folyamatos pénzügyi adatszolgáltatásra. Annyi biztos, hogy  vannak intézmények, amelyek már nemcsak a szállítóknak, hanem az APEH-nek és a társadalombiztosítási alapoknak is tartoznak.

2009-ben több mint 20 százalékkal nőtt a hazai kórházak adóssága, az egy évvel korábbi 65,8 milliárdról csaknem 80 milliárdra ugrott, miközben már a kisebb mértékű, 2008-as tartozásállomány is olyan mértékű volt, hogy a Bajnai-kormánynak plusz egyhavi többletfinanszírozást kellett biztosítania. (A kórházaknak idén januárban háromszor utalt az egészségbiztosító: egy normál havi finanszírozást, egyhavi extra többletet és további hatmilliárdot.)

Többletpénzre a gazdaság állapota miatt egyelőre nem számíthatnak a kórházak – közölte a Népszabadság kérdésére Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa, aki szerint legfeljebb azt lehet majd szétosztani köztük, ami az év végén a kasszában marad. Addig, várhatóan szeptembertől, önkormányzati biztosok segítenek a pénzügyi nehézségekkel küszködőknek a túlélést jelentő belső tartalékok feltárásában. De őszig elkészülhet az a jogszabály is, amely egységes adatszolgáltatásra kötelezné a közpénzből működő egészségügyi intézményeket.

A kórházak önbevallására épülő adatszolgáltatását ugyanis egyelőre az Orbán-kormány szakpolitikusai kétségbe vonják, mondván, az összes, 164 ellátóból csak 123 küldött adatot. Másrészt a finomabb elemzéseikből az is látszik, hogy az adósok éppen az aktuális érdekeik szerint trükköznek az adatszolgáltatással. Így fordulhat elő, hogy egy látszólag kiegyensúlyozott gazdálkodású, uniós forrásokból bővülő intézménynek ugyan 30 napos lejárt tartozása nincs, de ha utánanéznek, kiderül, hogy a 90 vagy a 110 napos fizetési határidős tartozásaival ott van a legnagyobb adósok között.

Beszédes adat, hogy a lejárt követelések fele kilenc kórházat terhel, köztük egyetemi klinikák, súlyponti kórházak, nagyobb megyei intézmények vannak. Az adósság húsz százaléka a főváros tulajdonában lévő intézményeké.

– Néhány hete egymilliárd forint gyorssegélyt osztottak szét a legnehezebb helyzetben lévő három intézmény között – mondta a Népszabadságnak Szolnoki Andrea, a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke. Hozzátette: ennél többre az őszi önkormányzati választásokig a főváros nem képes.

Az egészségügyért felelős államtitkárság júniusi kórházi adósságösszesítőjéből azért az egyértelműen kiderül, hogy a kórházak eladósodását a Bajnai-kormány januárban kiosztott 42,5 milliárdos gyorssegélye sem állította meg. Az adatközlő 123 intézmény alig negyedének van csak pénztartaléka, viszont több mint harmaduk képtelen a jelenlegi bevételeiből a tartozásait rendezni. Két intézmény már az APEH-nek, illetve a társadalombiztosítási alapoknak sem képes a közterheket befizetni.

A Népszabadságnak nyilatkozó kórházigazgatók azt mondták: a közüzemi számlákkal nincsenek elmaradva, mert a gázszolgáltató, az elektromos művek egyszerűen lekapcsolja a kórházat a hálózatról, ha nem fizetnek.

A krónikus pénzhiány a gyógyítás szintjén hosszú várólistákhoz vezet; a nem életveszélyes állapotú betegeknek gyakran várniuk kell például a műtétre, annak az ortopédiai betegnek is például, aki csillapíthatatlan fájdalommal kínlódik és csípőprotézisre lenne szüksége.

– Mindez azt is jelenti – állítja Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke –, hogy a betegeknek le kell számolniuk az illúzióikkal az egészségügyi ellátórendszerről, mert nem igaz az, hogy mindenki számára azonnal hozzáférhető és legmagasabb színvonalú lehet az ellátás. Már csak az a kérdés, hogy az új kormány mennyire meri ezt vállalni is. Hozzátette: a kórházi érdekvédő szövetség már áprilisban jelezte: ezt a rendszert ennyiből nem lehet működtetni. Ha nem avatkoznak be, a kórházak adósságállománya tovább nő. Ahhoz pedig, hogy ezt a struktúrát megfelelő minőségben lehessen működtetni, 235 millió forintot kellene tenni a rendszerbe.

Danó Anna
a szerző cikkei

hirdetés

Könyveink

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...